Életünk kősziklája

Nem volt ez másként 2011-ben sem, a Tatán megrendezésre került Csillagpont után, ahol lelkileg feltöltődtünk, élmények sokasága juttatta eszünkbe, hogy milyen jó volt Jézussal közösségben lenni. Ekkor még annyira távolinak tűnt 2013 nyara, a következő hasonló esemény. Kísérőink, lelkészeink már a hazafelé vezető úton felvetették egy regionális rendezvény lehetőségét, és mi csak bőszen bólogatni tudtunk a tervre. Az időpontot ekkor még homály fedte, és a jövőbeli szervezők is csak terveztek. Ember tervez, Isten végez ugyebár – ez a mondás pedig hatványozottan igaz volt az elmúlt bő félévben, amikor is körvonalazódtak egy szatmári ifjúsági tábor eseményei. A gondolatokat tettek követték, a Szatmári Református Egyházmegye esperese, Nt. Bartha Gyula hathatós támogatásával és Némedi Gusztáv fehérgyarmati beosztott lelkipásztor illetve Pálinkás Gyula, milotai, uszkai lelkipásztor, egyben egyházmegyei ifjúsági referens szervezésében létrejött a SzIRT – azaz a Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója. Nem véletlen a mozaikszó, mindenkinek szüksége van egy „alapra, amelyre építhet”, ahogyan a Zsoltárok 18,3 is mondja: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm…” Ez az ige jelentette az egész találkozó mondanivalóját, melyet igazából, csak hazatérve, lélekben feltöltődve értettünk meg. No, de nem is szeretnék ennyire előreszaladni, hiszen bár regionális eseményre készültünk, rengeteg volt a tennivaló és az előkészület. A szatmári lelkészek számára ez jelentette „az” eseményt, erre készültek már hónapok óta. Persze miután mi, fiatalok is tudomást szereztünk a táborról, bekarikázhattuk a július közepi napokat a naptárainkban, mint a nyár legfontosabb eseményét.

Első és legfontosabb feladat volt a helyszín kiválasztása. Olyan településre volt szükségünk, ahol adottak a lelki alkalmaknak helyt adó épületek, a sátorozóknak kijelölt hely, tisztálkodási lehetőség és persze a majdani fesztiváli események helyszínei is. Isten jó kedvében lehetett, amikor Fehérgyarmatot teremtette, hiszen mindez egy helyen volt megtalálható, egy gyönyörű park közepén a református templom mellett, így hamar döntés született ez ügyben. Ettől kezdve Némedi Gusztáv, „hazai pályán játszó” beosztott lelkipásztor több szatmári lelkésszel együtt sok nehézség árán, de tartalmas találkozót hozott össze a mi lelki épülésünkre és Isten dicsőségére. A szervezők apait-anyait beleadva tevékenykedtek az elmúlt hónapok során, sokszor családjukat sem kímélve – de megérte a fáradtságot. Amint említettem, mi fiatalok óriási várakozással tekintettünk a SzIRT elé és nem kellett csalatkoznunk. A programok megismerése után minden egyes nap gyermeki örömmel húztuk a strigulákat, hogy hányat kell még aludni, akárcsak karácsony előtt. Én azért tartottam fontosnak ezt az eseményt, mert először került megrendezésre, és jó érzés egy olyan találkozó részesének lenni, amely talán az egyetlen vár, az egyetlen kőszikla lesz kis hazánk északkeleti csücskében, mely a református fiatalok lelki épülését fogja szolgálni a jövőben.

„A mai nap éppen megfelelő arra…”

A fenti idézet és folytatása – gondolom - nem cseng ismeretlenül az idősebb korosztálynak, hiszen mindannyiunk kedvencei voltak 20 évvel ezelőtt az „Égből pottyant mesék”. Nem lettek volna ilyen híresek ez utóbbiak sem, ha szerző és előadó nem egy kedves házaspár, név szerint Levente Péter és Döbrentey Ildikó, akik megannyi emlékezetes pillanattal gazdagítottak kicsiket és nagyokat egyaránt. Keresve sem találhattak volna jobb vendégeket a szervezők a SzIRT első három napjára, nehéz szavakat találni arra az emberségre, amiről tanúbizonyságot tettek rövid ittlétük alatt. Az egész találkozó az ő előadásaik köré épült, akik bár nem lelkészek vagy hitoktatók, tökéletesen helyt álltak, és mindannyiunkat a székeinkhez szegeztek az életről alkotott világképükkel. Csütörtökön azonban nem volt ilyen rózsás a helyzet. Mivel húgommal mi is segítőként vettünk részt a találkozón, elsőként állíthattuk fel a sátrunkat, de sokáig csak a mi és lelkészünk kis otthonai árválkodtak amolyan szigetként a zöld „tengeren”. A hivatalos program szerint déltől kezdődött a regisztráció, de még két órakor is csak lézengtek az emberek. Az előzetes várakozások szerint kb. 100 fő regisztrált előre az interneten, de bíztunk abban ez a szám csak nőni fog a napok folyamán. Az Úr őriző szeme rajtunk volt, látva a szervezők erőfeszítéseit, a környékbeli településekről még több fiatalt hívogatott a találkozókra. Minden egyes alkalom örömmel töltött el, amikor egy karszalagot felragaszthattam valakinek. Kijelenthetem, hogy a szatmári fiatalság él és virul, sokan vagyunk Isten szolgálatában, még ha ezt nem is ismerjük fel néha.

