Rendszerüzenet
2019. január 10.

Új szakok és nyílt nap a Hittudományi Egyetemen

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2019. január 24-én, 9:30-tól nyílt napot szervez. Ezen az alkalmon az érdeklődők megismerhetik az intézmény képzéseit és a jelentkezés feltételeit. Ezen kívül bepillanthatnak az egyetem mindennapi életébe, találkozva oktatókkal és jelenlegi hallgatókkal is.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem két intézetében hitéleti és tanítóképzés folyik.

A Teológia Intézetében egyetemi szinten képeznek lelkipásztorokat, teológusokat, vallástanárokat, valamint gyülekezeti lelkigondozókat és intézményvezetőket; főiskolai szinten pedig hitoktatókat és kántorokat. A Krisztus ügye iránt elkötelezett fiatalok a DRHE-n könnyen megtalálják azt a szolgálati területet, melyen diplomaszerzésüket követően egyházunkban elhelyezkedhetnek” – mondta Kustár Zoltán. A rektor hozzátette: „Kiterjedt gyakorlóhely-hálózattal rendelkezünk; a gyülekezetek és oktatási intézmények mellett partnereink között tartunk számon kórházat, sérült embertársaink gondozását és támogatását felvállaló intézményt, szeretetszolgálati alapítványt, de büntetés-végrehajtási intézetet is”.

alt

Az egyetem Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézete a vidék vezető tanítóképzője, mely óriási szakosodási lehetőséggel várja mindazokat a fiatalokat, akik diplomájukkal az alapfokú oktatásban pedagógusként kívánnak majd dolgozni. „A nálunk végzettek 90 százaléka három hónapon belül elhelyezkedik” – ismertette a számokat az egyetem vezetője, majd kiemelte: „hallgatóink a tanítási gyakorlatokat heti rendszerességgel az egyetem gyakorló iskolájában végzik, amely 2018-ban az ország legjobb általános iskolája volt.”

Újdonság, hogy a 2019/2020-as tanévtől a középiskolai hittanár-nevelőtanár szakra (közkeletű nevén: vallástanár szak) az egyszakos forma mellett kétszakos tanárképzés keretében is lehet jelentkezni. A közismereti szakpár oktatását az állami Debreceni Egyetem végzi, az alábbi párosításokban:

hittanár-nevelőtanár – magyartanár,

hittanár-nevelőtanár – történelemtanár és állampolgári ismeretek tanár,

hittanár-nevelőtanár – német nyelv és kultúra tanár,

hittanár-nevelőtanár – hon- és népismeret tanár.

Az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszere kiterjedt, a legtehetségesebb hallgatók az ismert Erasmus+ program mellett számos egyházi ösztöndíj támogatását nyerhetik el külföldi tanulmányaikhoz. Az intézményben barátságos közösség várja a jelentkezőket, a hallgatók szabadidőjükben számos fakultatív program közül választhatnak. Minden hallgatónak biztosított a kollégiumi férőhely, amelynek színvonala modern, felújított épületeinkben minden igénynek megfelel.

A nyílt nap január 24-én, csütörtökön 9:30 kezdődik.  Bővebb információ: felveteli.drhe.hu  

Facebook-esemény