Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség Bibliaiskolája Berekfürdőn

Közös együttlétünk programjának vezérigéje: „A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12:11-12) volt.

A Bibliaiskolát csütörtökön délután Gilicze Andrásné, a Nőszövetség országos és kerülteti titkára nyitotta meg. Megnyitójában arról beszélt, hogy mi nőszövetségi tagok mindnyájan Isten országát szeretnénk építeni, ennek megfelelően nem embereknek – a lelkészeknek, vagy a nőszövetségi vezetőnknek szolgálunk, hanem mindig egy kicsit tovább kell néznünk, mennünk, és Arra mutatnunk, Aki elhívott minket, magára az Úr Jézusra.

A megnyitó után Dr. Peres Imre, a DRHE Teológiai Intézet Újszövetségi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára kezdte az előadások sorát. Arról hallhattunk tőle, hogy mi az Újszövetség tanítása a személyes kegyességről. A kegyesség az a szent érzelem, mellyel Istent tiszteljük, benne reménykedünk, szolgáljuk Őt, de bizonyos magatartásforma is, mely érinti személyiségünket, magatartásunkat és Istenhez való viszonyunkat. Tanár úr előadását hallgatva összefüggéseiben láthattuk, hogy a kegyesség hogyan jelent meg a Szentírásban az Ószövetségben, Jézus életében, és hogyan kell, hogy jelen legyen mai világunkban. Nagyon fontos, hogy a kegyesség nem üdvhozó, de minden keresztyén embernek törekednie kell rá. Nem emberi produktum. Azzal kezdődik, hogy Krisztus szeretete megvált, magához kötöz, el vagyunk jegyezve, be vagyunk írva az Élet Könyvébe. Ez a megváltás személyes élmény, mégsem individuum, hanem közösségi élmény kell, hogy legyen annak ellenére, hogy mindannyian más-más utat járunk be, így mindannyian máshogyan valljuk meg hitünket. A kegyesség elemei azért vannak, hogy tanuljunk egymástól. A kegyesség alapja: a hit, a szeretet, és a közösség.

Pénteken délelőtt Dr. Baráth Béla, egyetemi docens előadásában követhettük végig, hogy hogyan került be a puritanizmus a magyar református felsőoktatásba Martonfalvi György és peregrinus diákjai által. Előadásában hallhattunk azokról a külföldi egyetemekről, amelyekre magyar diákok jártak (Wittenberg, Heidelberg, Franeker, Leiden, stb., 1), valamint azokról a reformációi irányzatokról, melyeknek szellemiségét diákjaink ezekről az egyetemekről hozták magukkal. Hallhattunk még a hazánkban megjelenő puritanizmus nagyobb képviselőiről is, mint Medgyesi Pál, Tolnai Dali János, Kanizsai Pálfi János. A puritanizmus nem csak a Teológián belül, hanem a közéletben is hatást gyakorolt. Hatása megfigyelhető volt a kegyességi életben, a presbitériumok létrehozásában, az istentiszteleti liturgiában, az igehirdetésben és az iskolai életben is.

A délelőttöt tudáspróbával folytattuk, ahol kiscsoportokba szerveződve bibliai keresztrejtvényt, és totót töltöttünk ki.

Délutáni programunkban P. Tóthné Szakács Zita, országos elnökünk előadása következett „Személyes kegyesség a XXI. században” címmel. Elnök asszony kezdeti felvetése abból indult, hogy őseink olyan komolyan vették, hogy „menj be a belső szobádba”, hogy a gyermekek nem tudták meg, mit csinálnak ott, kihez beszélnek és mit. Pedig Jézus Krisztus személyes kapcsolatba lépett velünk, amikor magára vette a mi bűneinket a golgotai kereszten. Ezért cserébe személyes válaszunkat várja. A hitre jutásban segíthet más is, de a hitünket nekünk magunknak kell megvallanunk. Ez az őskeresztyéneknek nem volt kérdés, de később elhajlott az Egyház, megvásárolhatónak hirdették az üdvösséget (egyházi tagság, gyónás, búcsúcédulák). A reformáció nagy felismerése a személyes üdvösség hirdetése. Luther és Kálvin még odaélték az életüket a társadalom elé, de később fontossá vált, hogy beszélni kell a személyes kegyességről. A XXI. században is fontos a személyes kegyesség, hiszen életünk Isten uralma alá kerül, ha tudatosan követjük Őt életünkben. Például úgy, hogy fontossági sorrendet állítunk fel idő és pénz tekintetében, aminek következtében átértékelődnek dolgaink. Így látszódni fog rajtunk, hogy Isten mércéje szerint élünk, a kísértéseknek ellenállunk.

A szombati napon, miután a reggeli testi és lelki táplálékot is magunkhoz vettük, Kósa Klára keramikus művésznő „Lelki virágaink” című előadásával vezetett be bennünket a népi művészet világába. Elmondta, hogy az a tiszta forrás, ahonnan a magyar nép művészete ered, nem más, mint a reneszánsz. A népi művészetben megjelenő szimbólumokról és azok jelentéséről hallhattunk. Arról, hogy a népi művészetben miként jelenik meg a földi és a mennyei világ kapcsolata. És hogy a célunk mindig az, hogy visszaszerezzük a mennyei kertbe való belépés jogát. A fenti kert tele van gyönyörökkel, virágokkal, madarakkal, hallhatatlansággal, világos utakkal. Ezek az emlékképek maradtak meg számunkra az Édenkertből. Ezért ültetünk virágokat, kerteket is a sírokra. Valamint otthon a kertünkbe is ültetünk virágokat magunknak, melyek következő évben ismét kinyílnak (feltámadás). A kertünkben nincs félelem, mint az élet annyi más színterén, oda csak azt engedjük be, akit akarunk. És hogy a kertet nem ápolni kell, hanem őrizni. Majd érintőlegesen betekinthettünk, hogy népi motívumaink és azoknak használt színei milyen jelentéssel bírnak.