Abban az áldott helyzetben voltam, hogy harmadmagammal fogadhattam a művészházaspárt és lelkiekben felkészültem arra, hogy talán allűröktől sem lesznek mentesek, ami az ő korukban és azon a szinten, ahová eljutottak, talán elfogadható is lett volna. De életem egyik legpozitívabb csalódását élhettem át, amikor olyan új dolgokat tanulhattam tőlük, melyek a legnemesebb emberi érzések közé tartoznak, legyen szó tiszteletről, barátságról, szerelemről. Nagyon kevés időt tölthettünk sajnos velük, a három előadás mindössze hét és fél órát foglalt le, de a nap bármely szakaszában tanúsított viselkedésük és minden egyes megnyilvánulásuk csak megerősített bennünket abban, hogy a szó legszorosabb értelmében vett EMBEREK, így csupa nagybetűvel. Az első két nap külön-külön foglalkoztak velünk. Csütörtökön Levente Péter azon tulajdonságok fontosságát ismertette, melyek által jobban megismerhetjük magunkat. Eközben az ő kedves felesége, Döbrentey Ildikó a párkapcsolatokról tartott előadást, biztatva minket, hogy mindenkinek van egy „másik fele” a világban, akit előbb vagy utóbb, de mindenképpen megtalálunk majd életünk során. Pénteken szituációs játékokra került sor, világi nyelven megfogalmazva csapatépítő tréningekre, ugyanis két csoportban mutattuk be a művésznő „A hajómanó” című meséjét, illetve az irgalmas samaritánus történetét. Hamar eljött a szombat, ekkor láthattuk őket előadásaikkal utoljára (legalábbis az idei SzIRT-en, jövőbeli találkozásokban reménykedem). Pár szóval nehéz kifejezni, mit is kaptunk. Mindenesetre az igékhez hasonlóan, talán az ő gondolataik, útmutatásaik is eszembe fognak jutni életem fontos pillatatiban.

„Dicsérjétek őt hárfán és citerán…”

Ahogy a Zsoltárok könyvének 150. részében található, kedves az Úrnak, ha dalokkal dicsőítjük az ő nevét, egy ifjúsági találkozó természetesen nem múlhat el zene nélkül. A zenét mindenki szereti, főleg akkor, ha van valamilyen mondanivalója és az a mondanivaló Istenről, a Fiúról, a Hazáról szól. A négy nap alatt jó volt érezni, hogy nem azért éneklünk, mert „muszáj”, hanem látszott az arcokon, hogy a dalok szívből jönnek, legyen szó rólunk, vagy akár az előadókról is. Az esti áhítatokon és a záró istentiszteleten a SzIRT Band szolgáltatta a zenét, sőt rengeteg új éneket is tanultunk. Mindegyik úgy marad meg bennünk, mint a találkozónak amolyan „hivatalos” dalai.

Első este Szabó Balázs koncertjére került sor, bár a koncert szó nem is igazán megfelelő szó erre a szép eseményre. Inkább nevezném meghitt előadásnak, hiszen a művész egy szál gitárral a kezében adott elő Pilinszky János-verseket, de egy-egy Szemlér-, Weöres-, valamint Radnóti-költemény is helyet kapott a repertoárban. Balázs éjszaka már tovább is állt, de előtte még mindenkire szakított időt, mindenkihez volt egy kedves szava. Szombaton vehetett részt ismét a nagyközönség koncerteken, ekkor a fesztiváli nap keretében a Kossuth téri kőszínpadon egymást követte a Szövetség zenekar, a Szeredás együttes, Pintér Béla, az Immánuel, az Utánfutók együttes, valamint a Fonogram-díjas Holdviola zenekar. Minden egyes előadott dal megerősített minket hitünkben és hazaszeretetünkben. Számomra az utóbbi együttes koncertje volt a leglélekemelőbb a találkozó folyamán. Isten mosolyogva nézhetett le ránk, hiszen kegyelmes volt velünk, megmentett az esőtől, viszont a szél, a fényjáték, a környező fák és a dalok, valamint a táncosok gyönyörű mozdulatjátékainak érdekes összjátéka felemelő pillanatokat okozott mindannyiunknak. Jó volt együtt énekelni a feldolgozott népdalokat, és jó volt azon az estén magyar református fiatalnak lenni. A koncertek után következő táncház is ebben erősített meg, itt a már korábban fellépett Szeredás együttes szolgáltatta a talpalávalót.

