Rendszerüzenet
2018. május 24.

Legyetek tanítvánnyá – gyülekezeti felnőttképzés a Bihari Egyházmegye egyik régiójában

Legyetek tanítvánnyá! – szólt a hívás a Hirdesd az Igét! programsorozaton belül, a Bihari Egyházmegye regionális gyülekezeti felnőttképzésére. A hívást meghallotta Bakonszeg, Berettyóújfalu, Bihardancsháza, Bihartorda, Furta, Sáp és Zsáka gyülekezeti küldöttsége. A házigazda nagyrábéi gyülekezettel egy meghitt, lélekerősítő napon vehettünk részt Pünkösdvasárnap előtti szombaton, 2018. május 19-én.
 
Ft. Dr. Fekete Károly püspök úr elmondta, hogy ez a gyülekezeti kisköri találkozó most indul, célja, hogy egymás közelségében éljük meg hitünket, a tanítvánnyá formálódást szeretnék segíteni. A gyülekezeti tagok őszintén és örömmel mutatkoztak meg egy egyre bővülő körben, hiszen folyamatosan érkeztek a résztvevők. Személyessé tette az ismerkedést az, hogy egyen-egyenként meséltek az Istennel való kapcsolatuk kialakulásáról akár gyermekkortól kezdve, a nagymamától tanulva az imádságokat, akár egy-egy sorsfordító életesemény következtében történt Krisztus mellett döntéssel. A saját egyházközség örömeit és nehézségeit is feltárva közösen állapítottuk meg, hogy most is tanítványságunkat éljük, ezen az alkalmon is.
 
alt
 
Az, hogy ebben a kör alakú ülésben, elhelyezkedésben egymás arcát, hitét is megélhettük, így engedte tovább folytatni a napot, püspök úr így hirdette az Igét Máté evangéliuma 28, 18-20. verseiből. Ezt az Igét teljesen máshogy hallottuk itt, amikor nem kereszteléssel kapcsolatosan, hanem Krisztuskövetésünkkel kapcsolatosan hallottuk. Elmondta, hogy a mi küldetésünk ugyanaz, mint az apostoloké volt, a Krisztus tanítványság megélése.
 
1. "Menjetek el…"  mondja Jézus. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – hangzik egy másik helyen. Két ütem: Jöjjetek és menjetek. Ahhoz, hogy Jézus tudjon adni, az Atya közelségében kellett lennie először, mint ahogy a tanítványoknak vele lenni, de most három év után küldi őket: menjetek el.
 
2. Tegyetek tanítvánnyá: A Mester és tanítvány viszonyában, életközösségben éltek, követték Jézust, vele jártak. Egyfajta együttélés volt ez: látták, hogyan él. Ha lejön a domboldalról, kiszáll a csónakból, látják, hogyan alszik, mit eszik, hogyan éli meg, amit hirdet. Az életre váltott tanítás sokkal nevelőbb. Jézus eléjük élte az életet. Jézus olyan Mester, aki nem elégszik meg azzal, hogy neki legyenek tanítványai, hanem tanítványból mestert akar faragni, hogy újabb tanítványok legyenek. Minden szülő, nagyszülő mesterképző, mert a saját példájával tud tanítvánnyá nevelni.
 
3. Két módja a tanítvánnyá tételnek: megkeresztelve és tanítva.
 
a. megkeresztelve: Krisztus halálát és feltámadását mutatja be. Krisztus képes volt belehalni abba, hogy nekünk üdvösségünk legyen. Aki tartósan víz alá kerül, az megfullad. A víz minta a halál szimbóluma. De mi nem maradunk alatta a víznek, ez lenne a részünk, de Krisztus átment a halálból az életbe és bennünket is átvisz. Vízbe kellene fúlnunk, de kiemel bennünket.
b. tanítva: A tanítványság egy élethosszig való tanulás. A Szentírás az a csodakönyv, hogy a legismertebb Ige is úgy tud közeledni, hogy kifényesedik. A tanítványság nem a kuka életmód, hanem lehet kérdezni, lehet véleményem. A tanítvány dolga az, hogy kihozza a Mesterből kérdéssel azt is, amit nem gondolt elmondani. Lehet visszakérdezni. Ez a párbeszéd a Mesterrel az ima. Így lesz a hallgató kegyességből megszólaló kegyesség.
 
