Rendszerüzenet
2018. február 21.

Válasszuk meg a Magyarországi Református Egyház borát!

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány és a Bácskossuthfalvi Református Egyházközség tisztelettel meghívja Önt 2018. március 2-4. (péntek-vasárnap) tartandó, BORUM a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fóruma című idei eseményére. A tanácskozásnak a Bácskossuthfalvi Református Egházközség ad otthont (Svetog Stevana, Stara Moravica, Szerbia).

A BORUM, a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma 2013-ban indult útjára. Mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendeztük meg: először Sárospatakra, majd Mórra, Bihardiószegre, Hajós/Császártöltésre, míg tavaly Lévára és környékére invitáltuk a fórumot. Kiemelt célunk, hogy szakmai, baráti közösséget építsünk ki a református borászok között, megismertetve őket egymással, valamint az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. Az általunk szervezett borverseny egyszerre lehetőség és kihívás is, melyre érdemes idén is a legjobb borokkal készülni: szakmai zsűri döntése alapján a nyertes nedűk méltán viselhetik majd a “Magyarországi Református Egyház bora 2018” kitüntető címet.

BORUM - 2018. március 2-4

BÁCSKOSSUTHFALVA

Programtervezet

  • Március 2. - péntek
    • 17:00 - vendégek érkezése, regisztráció (Echo Ifjúsági Központ)
    • 18:00 - Zenés borvacsora (Echo Ifjúsági Központ)
      • Borait bemutatja: Fehér Vilmos, Tiszteletes Borpince és a Dimalis Borászat
        20:00 - szálláshelyek elfoglalása
         
  • Március 3. - szombat
    • 8:00 - reggeli (Echo Ifjúsági Központ)
    • 9:00 - regisztráció (Echo Ifjúsági Központ)
    • 10:00 - BORUM megnyitása (Echo Ifjúsági Központ)
      • Igeolvasás, imádság: Móricz Árpád lelkész (Bácskossuthfalva)
         
      • Köszöntések:
        • Gér András, zsinati tanácsos - Magyarországi Református Egyház
        • Seffer Attila - Polgármester (Bácskossuthfalva)
        • Fremond Árpád - Országgyűlési képviselő
    • Szakmai előadások (Echo Ifjúsági Központ)
      • 10:30 - Bácskossuthfalván vagyunk - helytörténeti előadás, