Rendszerüzenet
2021. március 17.

Légy alázatos és szelíd

Csegei István negyvenöt évig volt az ilki gyülekezet lelkipásztora, és tizenkét éven át esperes a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegyében. Teológiai és lelkipásztori szolgálata ötven évet, egy félévszázadot ölel át. Őszintén mesél gyermekkoráról, a Debreceni Református Kollégiumi és Teológiai évekről, a lelkipásztori és esperesi szolgálatáról.

„Nehéz időszakban voltam gyermek és fiatal felnőtt. Az ideológiai nyomás és a kettős mérce akkori világában, egy szó mint száz, hátratételben részesültem. Anyai nagyapám gondnokként szolgált a gávai gyülekezetben, őt követte édesapám. A hittanra való beíratás akkor nem volt olyan egyszerű, mint ma, mert lebeszéléssel, megfélemlítéssel akarták elérni, hogy minél kevesebben iratkozzanak be, és ez bizony sokak estében megtörtént. A hittanórák lehetőséget biztosítottak, hogy egyre mélyebben megismerjem Isten szeretetét Jézus Krisztusban. Persze a gyermek akkor is sok kifogást keresett a kötelezettségek alól, de erősebb volt a család szeretete és Jézus Krisztus hívása, a gyülekezet várása. Hogy mikor jutottam hitre pontosan, nem tudom, ez egy csodálatos felismerésnek a folyamata volt. Megismerni és elfogadni az Isten szeretetét Jézus Krisztusban egy olyan áldott időt jelentett, hogy felismerhettem és elfogadhattam Urunk üdvözítő és megváltó kegyelmét. Ez indított Debrecenbe, a Református Kollégium Gimnáziumába.

Remek négy évet tölthettem osztálytársaimmal, annyira összecsiszolódtunk, hogy érettségi találkozóink minden alkalommal ünnepet jelentettek számunkra. Sajnos, ahogy múlik az idő, egyre kevesebben vagyunk az osztályból. Osztályfőnököm és vallástanáraim nagy hatással voltak lelki fejlődésemben. Talán akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a teológiára jelentkezem. Részemről nagy volt ez a készülődés, hiszen a hatvanas-hetvenes években kevesen jelentkeztek a lelkipásztori szolgálatra, nem volt egy felkapott hivatás.

A kezdeti lelkesedésemet lehűtötte a váratlan katonai behívó. Alig tizennyolc éves fejjel erre nem voltam felkészülve, ennek függvényében teológus éveimet sem kezdhettem el. Két év a seregben nagyon hosszú idő, elbizonytalanodtam és leszerelésem után nem kezdtem el tanulmányaimat. Egy teljes éven át azon töprengtem, hogyan tovább. Volt tovább, mert a kegyelem már elkészítette az utamat. A teológián remek évfolyamunk volt, igen népes létszámmal kezdtük az évet. Szabad mondanom, hogy remek tanáraink, professzoraink és lelki gondozóink voltak, akik formáltak, alakították a jellemünket, készítettek a lelkipásztori szolgálatra. Lelkészhiánnyal küzdő egyházunk enyhítésére az alapvizsgát tett hallgatók exmissziós szolgálatra kaptak kirendelést. Negyedévesen esküdtfelügyelői megbízást kaptam. Ötödévesen a tarpai és tivadari gyülekezetekbe kerültem exmisszusi szolgálatra. Esperesi segédlelkészként megismertem az akkori Felsőszabolcsi Református Egyházmegye lelkipásztorait és gyülekezeteit. Sokat tanultam lelkipásztor testvéreimtől, akkortájt nagyon szerény körülmények között éltek a lelkészek, de a szűkösség ellenére nagy volt az összetartó erő. Később az ilki szolgálat várt rám, és negyvenöt évig lehettem a gyülekezet lelkipásztora. Teológiai és lelkipásztori szolgálatom ötven évet, egy félévszázadot ölel át.

A Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye kétszer választott meg az esperesi szolgálatra. Tizenkét éven át végeztem Isten áldásával és segítségével. Az esperességet sohasem hatalomnak, hanem szolgálatnak tekintettem. A beiktató közgyűlésen röviden megfogalmaztam, hogy csak alázatosan, Krisztusnak engedelmeskedve lehet az egyházmegye életét irányítani. A két ciklus alatt megmaradtam egyszerű falusi lelkipásztornak, nem tekintettem az esperességet kiváltságnak, hanem felelősséget éreztem a gyülekezetekért és a lelkipásztorokért. Gyülekezeteink zömében kis és közepes közösségek, és ma küzdünk a létszámfogyással, az érdektelenséggel, a financiális nehézségekkel, de a mindennapok kihívásai között is megmaradunk lelkipásztornak. Nagy megelégedéssel töltött el, hogy gyülekezeteink nagy része felismerte annak a lehetőségét, hogy az idősek gondozása, a rászorulók étkeztetése is istentiszteletünk része.

Református iskoláink szép számmal fogadják fiataljainkat, és az oktató, nevelő munkának láthatjuk az eredményét. Pályázati lehetőségek biztosítják a templomok és parókiák építését, felújítását. Nagy előrelépésnek tekintem, hogy az országos református óvoda és bölcsőde fejlesztésben egyházmegyénk több gyülekezete támogatásban részesült. Szabolcs-Bereg életem ötven évét jelenti, ha Isten kegyelme engedi, továbbra is a megyében szeretnék szolgálni, ha felkérnek, akkor helyettesítőként. Tanácsokat adni nagy felelősséget jelent, de mit is lehet tanácsolni az utódnak? – talán annyit, hogy légy alázatos és szelíd, hogy igazi felebarátokként, testvérekként tölthessük be a szolgálatunkat, és békesség Istene megszentel és megáld.”

Csegei István