Rendszerüzenet
2018. március 10.

Lélektől lélekig

„Nekem a munkám a hivatásom, a szenvedélyem, a hobbim. Az igazi kitüntetés az, hogy végezhetem” – fogalmazott Győri Zsófia, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immanuel Otthonának vezetője, amikor március 9-én, a budapesti Hold utcai református templomban átvette a Bethesda Gyermekkórház egykori főigazgatója, Dizseri Tamás emlékére alapított szeretetszolgálati díjat.

 „A fogyatékos emberek nem jótékonyság tárgyai, hanem egyenrangú társak a cselekvésben. Segítőik feladata megteremteni azokat a feltételeket, amelyek biztosítják hozzájárulásukat a közösség erejéhez” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a református egyház, a dunamelléki egyházkerület, a Hold utcai gyülekezet Protestáns Fóruma és a Bethesda közös szeretetszolgálati díjának tizennegyedik átadóján.

alt

Balog Zoltán emlékeztetett a reformáció jubileumi évének ünnepi megnyitóján látott kontakttáncra is. „Győri Zsófia és Kulcsár Tamás a törékenység végtelen horizontját nyitja meg előttünk. Megmutatják, mit jelent az akadályok és a hátrányok leküzdése és egymást kölcsönösen egyenrangúnak tekinteni” – emelte ki. Hafensher Károly miniszteri biztos kifejezésével élve a lelki akadálymentesítés fontosságára hívta fel a közönség figyelmét: hozzáférési lehetőséget, rámpákat kell építeni a lelkek között is, mert csak valamennyi embertársunkkal együtt élhetünk teljes életét és gazdagodhatunk lelkileg.

Győri Zsófia
A gyógypedagógus tizennyolc éve vezeti a nagytemplomi református gyülekezet halmozottan sérült gyermekeket gondozó otthonát Debrecenben. Az intézmény biztosítja a helyszínt és a szakmai hátteret a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola sajátos nevelési igényű gyermekeinek képzéséhez és fejlesztéséhez. Gyógypedagógus szüleivel rendszeres vendége volt az őrbottyáni egészségügyi gyermekotthonnak, amit keresztanyja, Juhász Zsófia vezetett. Ősszel megkapta a Zsinat Juhász Zsófiáról elnevezett intézményi diakóniai kitüntetését is.

Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese  a magvető történetét helyezte a hallgatóság szívére Márk evangéliumából. Mint mondta, nekünk, magyaroknak a búza sokszor az életet jelképezi, mert magában foglalja azt a reménységet, amit Isten teremt életünkben és szolgálatunkban. „Miközben életeket veszünk a kezünkbe és formáljuk azokat, álljunk meg néha és jusson eszünkbe, hogy azt Istentől kaptuk” – figyelmeztetett a lelkipásztor. Hozzátette: a ránk bízottak, a diakóniai intézményeinkben élők is felülről kapták az életüket, „aminek a részesei lehetünk szolgálatunkkal, megnyugtatva, meghallgatva, szeretettel átölelve őket”. Az igehirdető arról is szólt, hogy nincsen hiábavaló élet, mert Isten a magvető, és kezéből minden mag a megfelelő helyre kerül.  „A mai nap annak a bizonysága, hogy Isten használ minket és rajtunk keresztül ad. Megosztani másokkal azt a keveset, amiben mi is szűkölködünk nem tudomány vagy technika kérdése, hanem alázat, Isten szeretete és kegyelme” – zárta szavait a református lelkész.

 alt 

Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke ismertette Győri Zsófia szakmai életútját, majd Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója köszöntötte a díjazottat, aki átvette a kitüntetéssel járó irgalmas samaritánust ábrázoló Melocco Miklós-kisplasztikát. „Köszönöm a családomnak az indíttatást és a támogatást, a munkatársaimnak és a gyerekeknek, a gondozottaknak hogy tanulhatok tőlük, a fenntartónak pedig a lehetőséget a szolgálatra. Egy kívánságom maradt csak: ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget Istenem” – fejezte ki háláját Győri Zsófia.

 alt 

Az ünnepség a Bethesda Gyermekkórházban folytatódott, ahol a Dizseri Tamásról elnevezett új épületszárny alapkövét tették le.

Díjazottak napjainkig
A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat 2005-ben Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi lelkipásztor, 2006-ban Neuwirth Magdolna neurológus főorvos, 2007-ben Győri Katalin, a debreceni Erdélyi Otthon szervezője és vezetője, 2008-ban a diakonisszák közössége, 2009-ben Victorné Erdős Eszter, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió vezetője, 2010-ben Bereczky Ildikó harkányi lelkipásztor, 2011-ben Németh Sándor lelkigondozó, könyvtáros, történelemtanár, 2012-ben Csuka Tamásné börtönlelkész, 2013-ban Tahy Ádám kardiológus főorvos, 2014-ben Katkó László, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Szeretetotthon vezetője, 2015-ben Paróczai Zoltánné, az érdi Dizseri Tamás Habilitációs Központ vezetője, 2016-ban Derencsényi Zsuzsanna, a budapesti Schweitzer Albert Református Szeretetotthon nyugalmazott igazgatója vette át.

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz
Forrás: reformatus.hu