Interjú Katona Gyulával
Mi indította el a lelkészi pályán? Volt-e valaki, aki példaként állt Esperes úr előtt, és egyáltalán miért választotta ezt az életpályát?
Példaképként az édesapám állt előttem, ő is református lelkész volt, így lelkészcsaládban nőttem föl. De rögtön hozzá kell tennem, hogy soha nem mondta nekem azt, hogy ezt az utat járjam. Nem mondta, mert meg volt arról győződve, hogy ezt a pályát csak elhívás alapján lehet választani, és tradíció alapján semmiképpen sem. Valójában nem is erre indultam el. Középiskolámat a debreceni Református Kollégiumban végeztem, és a természettudományos tárgyak keltették fel az érdeklődésemet. Nagyon szép eredményeket értem el harmadikosként, országos első helyezett voltam fizikából, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen pedig harmadik kémiából, felvételi nélkül mehettem volna egyetemre. Érdekes módon azon a nyáron erősödött meg bennem egyik pillanatról a másikra az, hogy nem ezt az utat választom, hanem a lelkészi szolgálatot. Egy külföldi tartózkodás során történt, akkor éreztem az elhívást teljesen váratlanul, egy német egyházi táborban. Attól kezdve elhatároztam, hogy semmi sem tántoríthat el attól, hogy lelkész legyek.
Hogy indult a lelkészi pálya? Mi következett a teológia elvégzése után? Az emberben nagyon sok lelkesedés, elképzelés van azzal kapcsolatban, hogy mit szeretne és hogyan, milyen lelkülettel indult el az önálló lelkészi pályán?
Abban az időben már végzés előtt, exmisszusként kihelyeztek bennünket szolgálatra, így igen jó indítást kaptam Isten kegyelméből. Így kerültem Nyíregyházára az akkor éppen esperesnek megválasztott id. Fekete Károly mellé, aki később aztán a teológia gyakorlati professzora is lett. Mellette tölthettem el két nagyon hasznos évet előbb exmisszusként, aztán pedig segédlelkészként.
Édesapám viszonylag fiatalon meghalt egy súlyos, gyógyíthatatlan betegségben, így az akkori békési esperes hívására édesapám szolgálati helyére mentem Gyulaváriba. Itt kezdődött el az önálló lelkészi szolgálatom: ekkor még nem voltam végzett lelkipásztor, de 1980-ban a vizsgám után megválasztott a gyülekezet. 1980 és 1985 között voltam Gyulaváriban, utána egy szolgálatihely-cserével Tiszaföldvár-Szőlőre kerültem, ott mindjárt nyakamba szakadt az egész Tiszazug. Kezdetben három, aztán hét, majd végül tizenhárom gyülekezetet (ebből öt anyagyülekezet és a hozzá tartozó szórványait) kellett egyedül ellátnom, némi segítséggel.
Nehéz időszaka volt ez a szolgálati éveimnek, nem is tartott sokáig, mert bizonyos egészségügyi problémák azonnal jelentkeztek a túlterheltség következményeként, és így az orvos tanácsára váltottam, és az akkor megüresedett túrkevei gyülekezet meghívását elfogadtam. 1987 és 1994 között szolgáltam itt, aztán megint egy szolgálatihely-cserével, de megválasztott lelkészként 1994-ben Békésre jöttem. És azóta itt élek, illetve szolgálok.
Fekete Károly tiszántúli püspök és Katona Gyula békési esperes-lelkipásztor
Mindig is ilyen fontos volt a békési régió? Mert azért mégiscsak egy különös területe a Tiszántúlnak, és Viharsarokként is szoktuk emlegetni.
Valóban így van, nekem nem volt olyan különleges, hiszen én Békés megyei, gyulai születésű vagyok, és onnan kerültem át Debrecenbe. Majd vissza Gyulaváriba lelkipásztornak, és némi eltávolodás után visszatértem Békés megyébe. Annak idején, amikor még Juhász Zsófia volt az őrbottyáni gyermekotthon igazgatója, néhány nyarat ott töltöttem. S tőle hallottam azt a mondást – azóta ez meg is erősödött bennem, hogy mennyi igazságot hordoz: amilyen a föld, olyan az emberek lelke is. Ahol nagyon kötött, ott nehezebben művelhető a talaj, ahol lazább, ott az emberek is hamarabb megközelíthetők. A békési föld igen kötött talaj, nehezen művelhető fekete föld, és valóban így van, az emberekhez sem könnyű hozzáférni, lelki értelemben megnyerni őket. De ha valakinek ez sikerül, annál nagyobb szeretettel és melegszívűséggel fogadja magához a feléje közeledőt. Nekem a békési táj és az emberek ismerősek voltak, hiszen magam is innen indultam el.
