Bemutatkozik a Magyarhomorogi és a Körösszakáli Református Egyházközség
Magyarhomorog és Körösszakál a Bihari Református Egyházmegye délkeleti részén található. Mindkét faluban ezer fő alatt van a lakosok száma. Nyilvántartott egyháztagjaink sajnos a lakosság számának folyamatos csökkenése és az elvándorlás következtében az elmúlt évben már 300 fő alatt voltak, a kiskorú gyermekeket is beleszámolva mintegy 350 fő tartozik hozzánk. Nagyon fontosnak tartom gyülekezeteink szempontjából, hogy mindkét faluban van még működő iskola, és a gyermekek többsége hit- és erkölcstanoktatásra jár. Ez a jövő szempontjából biztató.
A lelkészi állást a két gyülekezet együtt tartja fenn 1996 óta, a 2008. évtől lett társegyházközség a két gyülekezet. Vasárnap 9 órakor kezdődik az istentisztelet Körösszakálban, fél 11-kor pedig Magyarhomorogon. Hétköznap bibliaórát váltva tartunk: a páratlan heteken Körösszakálban, a páros heteken Magyarhomorogon a keddi napokon. Egy lelkipásztor mindig azt szeretné, hogy az istentiszteletekre többen járjanak, de természetesen örül azoknak, akik rendszeresen részt vesznek. Körösszakálban a 10-15 fő nem is számít gyenge aránynak – véleményem szerint -, hiszen a nyilvántartott egyházfenntartóink száma összesen 80 fő. Magyarhomorogon természetesen szeretnénk, ha a 15 fő körüli létszám, akik rendszeresen jelen vannak az istentiszteleti alkalmakon, magasabb lehetne, hiszen itt még 200 felnőtt református van nyilvántartásunkban.
Konfirmáció kétévenként van gyülekezetünkben, éppen a lélekszám miatt, keresztelés és egyéb szolgálatok igény szerint, ez változó. Több éven keresztül szerveztünk a hitoktatásra járó gyermekek részére kirándulásokat, az utóbbi években pedig már nyári táborokat is. A jövő szempontjából ezt nagyon fontosnak tartjuk. Gyülekezeti kirándulásokat is szervezünk, amelyekben a körösszakáliak aktívabban vesznek részt.
Nagy örömmel és Isten iránti hálaadással írhatom, hogy Magyarhomorogon a 2011.évben, Körösszakálban pedig az elmúlt évben 2019-ben történt meg templomaink teljes felújítása. Magyarhomorog még a 2010. évben nyert egy európai uniós támogatást, Körösszakál pedig több pályázati támogatásból egy hároméves folyamat végén örülhetett a templom teljes külső-belső felújításának. Ezekben az eredményekben természetesen nagyon sok, és folyamatos gyülekezeti áldozathozatal van benne, de Körösszakálban jelentős önkormányzati támogatást is kaptunk, és természetesen a Tiszántúli Református Egyházkerület is jelentős segítséget nyújtott.
Gyülekezeteink, falvaink kicsinysége egyszerre áldás és teher. Áldás, hiszen úgy gondolom, hogy éppen a kis lélekszám miatt mindenki átérzi, hogy össze kell fognunk, a működésünk, a fennmaradásunk Isten kegyelméből van, de emberi oldalról nézve itt néhány száz fő felelőssége az, ami más településeken adott esetben ezer vagy többezer emberé. És persze teher is, hiszen két parókia és két templom fenntartása, az intézményekkel való kapcsolattartás és a missziói célokra hozott áldozat nem kevés áldozatot kíván a kis lélekszámú gyülekezeteinktől. De hittel és reménységgel tekintünk a jövőbe, Isten mindeddig megsegített bennünket.
Vannak további terveink természetesen. Körösszakálban a templomot szeretnénk fűthetővé tenni, hiszen a mellékelt képek is mutatják, hogy milyen szép lett a felújítás után. Magyarhomorogon pedig egy új közösségi tér kialakításában bízunk, a Magyar Falu Programban ezekben a napokban nyújtunk be pályázatot ennek megvalósítására. Szeretnénk ugyanis a fiatalok, a gyermekek és a családok részére több programot is biztosítani és az istentiszteleti alkalmainkon kívül is lehetőséget adni a közösség megélésére. Terveink között szerepel, hogy filmklubot indítsunk, rendszeres találkozási lehetőséget és tartalmas programot az ifjúság részére, és szeretnénk újra elindítani az 1996-2006. közötti években jól működő diakóniai kört is, amely sok gyülekezeti tagunk kiöregedése, betegsége, és többek elhalálozása miatt sajnos több mint egy évtizede nem működik. Nagyon fontosnak tartom a személyes kapcsolattartást, az egymásra való odafigyelést a hétköznapokban is. Ebben a lelkipásztor segítségére van a mindkét faluban 8 főből álló presbitérium. A „kicsiség áldása” – fogalmazhatom így is -, hogy figyelünk egymásra, azonnal feltűnik, ha valaki az alkalmakról kimarad, beteg lesz vagy kórházba kerül, nehéz helyzetbe jut vagy segítségre szorul. Minden egyes tag felelős a másikért, és ezt a felelősséget igyekszünk is református testvéreink kegyességében elmélyíteni, tudatosítani, hangsúlyozni. Kiemelt, nagy támogatónk egyik gyülekezetben sem található, de sokan hoznak áldozatot közösségünk megmaradásáért, amiért EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!
