Rendszerüzenet
2019. január 09.

Debrecenben került sor az Aliansz-imahét országos megnyitójára

„Egység a sokszínűségben” címmel 2019. január 6-án, vasárnap megkezdődött a 2019-es évi Aliansz-imahét, melynek országos megnyitójára Debrecenben került sor a csapókerti református gyülekezet templomában.

alt

Lakatos Zoltán helyi lelkipásztor köszöntője után Szeverényi János, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) elnöke üdvözölte az ország különböző területeiről és a városból szép számmal megjelent résztvevőket.

Isten igéjét dr. Fekete Károly lelkipásztor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette Ef 4,1–3 alapján.

Ezt követően a Magyar Evangéliumi Szövetség vezetői – Szeverényi János, Szabó Dániel, Szuhánszky Gábor, dr. Mészáros Kálmán, László Viktor, Papp János, Bánki Lajos, Horváth István –, valamint Debrecen város lelkipásztorai állták körül az Úr asztalát, és imádkoztak lelki ébredésért, valamint Krisztus követőinek szeretetben való egységéért.

A nyitóalkalom ünnepi légkörét a Debreceni Baptista Gyülekezet énekkarának szép szolgálata is emelte Fodor Istvánné karmester vezetésével.

Az alkalom Horváth István Aliansz-főtitkár ismertetésével és Tárnok Tamás helyi lelkipásztor áldásával zárult.

Forrás: evangelikus.hu

Az eseményt követően Lakatos Zoltán és Tárnok Tamás lelkipásztorokkal Buzás Borbála készített interjút az Európa Rádióban:

Letöltés