Isten veteményeskertjének gyermekei

Most az új év küszöbén, hogyan látja a gimnázium jövőjét, mennyiben befolyásolta a 2020/2021. tanévre elképzelt vezetői terveket a kialakult járványhelyzet?

Természetesen sok mindent befolyásolt a kialakult helyzet, mind a vezetői tevékenység, mind az intézményi élet szakmai munkájának szempontjából. Az elmúlt 10 év vezetői tapasztalatai azonban sok mindenre megtanítottak, legfőképpen arra, hogy a változás állandó, s úgy kell látni a jövőt, hogy az arra irányuló célok, feladatok, döntések során meghozandó szükséges változtatások ne módosítsák nagymértékben a vezetői programomban lefektetett alapvető elképzeléseket. Bár jelen helyzetben a személyes jelenléten alapuló közösségi színtereken csökkentek a lehetőségeink, ám az online térben ezzel egyidőben nőttek. A lényeg, hogy megtaláljuk a két oldal közötti egyensúlyt mindig, minden helyzetben.

Általánosan megfogalmazva milyen reformokokat szeretne a jövőben megvalósítani?

Nem akarok drasztikus, óriási reformokat, változásokat előidézni. Úgy szeretném „átszervezni” ezt az ősi gimnáziumot, hogy benne megmaradjon, illetve újra feltámadjon a történetileg kialakult tradíciók egy része, s azok a maguk tisztaságukban – a szükséges innováció mellett – továbbra is megvalósulhassanak, újraéledhessenek. Természetesen nem működhet minden úgy, mint a korábbi évszázadokban, de nem is kell. A Debreceni Református Gimnáziumra mindig is jellemző volt a tradíciótisztelet és a haladás kettőssége. Hiszem, hogy ez utóbbit a változatosság szolgálja, éppen ezért az oktatás és a nevelés színterein is ezt a sokszínűséget szeretném megvalósítani. Diákjaink roppant tehetséges, értelmes és értékes fiatalok, akiket nem akarunk egységes és uniformizált rendszerben kezelni. Szeretnénk lehetőséget biztosítani számukra az egyéni szabadságra mind az oktatás, mind a nevelés terén, ami azonban felelősséggel jár ránk és rájuk nézve is. Egyrészt a tanulók műveltség iránti igényének megteremtése, jellembeli fejlődésük nyomon követése és a korai felelősségtudat kialakítása bennük, kitartó, következetes és türelmes munkát kíván meg tőlünk, pedagógusoktól. Másrészt a diákoknak is meg kell érteniük, hogy az egyéni szabadságukat nem használhatják fel a közösség kárára, hanem azt mindig, minden helyzetben annak szolgálatába kell állítaniuk. Ez a fajta történeti szellemű keresztyén nevelés tette oly szilárddá iskolánkat az elmúlt évszázadokban, s hiszem, hogy ennek köszönhetően került ki ebből az iskolából nemzetünk számos nagy gondolkodója, tudósa, írója, költője. Ez az iskola mindig is elég érett volt ahhoz, hogy a református oktatás és nevelés központja legyen, s nem lehet ez másképp a jövőben sem.

Melyek azok a konkrét területek és lépések, melyeket a közeljövőben kíván tovább fejleszteni?

1. A minőségi oktatás erősítése.
2. Diákjaink jellemnevelése, lelki formálása.
3. Szellemi központtá válás.

Az oktatás terén elsősorban magunkra akarok koncentrálni. Mi az, ami nekünk jó? Mi az, amire a diákjainknak szükségük van, amiben jól érzik magukat? Mi az, amiben a pedagógusaink motiválhatóbbá válhatnak? Mi az, ami az iskolát újra az „ország iskolájává” teszi? A munkaerőpiacon igen nagy hangsúlyt fektetnek az ún. „soft skillek” meglétére. Ezek a kommunikáció, kollaboráció, kritikai gondolkodás és a kreativitás. A legfőbb feladatunk tehát az, hogy a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon diákjaink ezen kompetenciáit fejlesszük a különböző tanári munkaformák és változatos módszertani eszközök bevonásával. Meg kell vizsgálni, hogy az igen magas alapóraszámok mellett – hacsak nem sikerül azokat csökkenteni a következő években – hogyan, milyen formában lehetséges megvalósítani azokat a tevékenységi köröket, melyek lehetőséget biztosítanak a tanulók egyéni érdeklődésének megfelelő tehetséggondozásra, fejlesztésre. Az online oktatás során megszerzett digitális kompetenciák, az ilyen jellegű foglalkozások beépítése az elkövetkező évek oktatási színtereibe óriási lehetőség számunkra, azt gondolom.

