A krízis vége a katarzis

Hogyan érintett a koronavírus miatti hirtelen megállás és a bezártság?

Nagyon szeretek utazni, mindig is lelkesedéssel töltött el, hogy új helyeken, új emberekkel ismerkedhetek meg, új élményekkel gazdagodhatok. Ugyanakkor soha nem tudtam utolérni magam, a rengeteg feladat, kihívás mellett nem maradt időm, vagy csak nagyon kevés olyan dolgokra, mint lakásátrendezés, szortírozás, szelektálás, rendszeres főzés és kedvenc fotelben, függőágyban való lazítás. A férjem mondogatta, hogy "azt gondolod, hogy egyszer megáll a világ és akkor lesz időd ezekre is"? És igen, megállt a világ. Szellemesen hozzáfűzte: hihetetlen, hogy neked ez is „összejött”. Úgyhogy ezt az időszakot nagyon aktívan töltöttük mindketten, befejeztük a be nem fejezett dolgainkat. Nagy edzésünk volt abban, hogyan lehet gyerekekkel sokat utazni, gyerekek mellett dolgozni, úgyhogy nekünk annyira nem okozott meglepetést az átállás. Minden a dolgozószobámból zajlik, rengeteg munkám van így is, előadások, céges tanácsadás, terápia, online órák. Végre ki tudtam aludni magam, megnéztem a kedvenc sorozataimat, sok könyvet olvastam és nagyon sok időt töltöttem a gyerekeimmel játszva.

Legutóbb, amikor mikrofonvég előtt beszélgettünk, akkor azt mondtad, hogy a 21. század legfontosabb attitűdje a rugalmas alkalmazkodóképesség. Akkor még nem sejtetted, hogy ez az állítás kiváltképp felértékelődik. Épphogy megszoktuk a karantént, már ahhoz, kell igazodni, hogyan álljunk vissza dolgozni. Hogyan lehet jól kezelni ezeket a változásokat, van recept?

Minden fordulópont esetében a személyiségnek döntéseket kell hoznia, amely új konfliktus-megoldási stratégiákat, eszközöket igényel a már bevált módszerek helyett. A krízisek megoldása a megküzdő mechanizmusaink és rugalmas alkalmazkodóképességünk, rezilienciánk segítségével növeli az énerőt, az önbizalmat, a biztonságot és a problémamegoldó képességünket is. A helyzetek jó kezeléséhez nincs recept, minden család a gyerekek életkori sajátossága, szükséglete mentén ki kell alakítsa az új egyensúlyi állapotot, be kell vonja azokat az erőforrásokat, amelyek rendelkezésére állnak. A megszokott hétköznapokhoz való visszatérés is egy alkalmazkodási folyamatot igényel, hozzá kell szoknunk a kontrollvesztés élményéhez, hogy már nem tudjuk úgy szabályozni az életünket, ahogy korábban.

Fontos szerepet töltenek be életünkben a rítusok, most viszont nincsenek ballagások, diplomaosztók, szűk körben ünnepeljük a születésnapokat, az ünnepnapokat. Kell kompenzálni, vagy helyettesíteni?

A szokások, rituálék összekovácsolnak, biztonságot adnak, reménységet keltenek, az állandóság érzését adva előre láthatóvá teszik az életet. Azt jelzik, hogyha a „belsőˮ világunkban rend van, szokásaink nem változnak, kint sem történhet nagy baj. A szertartások, rítusok meghatározzák az életritmusunkat, a mindennapi élet rituáléi az érzelmi biztonság megteremtésének alapját nyújtják. Behatárolják mindennapjait, kapaszkodót nyújtanak a folyamatosan változó világban.

Amikor lezárul életünk egy szakasza, akkor egy olyan átmeneti állapothoz érkezünk, amikor a régi, jól bevált stratégiáink már nem működnek, de az újakat még nem alakítottuk ki. Az élet fordulópontjaival való megküzdést, a változással járó feszültség csökkentését az átmeneti rítusok teszik lehetővé. Ezek formaságoknak is tűnhetnek, de a szimbolikus értékük igen nagy. Ilyen átmeneti rítus egy ballagás, az esküvő, a keresztelő, amikor szertartásszerűen felvesszük az új életszakaszunkkal járó szerepeket és kommunikáljuk környezetünk számára a minket érintő változásokat.

