Rendszerüzenet
2018. december 06.

Isten kezében

Középkori templomok útja címmel született meg az a tematikus útvonal, amely Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné megismertetni az érdeklődőket. A Duna TV Isten kézben című műsora bemutatja a valaha egy történeti régiót alkotó Északkelet-Magyarország, Kárpátalja valamint a Partium északi részének gazdag örökségét.

Az útvonalat behálózzák a közös történelmi gyökerek. Ez a vidék jelenti a nyugati kereszténység keleti határvonalát, itt ér véget a gótika, és veszi kezdetét az ortodoxia. A viharos történelmű földön viharos múltja volt a templomoknak is. Sokuk elpusztult a Tatárjárás után. A reformáció előretörésével sorra a protestánsokhoz kerültek, számos leégett a koraújkor szabadság küzdelmeiben, vagy egy-egy természeti csapás következtében. Mára az idő, a történelem megnyugodott. Az egyházi örökség pedig mindannyiunk közös kincsévé vált. Tavaly Szabolcsban kalandoztok a műsor készítői, idén az egykori Bereg-vármegye tiszaháti részén folytatták a történelmi utazásukat.

alt

Isten kezében - "Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura!" Középkori templomok

Isten kezében - "Tárjátok kezeteket a szentély felé...!": Középkori templomok útján Szabolcs-Szatmár-Beregben

Isten kezében 2018.12.02-i adás

Forrás: nava.hu