Rendszerüzenet
2019. március 12.

Kokárdás Napok Debrecenben

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Debrecenben Kokárdás Napok címmel programsorozat veszi kezdetét március 13-16. között. A város kulturális és oktatási intézményeinek széles körű összefogásában megvalósuló ünnepi programsorozat részleteiről sajtótájékoztatót tartottak a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában március 12-én.

alt

Gáborjáni Szabó Botond, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatója kiemelte, hogy az Oratórium talán nem szokványos helyszíne a sajtótájékoztatóknak, mégis egy olyan tér, ami 1848/49 óta változatlan, és magában hordozza a történelmet. A Múzeum sok programmal készül a Kokárdás Napokra – lesz ’48-as séta, és számos múzeumpedagógiai foglalkozás is. Az Oratórium előtti térben lévő kiállítás a diákok és lelkészek 1848-49-es szerepére helyezi a hangsúlyt.

alt

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a történelmi helyszín fontosságát hangsúlyozta – „akit kicsit is megérint a helyszín és Debrecen város történelme, megsejtheti azokat a sorsfordító történéseket, amelyek itt kezdődtek el. 170 éve Debrecen az ország fővárosa volt, és ekkor indult el az itt lévő közösség a fejlődés és a polgárosodás útján” – mondta. A Kokárdás Napok a „Debrecen, a szabadság fővárosa” eseménysorozat része, ami széles körű városi összefogásban valósul meg.

 alt 

Berkecz Gábor, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója elmondta, hogy az iskola hat éve rendszeresen vesz részt a város nemzeti ünnepein. A honvéd középiskola a hazaszeretetre, a honvédelemre nevel, és a Kokárdás Napok programsorozatba való bekapcsolódás nem csupán lehetőség, hanem kötelesség, hiszen a hősök és katonák tiszteletéről szól. Március 14-én a Honvédtemetőben lesz ünnepi megemlékezés és koszorúzás a város és a gimnázium szervezésében.  

 alt 

Lakner Lajos, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese a „Kossuth Lajos azt üzente…” elnevezésű kiállításukat emelte ki, ami március 14-én nyílik. A kiállítás vezérfonalát egy olyan fiktív és publikálatlan regény adja, akinek a főszereplője egy Erdélyből áttelepült kisfiú. Egy olyan neveléstörténet ez – hiszen a regénybeli kisfiú többször találkozik Kossuth Lajossal -, ami a hazaszeretetre és a nemzeti öntudatra világít rá, és a személyes kapcsolódás nagyobb bevonódást adhat a szemlélőnek. A tárlat – amelynek különleges látnivalói között a Szent Korona hiteles másolata továbbra is várja a látogatókat – március 14. és május 26. között tekinthető meg.

 alt 

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője fontosnak tartja, hogy a Kokárdás Napokkal a fiatalabb és az idősebb korosztály számára is átélhető üzeneteket közvetítsenek, és részletesen ismertette a programot, amelyről itt tájékozódhatnak bővebben az érdeklődők.

Az eseményen szavalatával közreműködött Tóth Luca Kincső, Varga Ferenc és Kiss Simon, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 11. évfolyamos növendékei.

Fotó és szöveg:
Szirák Sára

Szabadságunk éljen! Ellenségünk féljen! 1848-49-es szabadságharc emlékezete Múzeumpedagógiai programok kicsiknek

A szabadságharc emlékhelyei BELVÁROSI SÉTA Múzeumpedagógiai programok nagyoknak