Isten dicséretére felszabadítva

A hálaadó, ünnepi alkalmon Derencsényi István hirdette az igét a Zsolt 150, 1. alapján: „Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!”

„Az életben vannak kivételes pillanatok, kiemelkednek kérhetetlenül a továbbhaladó időből, ilyen pillanat számomra ez a mostani is, amikor aktív lelkipásztorként utoljára hirdetek itt igét. A nyugalomba vonulás a megbízatásnak, a felelősségnek a visszaadása, annak új, más, fiatal kezekbe helyezése” – kezdte prédikációját.

„A búcsúzás nemcsak lezárás, hanem valami újnak a kezdete. A nyugdíjba vonulás új kezdetet, formát, lehetőséget nyit Isten dicséretére. Az aktív szolgálattól való elbúcsúzásom mit sem változtat azon, amire eddig is kiváltságos lehetőségem volt, ebből pedig nem lehet és soha nem is szabad nyugdíjba vonulni” - emelte ki.

Derencsényi István felelevenítette a Verestemplomba kerülése történetét: 1979. január 15-től kezdte meg a Kossuth utcán a szolgálatát, ami egy búcsúzással kezdődött a Nagytemplomtól. „Ez a búcsú, mint ahogyan a mai is, egy új életszakasz kezdete volt” – mondta. 1979-ben beosztott lelkipásztorból egy új gyülekezet önálló, felelős lelkipásztora lett. 

„A koronavírus-járvány idején a búcsúzás is más, azonban mindez az áldáson mit sem változtat, amit most, kölcsönösen egymásnak kívánunk: az eltávozó az itt maradóknak, és az itt maradók a most eltávozónak. Az áldás Isten jelenlétének folyamatos megtapasztalása az életünkben. Az áldás támadhatatlan marad. Az áldás az, hogy velünk az Isten, velünk vándorol utunkon. Amint megígérte, „megőriz jártunkban, keltünkben” – folytatta prédikációját.

Minden megérkezés egyfajta leltár-készítésre, számadásra készteti az embert, és minden tett, cselekedet lényege, célja a szűnni nem akaró dicséret. „A 150. zsoltár szavai sokat jelentenek számomra, ezért hagyom itt örökségül, mint épület boltívén a zárókövet, amely hordoz, erősít és összetart. Ahogyan Charlie Wesley mondja, mind Isten dicséretére vagyunk felszabadítva. Ebben nyugszik meg a zaklatott emberi szív, és újul meg a fáradt emberi lélek. Hálás vagyok azért, hogy e földi szentélyében, templomunkban, a mi szépséges Verestemplomunkban végezhettem évtizedeken át a dicséret szolgálatát” – zárta szavait Derencsényi István.

Ezt követőn dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntötte Főjegyző urat. „A szolgálati évek száma sok mindent elárul: 1974-2020, negyvenhat esztendő a Magyarországi Református Egyház szolgálatában, ebből negyvenkét év a Verestemplomban. Ebből tizennyolc év esperesként a Debreceni Egyházmegyében, és tizenkét esztendő főjegyzőként a Tiszántúli Református Egyházkerületben. Ahogyan egy helyütt mondtad, ebben az időszakban velünk jött a múlt, és ránk szakadt a jövő – a rendszerváltás ideje. De te mindvégig egyenletes színvonalon, kiegyensúlyozott lelkülettel és komoly hozzáállással szolgáltál. Az Úristentől kapott élettapasztalatok mind segítettek a helytállásban, a közösség megélésének táplálója volt a családon túl a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, aztán a Teológia Akadémia. Közös egyházvezetői szolgálatunk alatt megérezhettem, hogy milyen fontosnak tartod, hogy a hit egyháza, és a térben és időben megjelenő egyház elválaszthatatlan egymástól. A hit egyháza meg kell hogy jelenjen ebben a világban, és a térben és időben megjelenő egyház csupán egy evilági vallásos társaság maradna, ha azt elválasztanánk a hit egyházától” – mondta Fekete Károly.

A Debreceni Református Egyházmegye közössége nevében a szintén nyugdíjba vonuló Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor köszöntötte szolgatársát, barátját, akivel több mint ötven éve ismerik egymást. „1991-től tizennyolc éven keresztül voltál esperes. A református egyházat, a teológiát, a közéletet ismerő, művelő, a valós kérdésekre komolysággal és felelőségtudattal kereső személyt ismerhettünk meg a személyedben. 2009-ben egy beszámolódban azt mondtad, hogy >igen fontosnak érzem, hogy az elmúlt ciklusok során, ha nem is mindig problémamentesen, de Isten kegyelméből sikerült megtartani a szeretet egységét a békesség kötelékével<. Minden helyzetben valóban ez a szándék vezetett, ennek a krisztusi alapelvnek nevében vezetted a rád bízott közösséget, és utódodként esperesként én is ezt tartottam a legfontosabb feladatnak.”

