Rendszerüzenet
2018. november 21.

Rozsnyai István Pro Caritate díjat kapott

"Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."
Máté 20:28

2018. november 12-én Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben a Szociális Munka Napja alkalmából.

Ennek keretében, Rozsnyai István, a Tiszántúli Református Egyházkerület Diakóniai Bizottságának elnöke, a Vértesi Református Egyházközség lelkipásztora, valamint az egyházközség által fenntartott Vértesi Református Egyházközség Idősek Szeretetházának volt vezetője immáron második alkalommal vehette át a Pro Caritate díjat, mely a szociális területen végzett kiemelkedő tevékenységek elismeréséért, a szociális ellátás fejlesztéséhez való hozzájárulásért adományozható legmagasabb szakmai elismerés.

alt

Rozsnyai István lelkipásztor a vértesi gyülekezetben, valamint az egész egyházkerületben kimagasló szakmai munkát végzett a rászorulók megsegítéséért. Létavértesen 20 évig volt a Szeretetház vezetője, mely időszak alatt virágzó diakóniai munkát indított el. Folyamatosan fejlesztette a szociális szolgáltatásokat, melynek eredményeképp jelenleg hatféle szociális szolgáltatás keretében hozzávetőleg napi 7000 rászorulóról gondoskodik az Intézmény.

Fülöp Attila elmondta, hogy a szociális munkához hitre, bátorságra, a rászorulók iránti nyitottságra és nagylelkűségre van szükség. Ez a hit, bátorság és nyitottság jellemző Rozsnyai István életére és munkájára is. A kitüntetést Fülöp Attila, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és Harrach Péter volt szociális és családügyi miniszter adta át.