Interjú Nagy Zsolttal

Az egyházi szabályok szerint három választási cikluson, azaz tizennyolc éven át vezette a Bihari Egyházmegyét Nagy Zsolt esperes úr, és most átadja ezt a posztot az utódjának. Hogyan indult a lelkészi pályán, ki motiválta, volt-e példakép Ön előtt?

Természetesen volt példakép előttem, mégpedig a szeretve tisztelt édesapám. Lelkészcsaládban nőttem föl, és édesapám gyülekezeti szolgálatát látva, a gyülekezeti életet megélve, nagyon sok szép, számomra a mai napig fontos emlék él bennem. Ez indította el lelkészi pályámat, miután az a közösség, ahol az Úr Jézus Krisztust megismertem, szintén egy nagy motiváló erő volt számomra. A dögei gyülekezetről van szó, annak is az ifjúsági közösségéről, hiszen ott érintett meg Isten elhívó szava, és így indultam a lelkészi szolgálat felé.

Melyek voltak a legmeghatározóbb időszakok Ön számára?

Az elhívásom történetéhez tartozik az, hogy  harmadikos gimnazista koromban egy téliszünetben elmentünk abba a gyülekezetbe, a szentesti istentiszteletre édesanyámmal, ahol bátyám legációs szolgálatot végzett – az valami csoda élmény volt számomra! Őt látni a szószéken, hallgatni az igehirdetését!

A következő fontos állomás a teológia volt az életemben,  hiszen alig, hogy megkaptam az értesítést a sikeres felvételivel kapcsolatban, egy másik levél is érkezett. Egy behívó, miszerint tizennyolc hónapra be kell vonulnom katonának, ami akkor hirtelen elkeserített. De egy olyan másfél esztendőt élhettem meg a sorkatonai szolgálat alatt, katonatársaimmal, teológustársakkal, amiért nagyon hálás vagyok Istennek. Hiszen olyan sok tapasztalást adott fiatalként a hit megélésére egy olyan közegben, ahol nyilván ez akkor egyáltalán nem volt természetes, és az a véghetetlen szeretet, alázat, ahogyan teológustársakkal ökumenikus kapcsolatban is együtt lehettünk.

A következő fontos állomás a Biharba kerülésünk története. A feleségemmel nem volt különösebb tervünk, elképzelésünk arra nézve, hogy hova is szeretnénk menni a teológia végeztével. Amikor elérkezett ez a pillanat, akkor Csikos János esperes úr elődöm keresett meg, hogy Biharban nyílik két szomszédos gyülekezetben lelkészi állás, és szívesen látna bennünket, úgyhogy mi így kerültünk a Bihari Református Egyházmegyébe.


Nagy Zsolt esperes-lelkipásztor és Fekete Károly tiszántúli püspök

Milyen tervekkel indult az esperesi pozícióban?

Abban a kiváltságos helyzetben indulhattam az esperesi szolgálatra, hogy korábban már egy cikluson keresztül főjegyző voltam az egyházmegyében, és mint fiatalember, „hadra foghatóként” igen sokat helyettesítettem. Így amikor rám köszöntött az esperesi szolgálat, már bizonyos ismerettel rendelkeztem az egyházmegyei gyülekezeti élete felől. A kollegákat mind jól ismertem, de sok személyes kapcsolat volt a gyülekezeti tagokkal is. Különösen nagy tervek nem fogalmazódtak meg bennem. Ha jól emlékszem vissza a tizennyolc esztendővel ezelőtti helyzetemre, amit az esperesi székfoglalóban annak idején elmondtam, az a gondolatiság határozta meg az egész szolgálatomat is: „Egymás terhét hordozzátok és így teljesítitek Krisztus törvényét.” A Bihari Református Egyházmegye és az egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek közössége valóban különleges. Ez a helyzet egyrészt adódik a peremhelyzetből, valamint abból, hogy egy kettévágott, megcsonkított egyházmegye vagyunk. Nagyon sokszor felemlegetjük, hogy ilyen különleges egyházmegye talán nincs is, hiszen a határ túloldalán van az ősrégi nagy bihari egyházmegyének a nagyobbik része, és az is érdekes, hogy a legkisebb egyházmegye a Tiszántúli Református Egyházkerületben. Mindig azt mondtam, hogy a kicsiségünk számunkra a nagyság lehetőségét hordozza. Azért lehetünk „nagyok”, mert kicsiségünkből adódóan ismerjük egymást, oda tudunk egymásra figyelni, valóban betölthetjük Krisztus törvényét úgy, hogy egymás terhét hordozzuk.

Mit tud az utódjának a szívére helyezni a következő időszakra?

Egyszer egy kolleganő megkérdezte tőlem, amikor egy új gyülekezetbe került, hogy mit csináljon. Akkor fiatalos hévvel, lendülettel csak annyit mondtam, szeresd a gyülekezetet! Szeresd őket, akik rád bízattak. Az utódomnak is csak ezt tudom kívánni: szeresse a szolgálatot, amire most az egyházmegye közössége megbízta. Szeresse a gyülekezetet, ahol szolgál, és szeresse a Bihari Református Egyházmegye gyülekezeteit, akikért felelősséggel tartozik.

Az esperesi szolgálata ér véget, de a lelkészi életpálya nem. Milyen tervei vannak a jövőre vonatkozóan?

Többen megkérdezték ezt tőlem, mert valahogy tényleg úgy néz ki a dolog, mintha nyugdíjba vonulnék, de még van idő, amire az elérkezik. Többször elmondtam, hogy nagyon hálás vagyok a biharkeresztesi gyülekezetnek azért, hogy az esperesi szolgálattal együtt annak idején meghívott, megválasztott, és azóta is szeretetében hordoz.

Az a szívem vágya és reménysége, hogy sokkal, de sokkal több időt, energiát, szeretetet fogok tudni adni a gyülekezetnek, ami eddig is szeretetében hordozott engem. Ha ezt összefoglalhatom, a tizennyolc esztendőt egy-két szóban, akkor csak a hála, a hála és a hála jut eszembe. Végtelenül hálás vagyok Istennek azért, hogy ezt megélhettem, végtelenül hálás vagyok neki azért, hogy a nehézségekben átsegített, végtelenül hálás vagyok azért, hogy ezen a szolgálaton keresztül is adott lehetőséget az emberi kapcsolatok kialakítására, ápolására. Hálás vagyok azért, hogy nagyon sokakkal, nagyon sok értékes és számomra nagyon kedves emberrel találkozhattam, szolgálhattam együtt. Hálás szívvel emlékszem azokra az esperes társakra, akikkel együtt szolgáltam, hálás vagyok azért, hogy két püspök irányítása mellett végezhettem ezt a szolgálatot. Köszönöm Istennek.

Az interjút itt hallgathatja meg:

https://europaradio.hu/tallozo/18-ev-esperesi-szolgalat-utan-adja-helyet-utodjanak-nagy-zsolt