Művésznő előadása előtt és után elmélyülhettünk abban a csodálatos világban, amelyet kerámiaképei mutatnak. Lenyűgöző az a harmónia, ami a formákból és az általa használt színekből áll össze.

A délelőtt második felében Simon Márta pedagógus bizonyságtételét hallhattuk. Márta egy műtét szövődménye következtében került olyan élet és halál közötti állapotba, amiből csak hosszú hetek, hónapok alatt tudott felépülni. Megrázó, de szívet melengető élmény volt hallgatni, ahogyan arról beszélt, hogyan élte meg a kiszolgáltatott helyzetet, és hogyan adta át mindinkább az Úrnak az ő életét, megtapasztalva, hogy magunktól mi semmire sem vagyunk képesek.

Szombat délután Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária elnöki tájékoztatója alatt feleleveníthettük a tavaly év történéseit a nőszövetségi munkát illetően, valamint tájékoztatást kaptunk az idei év eseményeiről.

Elnök asszony tájékoztatója után Dr. Gaál Botond professzor úr tanított bennünket arról, hogy „Miért vagyunk ma is puritánok?”. Professzor úr arról beszélt, hogy a 17. században a külföldi egyetemeken tanult debreceni diákok, hogyan hozták haza és valósították meg itthon az ott hallott elveket. Ezek a teológusok mennyire különbözőek, mégis mind puritánok voltak. Elmondta, hogy tudományos munkái során azt figyelte meg, hogy a különböző irányzatokat – úgy, mint ortodoxia, puritanizmus, racionalizmus és a szövetségi teológiai – amelyek a Debreceni Kollégiumban mind együtt léteztek, azért nem lehetett kizökkenteni a rendes kerékvágásból, mert mind szilárd talajon, a biblikus személeten alapultak, melyet soha nem hagytak el, illetve ahhoz könnyen visszataláltak. Arra a kérdésre, hogy „Mennyire vagyunk puritánok ma?” azt válaszolta, hogy nagyon, de nem eléggé. Mert egyházunk episzkopális, biblikus szemléletünk elméleti, egyéni kegyességünk nem kielégítő. Jó lenne egy lelki folyamat, hogy visszatérítse a szekularizálódott tömegeket az egyházba. Felhívta a figyelmet, hogy fontos lenne megtanulnunk a puritánoktól a Szentírás rendszeres tanulmányozását, az így megtanultakat életünk gyakorlatává tenni (életszentség, 1), valamint keresztyén magatartásunkkal a közélet jobbítására törekednünk.

Vasárnap délelőtt Dr. Fekete Károly püspök úr úrvacsorai istentisztelettel zárta a Bibliaiskolát.

Prédikációját a Jn 13:31-35 és a Filippi levél 2:3-5 szakaszokra építette. A Bibliaiskola programjára visszautalva elmondta, hogy a személyes kegyesség, ami a keresztyén élet tartását adja, nagyon fontos. Jézus Krisztus utolsó vacsorán elmondott szavai, és ahogyan Pál apostol a Krisztus-himnuszt fölvezeti, mind azt mutatja, hogy hogyan kell egymáshoz viszonyulnunk. Ez pedig a keresztyén élet tartalma. „Az Úr Jézus felismerhető közösséget akart. Olyanokat akart látni maga körül, akik átveszik azt, amilyen Ő, és ezt a saját életükben mutatják meg a kívülállóknak.” „…nagyon is karakteres arcélű tanítványokat, követőket, akik más közösségekkel összehasonlítva összetéveszthetetlenül mások.” Jézus azt mondja, arról fognak megismerni minket, hogy szeretjük egymást, mégpedig úgy, ahogy Ő szeretett bennünket. Ő az életét adta értünk. Tehát a mértéknek Jézus Krisztus példájának kell lenni. Az őskeresztyének ezt valósították meg, és jól csinálták, mert azt olvassuk róluk, hogy kedvelték őket, és az Isten növelte a gyülekezetet napról napra üdvözülőkkel. Az igaz egyházat a szeretetközösségről lehet felismerni, nem a külsőségekről. Az első keresztyének nem tettek semmi különlegeset, csak követték Jézus tanácsait, tanításait. Ennek a követésnek nem görcsös másolásnak kell lennie, hanem a krisztusi indulattal kell kezdeni, belülről kell, hogy jöjjön, a lelkünket kell áthatnia, mert ez fog meglátszani rajtunk. A tanítványságnak négy ismertető vonását idézi Pál apostol, amelyekkel összhangba kerülhetünk a Mesterrel. Az igaz tanítványságnak négy jellemvonása van. Az első az önzetlenség. A második, hogy semmit ne tegyünk önző dicsőségvágyból. A harmadik, hogy a tanítvány különbnek tudja tartani magánál a másikat. A tanítvány kegyességi életének utolsó jellemvonása, hogy nem nézi a maga hasznát, hanem szem előtt tartja mások boldogulását. Így látszódott a szeretet az első keresztyéneken. Ezt akarja ma is látni az Úristen az életünkben, mert erről fogják látni, hogy mi a Krisztus tanítványai vagyunk.

Hálát adunk az Úrnak, amiért vezetőink megszervezték ismét ezt a néhány napot, hogy együtt lehessünk, és lelkiekben épülhessünk!

Tarcsai Judit
Debrecen-Szabadságtelepi Nőszövetség

Fotók: Máténé Judit