HOGYAN ÉLJÜK MEG A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY OKOZTA HELYZETET?
Egyetlen szóval, egyetlen érzéssel tudok erre a kérdésre felelni: NEHEZEN. A személyes találkozások elmaradása és megélése, az istentiszteletek elmaradása olyan új, eddig mindnyájunk számára ismeretlen helyzetet teremtettek, ami nemcsak váratlanul ért bennünket, hanem felkészületlenül is. Amikor hirtelen következik be valami, annak feldolgozásához, az arra való reagáláshoz, annak kezeléséhez mindig idő kell: nem megy egyik napról a másikra. Ahogyan gyülekezeteinkről írtam lélekszámban kisebb közösségekről van szó, és nálunk vidéken még nem minden családban magától értetődő, hogy van internet-kapcsolat, okostelefon vagy más technikai eszköz, amin keresztül kapcsolódhatnánk egymáshoz, illetve ha van is ilyen lehetőség idősebb egyháztagjaink egy része nem biztos, hogy „profi módon” képes kezelni a modern technikát. Abból a 30 családból, ahonnan rendszeresen járnak istentiszteletekre, kb. 20 félnél meg vannak a technikai feltételek is. Az egyik legnagyobb közösségi oldalon (Facebook) tudunk megosztani tartalmakat (imádságok, elmélkedések, Igemagyarázat, Igehirdetés, áhítat, versek), nekem mint lelkipásztornak viszont személyesen is nehéz volt megélnem, hogy a Húsvéti Ünnepkörben nem voltak ünnepi istentiszteleteink, hogy vasárnaponként és keddenként nem találkozhatunk személyesen.
Természetesen a gyülekezet tagjaival igyekszünk tartani a kapcsolatot telefonon, a közösségi oldalakon, de ez a személyes találkozást, beszélgetést, közös imádságot nem pótolhatja. Nagypénteken és Húsvét 1. napján teljes, kétoldalas liturgiával jelentkeztem nemcsak jelenlegi gyülekezeti tagjainknál, hanem olyan testvéreinknél is, akik már betegek vagy több éve nem tudnak a gyülekezetbe járni, viszont korábban rendszeresen részt vettek az istentiszteleteken. Énekekkel, imádságokkal, Igehirdetéssel, Áldással, tehát teljes istentisztelettel, nyomtatott formában, személyes találkozás nélkül magam vittem ki a két faluban mindkét ünnepen 50 példányban a „két gépelt oldal terjedelmű istentiszteletet”.
Ez azt jelenti, hogy családtagjaikkal együtt mintegy 80 emberhez jutott így el Isten üzenete és személyes jókívánságaink is a két faluban. Több visszajelzés is érkezett telefonon, közösségi oldalon, „messenger-üzenetben”, amelyek megerősítették bennem azt, hogy gyülekezeteink tagjai is nehezen, de türelmesen és hittel várva élik meg a jelenlegi helyzetet és „szenvedjük közösen” a találkozás hiányát, az „istentiszteleteink rendjének” jelenlegi kényszerű elfogadását. Ebben a helyzetben azt gondolom, hogy nemcsak nekünk, lelkipásztoroknak, hanem minden felelősen gondolkodó hívő embernek is feladata, hogy kitartóan és hűségesen imádkozzunk, mert ez a szolgálat az, amely sem helyhez, sem időhöz nincs kötve. Erre biztatjuk a jelenlegi helyzetben is gyülekezeteink, közösségeink minden tagját, különösen figyelmükbe ajánlva, hogy nemcsak a betegekért, az őket gyógyítókért, az ellátásunkban (élelmezés, egészségügy, támogató szolgálatok, szociális dolgozók, stb.) fáradozó emberekért tartassanak egyéni könyörgések, hanem teremtett világunkért és a jelenlegi helyzetből való szabadulásért is! Mint lelkipásztornak az is a reménységem, hogy a veszélyhelyzet elmúltával nemcsak azoknak lesz még nagyobb „éhsége és szomjúsága az igazság beszédére, Isten Igéjének meghallgatására és befogadására”, akiknek ez eddig is természetes lelki igénye volt, hanem megmozdíthat újakat, eddig Isten felé nem mozduló embereket is. A gyülekezeti tagjaink visszajelzéseiből egyértelmű, hogy mindnyájan várjuk az újbóli találkozást, az istentiszteletek rendjének is a helyreállását. Legyen könyörgésünk és biztatásunk a zsoltár üzenete: „De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból megmenté őket (Zsolt.107,6.)”. A magyarhomorogi és a körösszakáli református gyülekezeteink, presbitereink, és a magam nevében is kívánok minden kedves testvérünknek, lelkipásztorainknak, egyházkormányzóinknak és családtagjaiknak és egész népünknek jó egészséget, kitartást és állhatatosságot a jelenlegi nehéz helyzetben és reményteljes várakozást az apostol szavaival: „Tudjuk pedig, hogy azoknak ,akik Istent szeretik , minden javukra van.”
Testvéri Szeretettel:
Magyarhomorog, 2020. április 25.
Répási István lelkipásztor