Rendszerüzenet
2018. október 28.

Az igazi forgatókönyv

Emberi példa. Monostorpályi szegény családba született, megkeresztelték, de csak felnőttként jutott hitre. Szüksége volt az Úr segítségére, mert fiatalon megözvegyült, és egyedül maradt minden feladatra. Az Isten azonban sosem hagyta magára Máté Gyulánét, aki jelenleg a Debrecen-Kossuth utcai gyülekezet presbitere és a gyülekezet nőszövetségének elnöke.

– Megkereszteltek bennünket, de nem kaptunk vallásos nevelést – emlékezik vissza Judit a gyermekkorára. Ahogyan elmondja, édesapjuk az italt jobban szerette, mint a gyerekeit, édesanyjuk szinte egyedül nevelte őt és három bátyját. Néha beszélt nekik az Úrról, Jézusról, de nem tudtak szeretetteljes, nyugodt, hitben megerősödött családban nevelkedni. Ennek ellenére volt, amikor imára kulcsolta a kezét.

Istennel a mezőn

– Amikor el kellett mennem a határba tehenet legeltetni, messze a szülői háztól, akkor kicsit féltem, ezért beszélgettem az Istennel, kértem, segítsen, hogy ne legyek egyedül – mondja Judit. Később Debrecenbe került, a nagyváros magával ragadta, és egy ideig újra nem szólította meg az Urat. A hite nem erősödött meg, annak ellenére sem, hogy leendő férje vallásos családban nevelkedett. Gyakorolta is a vallását, a menyasszony azonban nem akart egyházi esküvőt. Eleinte a házasságukban sem volt jelen az Úr, de később egy kolléganője hatására nagy fordulat következett Judit Istenhez viszonyulásában.

Pozsár Józsefné Margitka néni – mama, ahogyan Judit nevezi – vezette őt az Úrhoz, amikor bizonyságot tett neki hitéről, és beszélt neki Istenről. Harminc évig, mama haláláig tartó barátság szövődött közöttük. Új családot kapott általa, majd egy másikat is, amikor Margit néni és férje hatására Judit bekerült a Kossuth utcai gyülekezetbe, és megtért. – Fél évig tartott az újjászületés folyamata. Verseket írtam, sokat olvastam, és a mama továbbra is beszélt nekem a hit dolgairól. Olyan emberek vettek körbe, akik szerettek. Ez már gyermekként is fontos volt nekem – hangsúlyozza.

 alt 

Próbatételek között

Judit áldott állapotban volt, amikor konfirmált. Fontosnak tartotta még gyermeke világra jövetele előtt bizonyságot tenni a hitéről, hogy megkeresztelhessék a fiukat. Időközben Felsőjózsára költöztek, a józsai gyülekezetbe kerültek és ott is aktívan bekapcsolódtak a gyülekezet életébe. Később visszatért Judit a Kossuth utcába, azonban már csak a fiával.

– Istentiszteleten voltam, amikor a férjemet áramütés érte a garázsunkban, és meghalt – emlékezik vissza élete egyik legfájóbb emlékére. Egyedül maradt az akkor tízéves gyermekével. Nagy szüksége volt az Úrra, ugyanis a férje halála után elkövetkező néhány évben elvesztette az édesapját, majd az édesanyját és a legfiatalabb bátyját. – Milyen jó, hogy akkor már az Istenhez tartoztam, és ott volt Pozsár mama és papa, akik támogattak bennünket – emeli ki Judit, aki az Úr gondoskodásának tekinti azt is, hogy a józsai családi házból abba a társasházba költözhettek, ahol az idős házaspár élt.

A Kossuth utcai gyülekezetben megalakult a nőszövetség, amelynek Judit először pénztárosa, később elnöke lett. Ez évben pedig a gyülekezet presbiterévé is választották. Judit hisz benne, hogy amit kapott, azt tovább kell adnia, így most már ő igyekszik mások „mamája” lenni.

Isten útján járni

Többeknek segít, például egy kárpátaljai teológushallgató lányt támogat már több mint egy éve, és ha szükséges, szállást is ad egy-két napra otthonában. A tágabb családjáról Judit elmondja, hogy ugyan nem járnak templomba, de „van, aki házi bibliaórára igen, és ha szüksége van a tiszteletes úrnak asszonykéz segítségére, akkor ő ott van. Ezt a hitet én is erősítem benne, reménység szerint így hintek el magokat.” 

Judit hálás azért, hogy a fia fogékony volt az Isten szeretetére, és hitben él. Úgy véli, jó azoknak a gyermekeknek, akik vallásos neveltetést kapnak, mert ők tudják, hogy soha sincsenek egyedül, van kibe kapaszkodniuk, és ez felnőttkorukban is elkíséri őket. Az asszony így összegzi hitvallását: – Sokszor úgy érzem, mintha egy nagy színpadon játszódna az életem, ahol jönnek-mennek a nézők, olykor tapsolnak, aztán kritizálnak, majd vállon veregetnek, szembedicsérnek, szeretnek, aztán meg elmarasztalnak, majd munkanélkülivé tesznek. Többször próbálták az emberek átírni az életem sorskönyvét a maguk érdeke szerint, nem számított, hogy én hogyan élem meg azt! Sokan nem tudják még, hogy az igazi forgatókönyvet nekem még mindig az Úr Isten írja! Az ő megtartó kegyelmét, szeretetét és áldását kapom mindennap, boldogan vagyok az Isten hűséges szolgálója.

Buzás Borbála