Rendszerüzenet
2018. március 27.

Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tehetségpont a 2017/18 évi akkreditációs folyamatban való részvétele eredményeként elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Az intézmény ezzel egy megerősítő visszajelzést kapott arról, hogy mint tehetségpont szakmailag hiteles és kompetens tagja a Matehetsz Tehetséghálózat egyre bővülő családjának, valamint működésükkel már ma is aktív részesei a hálózatnak.

alt

„A cím elnyeréséhez több feltételnek is teljesülnie kellett” – árulta el Szabó Katalin, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának és Diákotthonának matematika-informatika szakos tanára – „így például számítottak a személyi feltételek, a már meglévő programok, a tehetségtanácsadás megléte és a különböző együttműködések. Az intézményben két kolléganőnk is van, akik tehetség szakvizsgával rendelkeznek, többen pedig továbbképzéseket végeztek. Vannak tantárgyakhoz kötődő tehetséggondozó programjaink – többek között matematika, fizikai, biológia és történelem –, amelyek a tehetséggondozó gazdagító programok keretében valósulnak meg a Református Országos Értéktermő Tehetségközpont közreműködésével.A nem tantárgyhoz kötődő programjaink a sport, a dráma, a színjátszás, a vizuális kultúra, az ének-zene és a játékos matematika. A tehetségtanácsadás során a diákokkal és szüleikkel is konzultálunk, valamint ki- és bemeneti szűréseket is végzünk, amelyek alapján visszajelzéseket kapnak a képességeikről, készségeikről. Ezen felül vannak egészség neveléssel, egészségfejlesztéssel, stresszkezeléssel és pályaorientációval kapcsolatos tanácsadások is. Az együttműködéseink köre nagyon széleskörű, ezért is lett az intézmény nem csupán helyi kiváló tehetségpont, hanem regionális. Ez megmutatkozik a rendezvényeinkben is, hiszen mi szervezzük meg a Református Iskolák Országos Matematikaversenyét huszonhat éve minden évben, valamint a református iskolák országos versenyei közül nálunk van az atlétika, röplabda és a torna.”

alt

Szabó Katalin elmondta, hogy a gyerekek motiválásában nagy szerepe van a sikerélménynek, így az oktatás során nagy hangsúlyt fektetnek erre. Fontosnak tartják azt is, hogy a diákok megtalálják azokat a tevékenységeket, amelyekben jól érzik magukat az iskolán kívül is.

alt

Az intézmény számára nagy megtiszteltetés ennek a címnek az elnyerése, amely minden ott dolgozónak és diáknak egy elismerést jelent.

Képek forrása: drkg.hu

Az Európa Rádió interjúja Szabó Katalinnal:

Letöltés

Forrás: Európa Rádió