alt
 
4. Minden népet: Nincs rendkívüli kedvenc, a hívás kiterjed mindenkire.
 
5. A feladat a Szentháromság közösségében valósítható meg: a Teremtő Atya, a Megváltó Fiú és a Megszentelő Szentlélek közösségében. Jézus soha nem beszélt Lelketlenül és soha nem volt Atyátlan. Elvonult, imádkozott, párbeszédben volt az Atyában. A Lélek, ami megszólalt belőle, Isten Lelke volt. Úgy hiszünk Istenben, hogy közel jött, mint Atya és Fiú, belénk költözött, mint Szentlélek. Négyszer szerepel itt a MINDEN szó: minden hatalom, minden nép, mindazt, amit parancsoltam, minden napon. Mert itt a mindenség Ura szól. A Minden van előttünk, ebbe a győztes kiáltványba érdemes belekapaszkodni. Az 5. MINDEN: Minden lehetséges annak, aki hisz. Minden napon velem van, nincs kihagyás. Jó ebbe nemcsak belegondolni, hanem beleélni magunkat. Mert a 6. MINDEN így szól a Római levélből: Akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál.
 
Dr. Gonda László teológiai tanár úr előadása a gyülekezet életéről szólt Krisztus követésében (1Korinthus 12 alapján).
 
Hogyan lehetünk tanítvánnyá? Legyetek tanítvánnyá - tegyetek tanítvánnyá! Pál apostol az egy testről és tagjairól tanít. Teljesen logikátlan, hogy itt vagyunk együtt - kezdte előadását-, hiszen különbözőek vagyunk. Mi kapcsol össze bennünket? Ez egy TITOK: a Lélek munkájának titka. Belekereszteltettünk Krisztus egyházába! Hogyan tölti be az egyház küldetését? Ha azt hisszük, Krisztus testének tagja. Tekintsünk úgy magunkra, mint Krisztus testére. Szorosan hozzátartozunk. Hogyan tölti be küldetését az egyház? Úgy, hogy rámutat erre a Krisztusra. Ez Isten és ember közt, ember és ember közt szeretetkapcsolatot kíván. Az Édenkertben ez a kapcsolat megromlott, Isten terve, hogy ezt helyreállítsa. Erre mutat az egyház, hogy Isten nem tett le erről a megváltásról. Lehet reménységgel élni. Az egyház életében hogy nyilvánul meg?
 
1. Igehirdetés: Ebben a világban meghívást kapunk, hogy részesülni lehet a megváltásban. Isten Szentlelke munkálkodik.
2. Tanúságtétel: A mai bemutatkozó kör egy tanúságtétel volt arról, hogy Isten hogyan munkálkodik a Lélek által.
3. Közösség gyakorlása: Nem vagyunk egyformák, sokféle tehetség van bennünk, sok minden elválaszt bennünket, de mindannyian egy Lélekkel itattattunk meg. Az egyház az a hely, ahol lehetünk különbözőek, mégis el tudjuk fogadni egymást. Az úrvacsorai közösség ennek tökéletes jele: a teljes világgal való közösség.
4. Szeretetszolgálat gyakorlása: Természetesnek érezzük, hogy egyházunk segít a rászorulóknak. Azzal a ténnyel, hogy segítünk, Isten országa jeleként vagyunk jelen a világban. A másik ember szolgálata áll a középpontban, nem önmagunk. Krisztus a szolga munkáját végezte el, amikor megmosta a tanítványok lábát. Ezzel újfajta valóságot mutatott meg, az önzetlen szeretetet.
5. Az istentisztelet ünneplése: Több annál, mint ami látszik. Bekapcsolódunk már most abba, ami az Isten színe előtt való örvendezés. Isten elhívott szeretetközösségbe, az öröklét ünnepébe. Elközelített, de be nem teljesített országának tagjai vagyunk.
 
Közös ebédre sétáltunk az előadás után, ahol filagória alatt, félig a szabadban, a beszélgetéseket folytatva lehettünk testvéri közösségben.
 
alt
 
Délután kerekasztal beszélgetésben a programszervező Tóth-Mihala Veronika kérdezte püspök urat és tanár urat kedves bibliai Igéjükről, azokról a területekről, ahol még úgy érzik, jobban át kell adják a vezetést Istennek az életükben, arról, hogy miben bővelkednek most. Az ezekre adott válaszok emberközelivé tették az Isten közelében élő, élet követeit. Megindította a hallgatóságot is ez a közvetlenség, s belőlük is felfakadt egy-egy életesemény, életérzés.
 
alt
 
A nap végén egy különleges úrvacsorai közösségben imádkozva, énekeket énekelve jutottunk el a kenyér és a bor vételéhez, és szívünkben feltöltekezve, nagy-nagy hálával búcsúztunk el. Köszönjük Nt. Kiss Dávid lelkipásztor testvérünknek és gyülekezetének a kedves fogadtatást, az Egyházkerület küldöttségének pedig a megtiszteltetést, hogy velünk töltötték ezt az áldott napot.
 
Matkóné Cseh Brigitta
lelkipásztor, Bakonszeg