Rendszerüzenet
2018. augusztus 23.

Jelentős gyógyászati segédeszköz adomány

Jelentős mennyiségű és értékű gyógyászati segédeszközt - többek között elektromos mopedeket, kerekesszékeket, törött, műtött végtagok rögzítésére alkalmas végtagrögzítőket és speciális gyógyászati célra készített fehérneműket - adományozott a Teva Gyógyszergyár Zrt. a Magyar Református Szeretetszolgálatnak (MRSZ), amelyet a következő hetekben juttat majd el a rászorulókhoz a segélyszervezet.

Az MRSZ az adományozás minden szükséges jogi és technikai feltételének eleget tesz, biztosítva a gyógyászati segédeszközök felhasználásának szakmai feltételeit, továbbá a felhasználás ellenőrzését, megfelelve ezáltal a gyógyászati segédeszközök adományozásáról szóló törvényi szabályozásnak.

alt

A hazai piac egyik vezető gyógyszergyártó- és forgalmazó vállalataként célunk, hogy lehetővé tegyük a betegek számára a gyógyulást, a jobb életminőség elérését. A gyógyászati segédeszközök adományozásával egy kiemelkedő volumenű, a Teva életében is jelentős társadalmi felelősségvállalási kampány valósul meg, hiszen a Magyar Református Szeretetszolgálat partnerségével most rövid időn belül több mint tízezer rászorulón tudunk segíteni” – foglalta össze Tóth Xénia, a Teva Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs vezetője az összesen 119 raklapnyi felajánlás jelentőségét, amelynek egyébként a szállításában is segédkezett a debreceni székhelyű vállalat. A termékek a következő hetekben kerülnek kiosztásra a Szeretetszolgálat fővárosi és regionális irodáin (pl. Debrecen, Vásárosnamény, Ózd) keresztül.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpát-medencei segítő tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja, hogy folyamatos támogatásait ki tudja egészíteni olyan tárgyi adományokkal, melyekre a rászorulóknak szüksége van, de saját forrásból nem tudják megvásárolni. A Teva Gyógyszergyár Zrt. adománya is abban segíti őket, hogy ezt a munkát professzionálisabban, költséghatékonyabban és a támogatottak számát növelve tudják ellátni.

 alt 

Az adományok sorsáról bővebben a jobbadni.hu weboldalon és hivatalos Facebook-csatornáján számol be az MRSZ.

A Teva Pharmaceutical Industries Ltd. (a New- York-i és Tel-Avivi tőzsdén: TEVA) világszerte vezető szerepet tölt be a generikus gyógyszerek piacán, innovatív egészségügyi megoldásokat kínálva többek között olyan terápiás területeken, mint a központi idegrendszer zavarai, a fájdalom innovatív kezelése, valamint a különböző légzőszervi megbetegedések. Kiváló minőségű generikus gyógyszereket gyárt szinte minden terápiás területen azért, hogy magas szinten elégítse ki a betegek igényeit. Jelen van a generikus és az originális vényköteles, illetve vény nélküli gyógyszerek piacán, a gyógyszer- és a hatóanyaggyártás területén is, építve évszázados örökségére. Integrált kutatás-fejlesztésért felelős központokkal, kimagasló gyártási kapacitással és globális infrastruktúrával rendelkezik. Tevékenysége során a társadalomért és a környezetért felelős módon cselekszik. A vállalat központja Izraelben található, kereskedelmi, gyártási és kutatás-fejlesztési központjaiban a vállalat világszerte összesen 45,000 munkatársat alkalmaz. A Teva elkötelezett abban, hogy nap, mint nap jobbá tegye betegek millióinak életét. További információért látogasson a www.tevapharm.com oldalra.

Magyarországon a Teva25 éve van jelen és a hazai gyógyszerpiac egyik vezető vállalata, mely 2017-ben a legtöbb doboz gyógyszert forgalmazta. A vállalat eddig több mint 230 milliárd forintot ruházott be a hazai piacon, neve pedig összeforrt a minőségi, megfizethető áru készítményekkel és széles termékportfolióval, mely termékek többek között a szív, és- érrendszeri, az emésztőszervi, az urológiai, és az onkológiai betegségek kezelésében nyújtanak segítséget. Emellett az egészség megőrzésében jelentős szerepet játszó vitaminjainak és étrend-kiegészítőinek, a fogápolás,- és babaápolási termékeinek is évek óta bizalmat szavaznak a vásárlók.

alt

A Teva debreceni, sajóbábonyi és budapesti telephelyein a kutatás-fejlesztési tevékenységtől az alapanyag-gyártáson, kész gyógyszergyártáson és törzskönyvezésen keresztül promócióig, marketingig és értékesítésig számos tevékenység folyik. A Teva magyarországi gyártóüzemeiből európai, amerikai és más piacokra is exportál, ezzel munkát adva több mint 2000 hazai munkavállalónak.

TEVAgy a Hős!

A Teva magyarországi egészségnevelési programja a Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai felügyeletével jött létre. A TEVAgy a Hős! program küldetése, hogy az újraélesztés módszerének széles körben történő oktatásával bárkiből életmentő hős válhasson. Az 5 lépéses módszer a világon egyedülikéntbiztosítja zene, illetve egy felfújható gumilabda segítségével az otthoni gyakorlás lehetőségét. Részletek és tréninganyagok a www.tevagyahos.huoldalon találhatóak.