„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul”
Hit a múltban és a jelenben
Földes az ezerötszázas évek végétől többségében református település volt. Az itt élők minden időben tartották és büszkén vallották hitüket. – Régen itt nagyon sokan jártak templomba. A háború után, a kommunizmusban csappant meg a templomlátogatók száma, amikor üldözték a vallást. Az én édesanyámat is kérdőre vonták, amikor beíratott az egyházi iskolába. Nálunk mindenki református vallású, templomba járó ember volt. Ez meg is látszott a bizonyítványomon, nem kaptam jó jegyeket sosem. De az én fiaimat is mindig üldözték az iskolában, a hitünk miatt – emlékszik vissza Kovács Sándorné Szilágyi Margit, aki tizenhét éve presbiter. Mint mondja, férje és édesapja is sokáig szolgálta így a gyülekezetet. Kovács Sándorné arról számol be, a földesi reformátusok egy összetartó közösség. Sok rendezvényt szerveznek és tartják a kapcsolatot más gyülekezetekkel is. - Presbiterként a segítségnyújtást tartom az egyik legfontosabb dolognak, valamint azt, hogy példát mutatva megbecsüljük, szeressük egymást - mondja. Mindig segít a gyülekezeti alkalmak előkészítésében és lebonyolításában. – Minden évben tartunk konfirmációi találkozót. Ilyenkor segítek az anyakönyvekből kikeresni a szükséges adatokat. Adventben pedig a csomagkészítésben veszek részt. Régen harmincan kaptak csomagot, most három-négyszázat osztunk szét. A csomagok kihordásakor a családlátogatásba is besegítünk – mutat rá a gyülekezetben végzett munkájára Kovács Sándorné Szilágyi Margit. Az egyházközség részletes adatbázissal rendelkezik az egyháztagokról, amelyből ilyenkor könnyebben tudnak dolgozni. Több, mint tíz évbe telt ennek a pontos megalkotása. - Nekem megnyugvást jelent a gyülekezet közössége. Az asszonyokkal összetartunk, sokszor jókat nevetünk, de a komoly dolgokat is meg tudjuk beszélni egymással – így vall Kovács Sándorné arról, hogy a gyülekezet milyen szerepet tölt be az életében. Mint mondja, neki természetes a hétköznapokban is az Isten jelenléte. - Mindig bíztam a Jóistenben, így is nevelkedtem. Ha bizalommal és igaz szívvel fordulunk hozzá, kéréseinket így tárjuk elé, azok mindig meghallgattatnak és megadatnak - vallja. Mind a mai napig emlékszik egy régi történetre, amelyben ma is az Isten gondviselését látja. - Egyszer elromlott a vízmelegítő kazán a fürdőszobában. Épp akkor jöttem haza a kórházból, el volt törve a kezem. Rosszul lettem, szinte semmire sem emlékszem, de a Jóatyám velem volt akkor is. Valahogyan odamentem a telefonhoz, és felhívtam a lányomékat. Arra emlékszem, hogy kétszer rosszul ütöttem be a számot, és ezt mondtam: Jóatyám segíts meg! Harmadikra be tudtam ütni a telefonszámot. Azonnal jöttek a lányomék, bevittek a kórházba, ahol azt mondták, hogy olyan mértékű szénmonoxid mérgezést kaptam, amibe bele szoktak halni. Nincs olyan nap, hogy ez ne jutna az eszembe, amikor bemegyek a fürdőszobába. A Jóatya néha az orrunkra üt, de mindig segítségünkre van. Megmutatja az utat, hogy merre menjünk. Bármilyen megpróbáltatás van egy keresztyén ember életében, könnyebben éljük át, a hitünk által – hangsúlyozza Kovács Sándorné Szilágyi Margit.
Kiss Miklós kettőezer-tizennyolc óta látja el a gondnoki szolgálatot a gyülekezetben. A közösség erősségét az összetartásban látja, a gyengeségét pedig az elöregedésben. - Többeknek kellene komolyan venni a hitet és a közösségben végzett szolgálatot. Szükség lenne a fiatalok szerepvállalására – mutat rá a hiányosságokra. Mint mondja, szomorú tapasztalat, hogy az emberek csak a bajban fordulnak az Úr felé. – Azt látom, hogy akinek minden rendben van az életében, az nem jön. A ma emberét sajnos sok esetben csak a tragédiák terelik az Isten felé – mondja Kiss Miklós gondnok.
Meghatározó múlt
Kovács András tizenöt éve szolgál a gyülekezetben lelkipásztorként. Mint mondja, a földesi gyülekezetnek igen gazdag a története, csodálatos a múltja, de a jelen is komoly életet sugároz. Az ezerötszázas évek végére teljesen református lett a település, és ez meghatározó volt a következő évtizedekben, évszázadokban is. A régi elavult templom helyett újat épített a közösség. A mai templom az ezerhétszázhatvannégy és ezerhétszázhatvankilenc közötti időszakban épült. A tornyot pedig ezerhétszázhetvenben építették. Kicsinek bizonyult a templom, így ezernyolcszázhuszonkettő és ezernyolcszázhuszonnyolc között bővítették. Az egyházközség, mint oly sok helyen, iskolafenntartó volt, az államosításig. Kovács András, a reformációtól számítva, a negyvenötödik a lelkipásztorok sorában. – Két nagyobb nevet emelnék ki, az itt szolgálók közül: Erőss Lajos, későbbi püspök, és dr. Kiss Ferenc, a magyarországi diakónia atyja. Mindketten komoly lelki munkát végeztek, ami ma is mérvadó – emlékszik vissza Kovács András az elődök munkásságára.
