Rendszerüzenet
2018. szeptember 10.

Az evangélium egy életre átformál

A lelkészi, tanítói és hitoktatói pálya értelmiségi elköteleződést és társadalmi felelősségvállalást jelent. Elkezdődött a 480. tanév a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen.

alt

A 480. tanévét nyitotta meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2018. szeptember 8-án, szombaton délelőtt. Az ünnepségen díszdoktorrá avatták Jooseop Keum koreai református lelkipásztort, az Egyházak Világtanácsa volt missziói igazgatóját, szöuli egyetemi tanárt, aki a kortárs ökumenikus mozgalom egyik meghatározó református alakja.

alt

A tanévnyitón Fekete Károly hirdetett igét a Nagytemplomban. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta, hogy „Isten nem a távoli világok megközelíthetetlen Ura, hanem Ő a mindig közel lévő Isten, aki emberközelbe jött. Az egész Ószövetség azt hirdeti, hogy Isten kikerülhetetlenül közeledik. Nem lehet kitérni előle. Ígéreteit nem lehet letagadni, csodás tetteit nem lehet meg nem történtté tenni.” Fekete Károly azt mondta: „Életet jelent az Igével gondolat-közösségre és Krisztussal út-közösségre lépni. A célba érő ige gyökeres változást hoz: „mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is”. Ez kell nekünk! Életet változtató, termőre fordító, megelégedést adó evangélium, ami nem csak egy új tanév értelmét adja meg, hanem egy életre átformál Krisztus tanítványává” – zárta szavait a püspök.

 alt 

„Kiváló egyetemet választottatok” - szólt az elsős hallgatókhoz Kustár Zoltán. Az egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy „itt az évszázados hagyományok kéz a kézben járnak a legújabb tananyaggal és tudományos felismerésekkel. Szakjaink belátható mérete családias, összetartó közösségeket teremt, és kiváló esélyeket kínál a tehetséggondozásra, ösztöndíjakra. Bíztatlak benneteket, hogy éljetek ezekkel, mert a lelkészi, tanítói és hitoktatói pálya értelmiségi elköteleződést és társadalmi felelősségvállalást is jelent – hívta fel a hallgatók figyelemét Kustár Zoltán, majd hozzátette: a ’Hit – közösség – tudás’ intézményünk hármas jelszava mutatja, mi mindent kínálunk itt nektek – de egyben azt is, hogy ti miben tudjátok majd erősíteni ezt az egyetemet. Legyetek büszkék arra, hogy a Debreceni Református Kollégium diákjai lehettek, olyan öregdiákok nyomdokába lépve, mint Csokonai, Arany János vagy éppen Ady – és éljetek, tanuljatok úgy, hogy egy napon egyetemünk is büszke lehessen majd rátok!” – zárta szavait az egyetem rektora.

 alt 

alt

A 480. tanévet több mint százhúsz új hallgató kezdi meg a hittudományi egyetemen. Tanító szakon 76 diák tanulhatja meg, hogy kell az alsós tagozatos gyerekeket tanítani. 48 diákot vettek fel a hitéleti képzésekre, ezek közül a vallástanár, azaz a református hittanár-nevelőtanár volt idén a legnépszerűbb szak.

 alt 

Az ünnepségen az egyetem vezetése díszdoktori címet adott Jooseop Keum, koreai református lelkipásztornak. A tiszántúli egyházkerület és a hittudományi egyetem intenzív testvéri kapcsolatokat ápol Kelet-Ázsia egyik legerőteljesebb keresztyén közösségével, a dél-koreai reformátussággal. Az egyetem évtizedek óta élen jár a koreai-magyar református teológiai párbeszéd területén. Jooseop Keum egy olyan jelentős kortárs koreai református teológus, aki az ökumenikus mozgalomban végzett szolgálata által széles körben gyakorol hatást korunk református és ökumenikus egyházi életére és teológiai gondolkodására.

 alt 

alt

alt

A szöuli Presbiteriánus Egyetem és Teológiai Szeminárium (PUTS) és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem között évek óta szoros az együttműködés, amelyet idén nyáron a hallgatói csereprogram beindításával erősítettek. A hittudományi egyetem vezetése a díszdoktori cím adományozásával többek között a keresztyén egyházak együttműködéséért folytatott munkáját ismeri el Jooseop Keum-nak.  

 alt 

Keum szakmai pályafutását a Koreai Presbiteriánus Egyház Országos Ifjúsági Szövetsége főtitkáraként kezdte, majd egyháza Ökumenikus Osztálya vezetőjeként szolgált. 1997-től 2007-ig a londoni székhelyű Világmissziói Tanács missziói programigazgatója volt. 2007-től az Egyházak Világtanácsa Missziói Osztályának vezetője, 2010-től az EVT missziói igazgatója, és az EVT Missziói és Evangélizációs Bizottsága titkára.

 alt 

alt

Fotók: Barcza János

A teljes galéria ITT érhető el.


Dr. Jooseop Keum díszdoktor laudációja itt olvasható:

"Főtiszteletű Díszdoktoravató Közgyűlés!