„Ép testben ép lélek”

Mivel a tábor a fiataloknak szólt, akik köztudottan mozgékonyak, nem maradhattak el a szokásos sportprogramok sem. Péntek délelőtt sportvetélkedőn vettünk részt, azt követően fakultatív módon lehetett sportolni: futballozni, kosárlabdázni, pingpongozni, ki mit szeretett volna. Délután pedig „focirangadóra” került sor. A fiatalokból verbuválódott csapat és a helyi lelkészeket tömörítő Papok FC között. Talán Isten előtt végzett szolgálatuknak köszönhetően lelkészeink mind az oda-, mind a visszavágót megnyerték, de hozzáteszem, szoros mérkőzések után. A címből kiindulva nem csak a sportra lehet gondolni, hiszen másképpen is vigyázhatunk egészségünkre, például kerüljük azokat a szereket, melyek erősen negatív hatással vannak szervezetünkre. Ezektől próbáltak elrettenteni azok a drogok csapdájából szabadult fiatalemberek, akik bizonyságot tettek arról, Jézus hogyan váltotta meg félresiklott életüket. Csütörtökön öt kárpátaljai fiatal, míg péntek este két, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban a gyógyulás útjára lépett srác mesélte el életük történetét, Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy megható és egyben megrázó dolgokat hallhattunk, így bízom benne, hogy társaimmal együtt gyökerestől tépődött ki még az a gondolat is belőlünk, hogy valaha is ilyen szerekhez nyúljunk.

Beszélgetések a kősziklán

Egy keresztyén ifjúsági tábor ismérve az Jézussal való közösség, zene és a sport mellett természetesen a csendesebb programok, a beszélgetések, olyan emberekkel, akik  kötődnek a reformátussághoz. Mivel a SzIRT a Csillagpont ötletéből született, talán nyilvánvalónak tűnt, hogy egy évvel a mezőtúri találkozó előtt elhívjunk valakit, aki beszámol a hatodik ilyen esemény előkészületeiről. Ez esetben a leginkább illetékes személy, Szontágh Szabolcs Budapesten szolgáló lelkész, egyben főszervező volt az, aki tiszteletét tette nálunk, és készségesen válaszolt a felmerülő kérdéseinkre. Szombaton gyors egymásutánban következett Nt. Sajtos Szilárd tábori lelkész, aki a 2011-es, afganisztáni szolgálatáról tartott képes beszámolót, utána pedig Telek András, volt válogatott labdarúgó beszélgetett velünk, hitéről, sportpályafutásáról, családjáról.

„Mi vagyunk az örökség”

A szombati, fesztiváli nap nyitó istentiszteletén Főtiszteletű Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr szolgált közöttünk. Püspök úr szolgálata szorosan összekapcsolódott a találkozó szlogenjével: „Állj te is a kősziklára!” A prédikációban az örökségről hallhattunk, arról, hogy ezen a Földön mi képezzük az örökséget, és csakis Jézus lehet az, aki az örökösünk lehet, akinek kezébe helyezhetjük életünket. „Én vagyok az út, az igazság és az élet” – mondta Jézus. Ez a legnagyobb öröm forrása életünkben, ez az az örömhír, amiért igazán megéri élnünk.

„Te vagy a mi Istenünk”

Bár a szombati alkalom is tökéletesen beillett volna a tábor lezárásának, az igazi befejezésre vasárnap délelőtt került sor, együtt imádkozva és imádva az Urat a fehérgyarmati testvéreinkkel. Az igehirdetés alapját Máté evangéliuma 16. részének 13-20 versekig terjedő igeszakasza adta. Az igét Nt. Némedi Gusztáv hirdette. Igehirdetésében elmondta: csakis Jézus lehet a legfőbb társunk az életünkben, és az Ő támogatásával mindenre képesek vagyunk. Mit is veszíthetnénk? Bűneinkért feszítették meg egykor, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy igent mondjunk hívó szavára. Hiszem azt, hogy mindannyian, akik részt vehettünk ezen a találkozón, így döntöttünk, így tiszta és boldog szívvel énekelhettük e kedves éneket: „Te vagy a mi Istenünk Jézus, neved felemeljük, Téged áld az életünk, Te vagy a mi Istenünk”.

Dezső Attila, Magosliget