Rendszerüzenet
2019. szeptember 10.

Hit és alkotás

Az „ORANDO ET LABORANDO” – Imádkozva és dolgozva című pályázathoz kapcsolódó sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes projektnyitó rendezvényre szeptember 10-én délelőtt került sor a Debreceni Egyetemi Templomban.

A Tiszántúli Református Egyházkerület, mint a tervezett kulturális fejlesztésért felelős szervezet több egyházközséget von be a projekt megvalósításába. A fejlesztésekre a következő egyházközségek területén kerül sor: Debrecen-Kistemplom (Csonkatemplom); Debrecen-Kossuth utcai templom (Verestemplom); Debrecen-Egyetemi templom; Kismarjai Református Gyülekezet temploma; Szatmárcsekei Református Gyülekezet temploma és a Vértesi Református Egyházközség temploma.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a sajtótájékoztató kezdetén kiemelte, milyen nagy öröm, hogy lehetőség nyílik erre a turisztikai fejlesztésre. „Fontos, hogy a református hit lelki-szellemi örökségei és intézményei megújulhassanak, és nyitva álljanak az érdeklődők előtt” – mondta.

Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere szerint Debrecen fejlődésében az az egyik legfontosabb szempont, hogy minden terület gyarapodhasson, és ez az előrehaladás különösen igaz a város hitéletére. „2014 októberében a lencztelepi templom átadó ünnepségen lehettünk együtt, most pedig, öt esztendő után egy újabb fejlesztés kapujában állunk, és e két esemény között is sok minden történt” – mutatott rá Papp László. 

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja úgy véli, hogy nagy szükség van a megújulásra. „Örömteli, hogy a tér visszanyeri régi formáját, és betölti azt a szerepet, amire hivatott. Az egyetemi élet szempontjából is fontos és iránymutató ez a változás” – zárta szavait.

A projektet Szabó János fejlesztési tanácsos ismertette részletesen.

A fejlesztés célja, hogy a már meglévő egyházi kulturális örökség, amely felbecsülhetetlen nemzeti, történelmi, egyházművészeti valamint muzeális értéket képvisel, egyre szélesebb körben váljon ismertté és egyre attraktívabb formában jelenhessen meg az érdeklődők számára. A projekt megvalósulása által a fent jelzett helyszínek turisztikailag is népszerű látogató hellyé vállnak, ahol a látogatók interaktív módon szerezhetnek fontos történelmi és kulturális ismereteket maguknak.

A projekt több elemből tevődik össze, többek között építési beruházásokból, melyek lehetővé teszik a megfelelő körülményeket a turisztikai attrakciók megvalósulásához. Továbbá a marketing eszközök nagyban hozzájárulnak a megvalósulási helyszínek népszerűsítéséhez, a turizmus fellendüléséhez az adott helyszíneken. Ezen kívül a minél magasabb színvonalú turisztikai attrakciók biztosítása érdekében sor kerül kiállítási, installációs, hang, fény-, és vizuáltechnikai eszközök beszerzésére, beépítésére.

A sajtótájékoztatóról Budai Lilla készített összeállítást az Európa Rádióban:

Letöltés

A következő egységek jelennek meg a helyszíneken:

  1. Az adott templom történetének ismertetése, a gyülekezet sajátossága
  2. „Kreatív” reformáció avagy Hitvallás és Alkotás
  3. „Toronytúra”: Kismarján, Kistemplomban és az Egyetemi templomban
  4. Utalás és motiválás a többi helyszínre
  5. „Templomtitok”: az adott épület vagy gyülekezet érdekességeinek játékos módon történő megismertetése.

A beruházás tervezett befejezési időpontja: 2020.06.30.

Minden egyes helyszínen a reformáció egy korszaka jelenik meg, kiegészítve az adott település helyi sajátosságaival, melyek elsősorban híres emberek (Bocskai család – Kismarja, Kölcsey Ferenc - Szatmárcseke, Irinyi – Létavértes stb.) életéhez, műveihez kapcsolódó látványosságok, művészeti elemek.

Támogató a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül „Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése" tárgyú felhívást tett közzé, melyre a Tiszántúli Református Egyházkerület 2016.09.16. napon támogatási kérelmet nyújtott be, amelyet GINOP-7.1.4-16-2016-00014 azonosító számon regisztráltak. Támogató 2017.06.13. napon kelt támogatási döntése szerint Kedvezményezett 1 496 818 373 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Fotók: Miskolczi János