Dr. Puskás István alpolgármester Debrecen város nevében köszöntötte a nyugdíjba vonuló lelkipásztort. „Ez az életút, amelynek részei voltak a kollégiumi évek, a teológiai tanulmányok és kutatások, a gyülekezet, valamint az épület gondozása,  tökéletesen bizonyítják azt, hogy egy  igazi debreceni polgár életútját szemlélhetjük most, akinek szolgálata méltó az elődeihez, és követendő példa a fiatalabbak számára.”

Puskás István kiemelte, hogy a szolgálat és a búcsúzás helyszíne, ez az emblematikus épület, a Verestemplom nemcsak a gyülekezet háza, hanem a város büszkesége is, amelynek felújítását és megőrzését köszönhetjük Derencsényi Istvánnak is: hiszen a Kálvinista Róma éthoszát, a református hitet és identitást csak úgy lehet megőrizni,  ha teszünk érte.

A gyülekezet elnöksége nevében Tóth Tamás, a Verestemplom lelkipásztora és Kánya Gergely gondnokok búcsúztak el. „1979-2020 között sok minden történt. 1979-ben megkezdődtek a felújítási munkálatok, megtörtént az orgona restaurálása, 1980-85 között a Verestemplom teljes, belső festése megújult, 1988-ban pedig hálaadó istentiszteletet tartottatok a gyülekezettel a Verestemplom fennállásának századik évfordulója alkalmából. Az 1990-es években a Verestemplomot teljesen felújították, 2002-ben új gyülekezeti ház épült. A mi közös történetünk 2004 októberében indult el, akkor már több mint huszonöt éve voltál a Kossuth utcai gyülekezet lelkipásztora, mi pedig ide kerültünk feleségemmel, Tóth-Mihala Veronikával. Az elmúlt tizenhat esztendőben bővültek a rétegalkalmak, a gyülekezeti közösség, most megvalósult a régi parókia felújítása: megújult a belső és külső tér, a fűtési rendszer, a tetőzet, és a templom turisztikai célú felújítása most is folyamatban van.”

Tóth Tamás zárásként  a 283. dicséret szavait idézte fel: „Az Úrnak jóvolta Napjainhoz napokot told”, kívánjuk, hogy emberi mérték szerint még hosszú idő adasson neked szeretteid körében, és amíg csak időd lesz, éld át az Úr érkezését minden napon!”

Kánya Gergely, a gyülekezet főgondoka a Zsolt 119, 41-48. igével köszöntötte Derencsényi Istvánt: „Teljesedjék be rajtam kegyelmed, URam, és megígért szabadításod, hogy választ tudjak adni gyalázóimnak, hiszen igédben bízom. Ne vedd ki számból teljesen az igazság beszédét, mert a te döntésedre várok. Meg akarom tartani törvényedet állandóan, mindörökké. Tágas téren járok, ha a te utasításodat keresem. Királyoknak is elmondom intelmeidet, és nem vallok szégyent. Gyönyörködöm parancsolataidban, mert szeretem őket. Elfogadom parancsolataidat, mert szeretem őket, és elmélkedem rendelkezéseiden.”

A presbitérium nevében Barcsa Lajos presbiter, a gyülekezet nevében Bajkai Árpádné és Hatvani János, a nőszövetség nevében Máténé Judit köszöntötték a nyugdíjba vonuló lelkipásztort.

Derencsényi István válaszában az 1Kor 4,7 kérdését idézte fel: „Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna?” „Semmi és semmi, hiszen mindaz, amit magaménak tudhatok, az nem szerzemény, hanem Isten ajándéka. Tele van a szívem Isten iránti hálával, irántatok el nem múló szeretettel” – zárta szavait Derencsényi István lelkipásztor, aki negyvenkét év után vonult nyugalomba az aktív, lelkipásztori szolgálattól.

Szirák Sára

Fotók: Ifj. Derencsényi István

A hálaadó, ünnepi istentiszteletet ITT nézheti vissza.

Tiszántúli Református Egyházkerület