Rendszerüzenet
2018. október 24.

Nőszövetségi Vezetőképzés Berekfürdőn

2018. október 19-20. között, immáron második alkalommal, Berekfürdőn gyűltek össze az Országos Református Nőszövetség vezetői és egyházmegyei összekötői vezetőképző alkalmon. Összesen közel 30 fő vett részt az év végi tisztújítással és a Nőszövetség jövőképének kialakításával foglalkozó, szeretetteljes alkalmon.

A négy egyházkerület 27 egyházmegyéjéből érkeztek nőszövetségi vezetők, lelkésznők, lelkészfeleségek, hogy találkozásukkal egymást erősítsék, a távol lévő megyék helyzetéről hírt hallhassanak, és mindenekelőtt Isten áldását kérjék azokra a szolgálatokra, melyek gyülekezeteinkben áldozatos asszonykezek és asszonyszívek által történnek.

Az előadások során átgondolhattuk, hogy milyen a jó vezető. P. Tóthné Szakács Zita, országos elnökasszony példaként állította elénk Mózest, aki felismerte a megbízható munkatársak szolgálatba állításának feladatát.

A nőszövetség küldetését így foglalta össze: „Mi keresztény asszonyok, akik Isten szövetségében élünk, azért szövetkeztünk egymással, hogy olyanokat is Isten közelébe vonjunk, akik még nem találkoztak Istennel. Az a célunk, hogy minél többeket vonzzunk Krisztushoz. akik azután motiválttá válnak és másokat is vonzanak.”

Gilicze Andrásné, országos titkár, a napjainkban kevéssé szokványos elköteleződés fontosságát hangsúlyozta. Minden nőszövetségi tag Péterhez hasonló kőszikla lehet Isten országának építésében, ha komolyan veszi Isten elhívását.

Svébisné Juhász Márta, országos alelnök, a nők szolgálatáról és a diakóniáról tartott előadásában arra irányította figyelmünket, hogy a Nőszövetség egy elhívott, elköteleződött szervezet, mely a gyülekezet tagjaiból kovácsolódik össze Isten elhívása által azokra a feladatokra, melyeket egy-egy nőszövetség végez: beteglátogatás, kézimunkázás, tésztakészítés, rászorulók segítése, szeretetvendégségek koordinálása, templomtakarítás, kehelymosogatás, és mindezek mellett a legfontosabb: az imádság.

Ahogy Péter első levelében írva van: „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (1Pt 4, 10)

alt

A kerületi és országos programok és választások előkészítése után örömmel és Isten iránti hálával nyugtáztuk, hogy az országos vezetőség elfogadta újbóli jelölését, így folytatva a már 5 éve megkezdett utat.

Közös hálaadásra adott okot az is, hogy a megyei összekötők között egyre több a fiatal, akik jelenlétükkel biztosítékai annak, hogy a szolgálat, mely határon innen és túl is annyi segítséget, gondoskodást és asszonyi szeretetet vitt református gyülekezetekbe, városokba, falvakba, tovább folytatódhat majd.

Magam is egyike vagyok e fiatal, a munka tengerébe belecsöppenő megyei összekötőknek. Így személyes vallomással zárnám soraim. Történelmünk nagy református asszonyai után ebbe a csodálatos feladatba beállni nem kevés félelemmel és megilletődöttséggel tölt el. Tudva azonban, hogy Isten ügyének szolgálatában, a női lélek rezdülésében, a munka szeretetében és a segítő lelkületben nincs különbség egy unokákat nevelő asszony és egy fiatal házas között, máris sokkal otthonosabbá tette a feladatot. Buzdítok mindenkit, aki még nem csatlakozott, nem köteleződött el, tegye meg az első lépést, és csatlakozzon a helyi Nőszövetségbe!

Mindezekért pedig legyen Istené a dicsőség!

Mándi Kitti
Szeged- Kálvin tér