A jellemnevelés és lelki nevelés számomra szorosan összefügg. A tanárok és diákok közötti kölcsönös szereteten és bizalmon alapuló kapcsolat az alapja ennek a pillérnek, melyre a legtöbb volt refis diák oly nagy szeretettel gondol vissza. A Debreceni Református Gimnázium ezen a területen adta és adja mindig is a legtöbbet tanítványainak. Az iskola tanulóit hitre, tudományra neveli, mindezt szigorú, de ma már inkább úgy mondanám, következetes nevelés mellett. Ez a hármas egység egy olyan valós értékrenddel, sajátos jellemmel ruházza fel a refis diákokat, mely egy életre meghatározza személyiségüket, szűkebb és tágabb közösségükben betöltött szerepüket. Általában azt tapasztalom volt diákokkal beszélgetve, hogy lelkiségük, keresztyén alapokon nyugvó értékrendjük és kifelé irányuló kommunikációjuk révén meghatározó egyéniségei annak a közösségnek, melyben szerepet vállalnak, legyen szó gyülekezeti, munkahelyi vagy egyéb társadalmi szervezetről.

A szellemi központtá válás, vagy ezen szerep komolyabb felvállalása egy igen nehéz és összetett probléma elé állít, mivel több színtérről kell beszélnünk. Először is interaktív párbeszédet kell folytatni a Kollégium intézményeivel. Másrészt szakmai és kulturális programok szervezését kell felvállalni a Tiszántúli Református Egyházkerület intézményeivel való szorosabb kapcsolatépítés érdekében, a református oktatás és nevelés tudatos építése céljából. Harmadrészt intézményi szinten kell olyan tudományos és kulturális eseményeket megvalósítanunk, melyek tükrözik iskolánk szellemiségét, s formálják diákjaink gondolkodását. Ezen terület fejlesztése sajnos a járványhelyzet miatt számos akadályba ütközik idén, azonban nem vagyok elkeseredve, hiszen ahogy lehetőség nyílik rá, elindulnak a megbeszélések és szervezési folyamatok. Addig is lehetőségem nyílik arra, hogy az iskolai élet egyéb területeivel ismerkedjem és a hétköznapok egyébként is zsúfolt vezetői feladataival foglalkozzam.

Személyesen hogyan éli meg azt, hogy ilyen körülmények között kell új vezetőként dolgoznia?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy problémamentesen, mert ez nem így van. Sokszor tele van a szívem aggodalommal, bizonytalansággal és kishitűséggel, de egy valamit nem vesztettem el. A reményt. A reményt arra nézve, hogy Isten mindig a legfontosabbat akarja adni nekünk, s még a nehéz élethelyzetek közepette is irányt mutat, tanít és vezet bennünket. Hálás vagyok azért, hogy olyan tapasztalatokkal ajándékozott meg, melyeknek nagy hasznát veszem ebben az időszakban. Igyekszem rugalmas, az újdonságokra nyitott, de határozott módon cselekedni, ugyanakkor pedig mindig a lehető legtöbbet kihozni még a leglehetetlenebb helyzetekből is. Ebben építhetek kollégáim véleményére, tapasztalatára, kreativitására, támogatására.

Üzenne-e valamit azon nyolcadikos diákok szüleinek, akik a Debreceni Református Gimnáziumba tervezik adni gyermekeiket, vagy esetleg még bizonytalanok?

A döntés szabadsága mindenki számára nyitva áll. Szülőként én magam mindig arra törekszem, hogy ne a kor szellemének megfelelő elvárások, a divat diktálta erők alapján hozzam meg a gyermekeimmel kapcsolatos döntéseimet, hanem azon értékrendek mentén, melyek meghatározták és ma is meghatározzák életemet, s hiszem, hogy a jövőben az ő életüket is ez fogja megszabni. A gyökerek fontosak, azok tartanak minket szilárdan az élet viharaiban.

Ez a gimnázium kiállta már az idők próbáját, s számos diák kötődik nem is elsősorban e gimnázium falaihoz, sokkal inkább a szellemiségéhez, köztük én magam is. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, az Isten veteményeskertjének gyermekei. Ezt a kertet kívánjuk őrizni, óvni, művelni a jövőben is, bízva abban, hogy sokan döntenek majd úgy, hogy ránk bízzák legféltettebb kincseiket, gyermekeiket, hogy ők maguk is megtapasztalhassák a gimnáziumban rejlő lehetőségeket, s az ezekkel együtt járó áldásokat.