Ezek szerint ragaszkodjunk a rítusokhoz.

Hogyha nem is ugyanolyan formában, de fontos, hogy az átmeneti rítus ott legyen a jelenlegi helyzetben is az életünkben. Az átmeneti rítusoknak három fő fázisuk van: az elválasztó rítusok, melyek az elhagyandó állapotból vezetnek ki; ezután egy átmeneti, várakozó állapot következik be; majd a befogadó rítusok következnek, melyek az új állapotba vezetik az egyént. Az átmeneti rítusokra azért van szükségünk, hogy megkönnyítsék az életben a változás okozta kríziseket és lassítsák a hirtelen átmenetet, lehetőséget adva az új rend megteremtésére, a megszokott elengedésére és az új szerep feladatainak és kötelezettségeinek felvállalására. Ezek a szertartások keretet adnak a mindennapoknak, biztonságot a létezésnek, beágyazódást a teremtett világ egészébe.

Felerősödött a szorongás és a félelem, amit a saját és családtagjaink egészsége, megélhetése miatt érzünk. Hogyan lehet, lehet ezeket feloldani. Aki például elvesztette a munkáját, vagy szerette megbetegedett, nekik nem biztos, hogy segítség a sok pszichológiai témájú írás, ami már napvilágot látott az elmúlt időszakban.

A bezártság ideje alatt nem tudtuk figyelmünket külső ingerekkel lekötni, kénytelenek lettünk a saját belső forrásaikkal, valós énképükkel szembesülni. Rengeteg fejlődési lehetőség is rejlik ebben az időszakban, szembenézhetünk önmagunkkal, családi kapcsolatainkkal és saját erőforrásainkkal is. Azok, akik felelősnek érzik magukat az elbocsájtásukért, nehezebben élik meg a munkanélküliséget, mint akik egy tőlük független ok, például a járvány miatt veszítették el az állásukat, de a folyamat mélye ugyanaz. A munkahely elvesztése az egyik legmegrendítőbb életesemény, a stresszkeltő események skáláján 100 pontból 47-et jelent, és egy gyászfolyamat követi, az elutasítás, düh, alkudozás, levertség, majd a végén az elfogadás fázisaival. A helyzet megélése függ attól, hogy hogy áll a személy az önbecsülésével, önértékelésével, önbizalmával. El kell fogadnunk, hogy nem tudunk mindent az irányításunk alatt tartani. Bízzuk magunkat gondviselésre, ne gyártsuk le előre a negatív forgatókönyveket. Ahogy Hamvas Béla mondja a krízis vége a katarzis. Lehet, hogy utólag életünk egyik pozitív fordulópontjaként fogjuk újraértékelni a jelenlegi krízishelyzetet.

Mit gondolsz mi az, amit magunkkal vihetünk ebből az időszakból?

A karantén heteiben több időnk volt arra, hogy felülvizsgáljuk, mit szeretnénk, mire van valóban szükségünk a saját életünkben. Rájöhettünk arra, hogy jóval kevesebb dologgal is elvagyunk, mint ahogy eddig gondoltuk. Jól vagyunk, megvagyunk akkor is, ha nem vásárolunk minden héten egy új ruhadarabot, ha nem akarunk minden hónapban változtatni, újítani valamit a lakásunkban, ha nem szeretnénk valami mást rögtön, akkor, amikor épphogy elértünk valamit. Egyszóval, ez az időszak talán a legjobb alkalom arra, hogy önként dönthessünk az egyszerűbb élet mellett. Gyakorolhattuk az érzelmi önszabályozást, impulzivitáskontrollt. Szerintem lehetőséget kaptunk arra, Simone Weil szavaival élve, hogy megtanuljunk vágyakozni azután, ami a miénk.

Dobos Zita

A fotók Kádár Annamária tulajdonában állnak.

Forrás: drhe.hu