Megtartó erő – stabil közösség
Ma Földesen négyezren élnek, amelyből kétezren vallották magukat reformátusnak a legutóbbi népszámláláskor. Jelenleg valamivel kevesebb, mint hétszáz egyházfenntartója van az egyházközségnek. Vasárnap délelőttönként átlagosan harmincöt-negyvenöt fő jár templomba. - Stabil és masszív a földesi gyülekezet. Más gyülekezetekkel összehasonlítva azt látom nagyon nagy pozitívumnak, hogy kicserélődött a gyülekezet, de nem fogyatkozott. Ez ma nagyon nagy szó – mondja Kovács András. A lelkipásztor a megtartó erőt a Szentlélek Úristen munkájában látja. - Ha egy közösség komolyan veszi az indíttatást és a lelki táplálékot, valamint jól érzi magát, akkor az stabilitást ad – hangsúlyozza Kovács András. A lelkipásztor arról is beszélt, hogy több gyülekezeti alkalmat újra kellett gondolniuk. - A vasárnap esti istentisztelet elhalt, mert minimális volt a látogatottság, de mindig megtaláltuk a megújulás módját. Volt olyan, amikor a bibliaóra is leszálló ágban volt. Egy-két év szünet után újraszerveztük, ma nyolc-tíz ember oda is eljár – számol be a változásokról a lelkipásztor, aki azt mondja, hogy a társadalmi élet is teljesen átszerveződött. – Annyira megváltozott, hogy egy faluban ma már heti rendszerességgel nem lehet rétegalkalmat tartani. Mi inkább arra törekszünk, hogy az év bizonyos időszakaiban legyenek olyan alkalmak, amelyek több embert is megszólítanak – magyarázza Kovács András. A gyülekezeti élet egyik színfoltja az egyetemes imahét, melyet történelmi felekezetek híján a környező településekkel együtt szervez meg a földesi református közösség. Évek óta tartanak ifjúsági nyári tábort is, külön az iskolás, külön az óvodás korosztálynak, emellett minden évben szerveznek konfirmációs találkozót is az egyházközségben. A földesi gyülekezetben mindig is fontos volt a zeneiség. Az előző lelkipásztor idejében merült fel a zsoltáréneklő verseny gondolata, melyet azóta is évente megtartanak az egyházmegyében. Ma már több területtel is kiegészülve, hittanos versennyé nőtte ki magát az alkalom. - Itt Földesen mindig pártfogolták az egyházzenét a lelkipásztorok. A földesi gyülekezet azon közösségek sorába tarozik, akik szépen és jól megtanulták az 1948-as énekeskönyv énekeit. Ritmikusan és tisztán énekel a gyülekezet – hangsúlyozza a lelkipásztor. Évente többször szerveznek hangversenyeket. - Október 31-én mi mindig hangversennyel ünnepeljük a reformációt. Az ötszáz éves jubileumot pedig úgy ültük, hogy a kilencvenöt tétel is elhangzott a templomban – emlékszik vissza a lelkipásztor. Hagyomány a passiós istentisztelet is a közösségben. – Általában gyülekezeti tagok olvassák fel a szakaszokat, melyeket énekek vagy orgonaművek tagolnak. Egyre vonzóbb ez az alkalom, egyre többen jönnek – mondja Kovács András.
Hagyomány a diakóniai szerepvállalásban
Földesen jelenleg több, mint száz gyermek jár hittanórára. - Erősen megemelkedett a hitoktatásban részt vevők száma, amióta úgymond védett időpontba került az alkalom. Amíg fakultatív volt, addig a délutáni programokkal nem lehetett felvenni a versenyt – számol be Kovács András az elmúlt években tapasztalható változásokról, a hitoktatás területén. Az iskola mellett az óvodában is foglalkoznak a gyermekekkel, négy csoportban. Szociális területen is komoly részt vállal az egyházközség. – Kettőezer-tizenegyben alapítottuk a házi segítségnyújtó szolgálatunkat. Jelenleg százharmincöt idős embernek tudunk így segíteni. Tizenhat főállású személyt foglalkoztatunk, amely egy ekkora településen meghatározó. Öröm látni, hogy a munkatársak is kezdenek betagozódni a gyülekezetbe – mutat rá a szociális szerepvállalás előnyeire a lelkipásztor. Minden területen sok változás volt az elmúlt tizenöt évben. - Nem értünk körbe az építkezésekben, mert amikor valamit befejezünk, lehet kezdeni az újat. A külső építkezés mellett nagy gondot fordítunk a hivatali szervezettség átalakítására is, és az adminisztráció területén is sok minden változott. Igyekszünk tartani a lépést ebben a tekintetben is – mondja a lelkipásztor. Most a folyamatban lévő beruházások befejezése a gyülekezet legfőbb célja. – Ezen belül elsősorban a templomtető felújítására gondolok – magyarázza Kovács András. Földesen árvaház és idősotthon is működött - három-három telephellyel - abban az időben, amikor dr. Kiss Ferenc megszervezte az országos diakóniát. - Ilyen szempontból itt hagyománya van az intézményes idősellátásnak. A gyülekezet régi álma egy bentlakásos intézmény indítása – mutat rá a lelkipásztor. Mint mondja, az álom beteljesedése egyelőre várat magára, de fontos hogy a közösségnek legyenek tervei és céljai, amelyekért imádságos szívvel küzdhet. A gyülekezet vezérigéje is erre mutat: „De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." (Ézs 40,31)
Komorné Csernáth Erzsébet Tiszántúli Református Egyházkerület