A Magyarországi Református Egyház, benne Egyházkerületünk és Egyetemünk intenzív testvéri kapcsolatokat ápol Kelet-Ázsia egyik legerőteljesebb keresztyén közösségével, a dél-koreai reformátussággal. Mindez abból a felismerésből táplálkozik, hogy a Távol-Keleten virágzó keresztyén egyházak jöttek létre, és a globális Dél egyházai számarányukban egyre inkább túlsúlyba kerülnek a keresztyénségen belül. A korábbi missziói területek egyházai intenzív teológiai munkát végeznek, melynek megismerése és a velük folytatott tudományos dialógus mára a teológiai reflexió elengedhetetlen részévé vált. Egyetemünk évtizedek óta élen jár a koreai-magyar református teológiai párbeszéd területén.

Ennek a folyamatnak aktív és lendületes képviselője dr. Jooseop Keum lelkipásztor úr, aki 1967-ben született Szöulban. Felsőfokú tanulmányait partnerintézményünkben, a szöuli Presbiteriánus Egyetemen és Teológiai Szemináriumban (PUTS) végezte. Előbb vallástanári (1995), majd 1999-ben református teológiai diplomát (M.Div.) szerzett. Testvéregyházunk, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) felszentelt lelkésze. Nős, két gyermek édesapja.

2000-től a skóciai Edinburgh-i Egyetem teológiai fakultásán kezdett a missziológia tudományterületére szakosodni, ahol 2002-ben szerzett doktori (PhD) fokozatot. Disszertációjának témája: Maradék és megújulás. Az Észak-Koreai keresztyénség története különös tekintettel az állam és az egyház viszonyára, 1945-1994 között.

Dr. Keum szakmai pályafutását a Koreai Presbiteriánus Egyház Országos Ifjúsági Szövetsége főtitkáraként kezdte (1993-1995), majd egyháza Ökumenikus (Külügyi) Osztálya vezetőjeként szolgált (1996-1997). 1997-től 2007-ig a londoni székhelyű Világmissziói Tanács missziói programigazgatója volt. 2007-től az Egyházak Világtanácsa Missziói Osztályának vezetője, 2010-től az EVT missziói igazgatója, és az EVT Missziói és Evangélizációs Bizottsága titkára.

Dr. Keum a kortárs ökumenikus mozgalom egyik meghatározó református alakja. Ő vezette az Edinburghi Missziói Világkonferencia centenáriumi emlékkonferenciájának megszervezését (Edinburgh, 2010.), irányította az EVT X. Nagygyűlése Missziói Előkonferenciáját (Manila, 2012.), majd a XIII. Missziói Világkonferenciát (Arusha, 2018). Koordinálta az EVT új missziói állásfoglalásának kidolgozását - Együtt az Élet felé. Misszió és evangélizáció egy változó világban címmel -, melyet az EVT X. Nagygyűlése 2013-ban Busanban fogadott el.

2012 óta a szöuli Presbiteriánus Egyetem (PUTS) vendégprofesszora, 2015-óta a dél-afrikai Stellenbosch Egyetem kutatóprofesszora. 2007-től főszerkesztője volt az International Review of Mission teológiai lapnak, mely főszerkesztősége alatt magasan jegyzett (indexált) tudományos szakfolyóirattá vált. Kezdeményezője és egyik koordinálója az Edinburgh 2010 Series című, Oxfordban megjelenő teológiai szakkönyv-sorozat kiadásának, mely immár 35 kötetből áll. Társszerkesztője az Ökumenikus missziológia. Változó környezet és új missziói koncepciók című kötetnek, amely 2016-ban Oxfordban jelent meg angolul, és szeptember 7-én, mutatták be Szöulban a kézikönyv koreai fordítását.

Díszdoktorunk tagja a Nemzetközi Missziológiai Társaságnak (IAMS) és a Koreai Ökumenizmus Jövője Intézetnek (KIFE). Számos szakcikk és tanulmány szerzője, több tanulmánykötet szerkesztője.

Dr. Keum missziói igazgatói megbízatása az Egyházak Világtanácsánál 2018 júniusában lejárt, és a 2018/19. tanévtől újra a szöuli Presbiteriánus Egyetem és Teológiai Szeminárium (PUTS) tanszékvezető egyetemi tanáraként folytatja pályafutását.

Keum professzor már edinburghi tanulmányai alatt elkezdett kapcsolatokat építeni magyar (magyarországi és erdélyi) református teológusokkal, és azóta is intenzíven részt vesz a magyar-koreai református teológiai kapcsolatok szervezésében (pl.: Kálvinizmus a perifériákon konferencia Debrecen, 2009). Hűségesen segíti oktatói és hallgatói csereprogramunkat. Kezdeményezője és egyik társelnöke a Magyar-Koreai Teológiai Fórumnak, mely korábban Debrecenben (2015) és Gwangju-ban (2016), idén pedig Sárospatakon (2018) rendezett konferenciát.

Dr. Jooseop Keum egy olyan jelentős kortárs koreai református teológus, aki az ökumenikus mozgalomban végzett szolgálata által széles körben gyakorol hatást korunk református és ökumenikus egyházi életére és teológiai gondolkodására.

A fentiek alapján őszinte szívvel javaslom, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem fogadja őt díszdoktorai sorába, és tüntesse ki a doctor honoris causa címmel."

Debrecen, 2018. szeptember 8.

Dr. habil. Fekete Károly püspök,
egyetemi tanár, a Doktori Tanács tagja