Mit sikerült megvalósítani azokból a tervekből, célokból, amelyeket kitűzött maga elé esperesi székfoglalójában?
Amit elgondoltam kezdő esperesként, azt az irányt sikerült tartanom. Természetesen az elmúlt évek hoztak magukkal olyan helyzeteket, amelyeket előre nem lehetett látni és kiszámolni. Nagyon felgyorsult az utóbbi években a Békési Egyházmegyében a gyülekezeteknek a megerőtlenedése, elnéptelenedése, ami szoros összefüggésben van a településeknek az elnéptelenedésével. Itt a munkanélküliségi ráta mindig jóval magasabb, mint az országos átlag, nagyon sokan vállalnak az ország más területén vagy külföldön munkát.
A fiatalok elvándorolnak, nagyon nagy százalékban maradnak ott, ahol tanultak, vagy lépnek tovább. Pont azért, mert nagyon kevés a munkalehetőségük. Ez önmagában is már nagy kihívás nemcsak egy lelkipásztornak, hanem egy egyházmegyei vezetőnek is. S igyekeztünk az elmúlt években ezeket a megerőtlenedett, főleg a Dél-Békés területén fekvő gyülekezeteket felkarolni, segíteni, többféle módon is. Ha anyagi segítségre volt szükség, ha gépkocsira szórványgondozáshoz vagy a hittantanításhoz, segítettünk. Sikerült három éve bevezetni egy úgynevezett szószékcsere programot a megyében, aminek egy része az is, hogy az erőteljesebb anyagi lehetőségekkel bíró gyülekezetek olyan gyülekezetekkel vegyék föl a kapcsolatot, akiket aztán anyagilag is tudnak segíteni. Ezzel az összefogással próbáljuk egymást segíteni, egymáson rajta tartani a szemünket. Egyéb módon is igyekeztem összefogni az egyházmegyét, gyakori lelkészértekezletekkel, egymás ünnepségeit, hálaadó alkalmait is úgy hirdetjük meg, hogy szorgalmazom, minél többen legyünk ott a megyéből.
És nemcsak az egyházmegyét fogja össze Esperes úr, hanem a történelmi egyházmegyét is. Azt se felejtsük el, hogy a határainkon túl van a történelmi Békés-Bánáti Egyházmegyének a másik fele, másik része. Ott hasonló nehézségekkel küzdenek a lelkipásztorok, vagy még nehezebb helyzetben vannak.
Amikor esperes lettem 2012-ben, pont akkor indult el egy olyan program, ami lehetővé teszi az egykor összetartozó egyházmegye találkozását, minden évben egy októberi hétvégén. Ez magyarországi területen a Csongrádi és a Békési, a romániai részen a Temesi és az Aradi, a szerbiai területen pedig a Bánáti Egyházmegyét jelenti. Ez az öt egyházmegye kapcsolatban van egymással, évről évre találkozunk. Sajnos a tavalyi, októberi találkozót le kellett mondanunk a vírushelyzet miatt, de bízunk benne, hogy idén ismét megtartható lesz.
Esperes úr most az esperesi széket átadja másnak. Mit tud tanácsolni, kívánni, átadni az utódjának?
Szeretném, hogyha azok a folyamatok, amelyek elindultak, és amelyekről bebizonyosodtak, hogy hasznosak és építő jellegűek, és előbbre viszik az életünket, azok megmaradnának, illetve ezeket tovább is lehet fejleszteni. Bízunk abban is, hogy az új szolgálattevő esperes majd talál még olyan kitörési pontokat, ahol folytatni lehet ezt a munkát, és nemcsak a mi egyházmegyénkben, hanem a már említett testvéregyházmegyékben, tehát a történelmi egyházmegye területén élők is megtapasztalhatják majd ezeknek az eredményeknek az áldásait. 1978 óta folyamatosan végzem a szolgálatomat, így hamarosan érdemes félreállni és átadni a helyemet. És ha az Úristen engedi, akkor a megérdemelt nyugdíjas éveket még élvezni.
Az interjút itt hallgathatja meg: