A „Lélekhívástól” a „Lélekszállásig” - hanganyaggal

 

Milyen jó, hogy reformátorunk, Kálvin János kiszabadította a „Lélekhívás” rövid imádság-elemét a középkori úrvacsorai imádságból és kiterjesztette azt az egész istentiszteletre, az igehirdetés folyamatára, sőt az egész teológiai gondolkodásra. Ezért is szoktuk mondani, hogy „Kálvin a Szentlélek teológusa”.

 

Bármelyik énekünket is nézzük és énekeljük végig, arád belőlük a Lélek-közelség utáni vágy, mert semmit nem ér, ha nem közelít hozzánk, ha nincs itt velünk, ha nem érint meg, és ha nem költözik belénk Istennek Szentlelke. 

Az „első” Pártfogót, a Testté lett Igét az övéi nem fogadták be (Jn 1,11), míg textusunkban ígéretes üzenet, hogy ama „másik” Pártfogó szállást készít: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.”

 

Túl sok a távolság-növelő tényező, ami rontja az Istenhez közeledésünk esélyeit. Nem elég az, hogy eleve lépéshátránnyal indulunk az eredendő bűn örökségét cipelve, rosszra hajló, Istenkerülő énünkkel, hanem újra és újra kapjuk és verjük az ékeket Isten és magunk közé, amik feledtetik visszavágyódásunkat Hozzá. Megrázkódtatások, egyéni terhek, ideológiai hányattatások, beidegződött félelmek, föladott nézetek és felvett szólamok. Annyi akadály van körülöttünk és bennünk! Fásultság, közömbösség, érzéketlenség, fakóság, szótlanság, imátlanság, hétköznapiság, fantáziátlanság, kiégettség, bánat, keserűség, gyávaság, szégyellősség – felsorolhatatlanul sok a távolság-növelő tényező, amik nem engednek följebb emelkedni, újat kezdeni.

 

De tetszett Istennek, hogy megtörje a távolság-növelő tényezők uralmát, mert Ő vált távolságot áthidaló Istenné. Felszámolta a „három lépés távolságot”, elvette az idegenség és messziség nyomasztó keserűségét, mert teremtő Atyaként, megváltó Fiúként és Pártfogó Szentlélekként közeledett hozzánk. A pünkösd ünnepe azt hirdeti, hogy az életünk „Lélekszállás” lehet számára. Ő azt akarja, hogy Benne éljünk, legyünk és mozogjunk. Ő akarja betölteni az életterünket. 

 

Őt nem tántorítják el a távolság-növelő tényezők. Megelégeli a minduntalan egyoldalúvá váló, megszakadó távolsági beszélgetést az emberrel, ezért kiált bennünk: Mi Atyánk…! Nem tűri a szószékek magasában elszálló, prédikációnak nevezett, eredménytelen távoktatási kísérleteket, ezért a szív mélyén szólal meg halk és szelíd, de ellenállhatatlan hangon! Belefárad az Édenből kiinduló, rosszirányú, távlatnélküli, eszeveszett távfutásunk elnézésébe, ezért megragad és visszatesz a helyünkre! Elege van az egyfedél-alatti, de hűtlen-szeretetlen párkapcsolatainkból, ezért hűségével és el nem múló szeretetével ölel át, hogy újra összekapcsoljon férjet a feleséggel, gyermeket a szülővel, testvért a testvérrel! Felháborítja a mohó gazdagodni vágyásból induló erőszakoskodás és hatalmaskodás rémuralma, a mozgóképek agresszivitást sugalló dömpingje, mint a távvezérelt emberek és eszközök hatalomátvételi törekvése, ezért Feltámadott Győztesként jön, hogy ránk köszönjön: Békesség néktek! „Az én békességemet adom nektek, de nem evilági módon!” A Szentlélek számára nincs reménytelen eset, ezért érdemes rászánni magunkat a „Lélekhívásra” és kitartani a „Lélekszállás” idejéig. 

 

Áldott pünkösdi ünnepet kívánok minden kedves Olvasónak!

 

Fekete Károly

püspök

 

A Pünkösdi üzenetet itt meg is hallgathatja, amelyet Oláh Ilona rögzített az Európa Rádióban: