Rendszerüzenet
2018. december 18.

Beszámoló az ORTE 2018. évi közgyűléséről

Nemrég írtam az ORTE 1993. évi konferenciájáról. Nemrég, 25 éve. Miért tűnik a közelmúlt részének a lassan történelmi távlatokat súroló pápai emlékezet? Vélhetően azért, mert az akkori résztvevők még mindig velünk vannak, nehezen tudjuk elengedni őket…

Az igazgató, Korsós Bálint valódi gazdája volt a rendezvénynek; 2 évvel a debreceni újraalakulás, néhány évvel a rendszerváltás és sok évtizeddel az ORTE felszámolása után sokan voltunk együtt, nagy reményekkel és rengeteg energiával. A háromnapos konferencia rendkívül tartalmas és magas színvonalú lehetőséget biztosított az emberi és szakmai épülés minden formájához, az újjáalakulás feltételei rendelkezésre álltak.

Eltelt 20 év, ennek az időszaknak a számbavétele nem tárgya ennek a beszámolónak; akik átélték, amúgy is nehezen tudnák rekonstruálni a számtalan együtt töltött alkalom minden mozzanatát, ha másért nem, hát azért biztosan, mert „nem az idő halad: mi változunk”.

2013. szeptember 13-15. között Nagyváradon tartottuk a konferenciát. Az akkori elnök, Korsós Bálint már betegeskedett, a figyelme szórt volt, a tisztújítás során a közgyűlés nem tudta maradéktalanul érvényesíteni a vélt vagy valós akaratát a választmányban. Az egyesület megválasztotta négy esztendőre a tisztségviselőit, de 2014 nyarán elhunyt Korsós Bálint, a halála miatt újra szükségessé vált a tisztújítás. A tisztségviselők testületileg úgy döntöttek, hogy mindannyian lemondanak hivatalukról, így került sor 2014. december 6-án a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának új, Péterfia utcai épületében a tisztújító közgyűlésre. A közgyűlésen a megjelenteket Mónus Béla alelnök köszöntötte, majd ezt követően a tagság egy perces néma csenddel adózott dr. Korsós Bálint emlékének. Dr. Baranyai Norbert, egyesületi titkár beszámolójában felvázolta, hogy milyen feladatokat kellett elvégezni az elmúlt félévben, illetve röviden körvonalazta, hogy milyen kihívások várnak a következő elnökségre.

A dr. Győri János elnökletével levezetett tisztújítás során a közgyűlés elnökké választotta Csernaburczky Ferencet, a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola igazgatóját. Az ORTE titkára Seregi Ágnes (Kazinbarcika) lett, a négy alelnöki pozíciót pedig Horkay Anna (Sárospatak), Illés Dániel (Tata), Mónus Béla (Debrecen) és Suba Lajos (Nagykőrös) töltötte be az elmúlt négy esztendőben. A választmányi tagságra jelöltek közül dr. Baranyai Norbert (Debrecen), Kutasné Kovács Éva (Pécs) és Kurgyis András (Debrecen) kaptak megbízást, míg a számvizsgálókat, Eszenyi Balázst és Nagyné Papp Rózát (Kunmadaras), illetve az Egyesület ügyészét, dr. Veress Bertalant a közgyűlés újraválasztva erősítette meg korábbi pozíciójában.

Azóta eltelt a hivatali 4 év, köszönet illeti az előző vezetőséget az elvégzett munkáért; rendezni kellett az összekuszálódott szálakat, frissítésre várt az egyesületekre vonatkozó adminisztráció, életképes helyzetbe kellett hozni a felgyorsult világunkban méltatlanul elfelejtett testületet.

A helyszín megint Debrecen, a sokadik újrakezdés helyszíne. Az Alapszabálynak megfelelően Csernaburczky Ferenc elnök úr az Országos Református Tanáregyesület tisztújító közgyűlését 2018. november 30-án, 13.30 órára a Debreceni Református Kollégium Dísztermébe összehívta, a meghívót a Magyar Református Nevelés folyóiratban meghirdette.

Az elnöki beszámolóban is érezni lehetett a formájában már rendezett, de tartalmában megújulásra váró egyesületi elhatározást; újult erővel, a tagság megszólításával, folyamatos számbavételével, az erőforrások racionalizálásával új korszakot kell nyitni az ORTE történelmében.

A választási procedúrát újra dr. Baranyai Norbert vezette le. A jelöléseket kapó tagok bemutatkoztak, az Eszenyi Balázs vezette szavazatszámláló bizottság a következő eredményt hirdette ki:

A közgyűlés elnökké választotta Csernaburczky Ferencet (Kazincbarcika), az ORTE titkára Seregi Ágnes (Kazincbarcika) lett, a négy alelnöki pozíciót pedig Horkay Anna (Sárospatak, Tiszáninnen), Illés Dániel (Tata, Dunántúl), Győri József (Debrecen, Tiszántúl) és Földi János (Szentendre, Dunamellék) tölti be a következő négy esztendőben. A választmányi tagságra jelöltek közül Ráczné Váradi Éva (Szerencs), Téczelyné Balázs Zsuzsanna (Pécs) és Irinyi Tamás (Debrecen), a számvizsgáló tisztségre Együd László (Heves), dr. Győri János (Debrecen) és Kurgyis András (Debrecen) kapott megbízást. Az egyesület ügyészét, dr. Veress Bertalant a közgyűlés újraválasztva erősítette meg korábbi pozíciójában.

A sikeres tisztújítás után a közgyűlés érdeklődő tagjai egy rendkívül érdekes könyvbemutatón vettek részt. A Győri József moderálta ifj. Bibó István: Hit és értelem. Iskola- és egyházközeli írások. (Argumentum Kiadó, 2018.) című gyűjteményes kötet valódi beszélgetést indított el, a különböző narratívák hallatán újra megfogalmazódott bennem a régi kérdés; van új a nap alatt? A válasz is adta magát; „nem az idő halad: mi változunk”.

A következő 4 év alatt kiderül, mennyire vagyunk képesek a változásra, időt szakítani közös dolgainkra, szívünkön viselni az ORTE és egymás ügyes-bajos dolgait.

A megválasztott tisztségviselőkre és a Tanáregyesület munkájára Isten áldását kérve, szeretettel és tisztelettel:

Debrecen, 2018. december 5.

Irinyi Tamás, választmányi tag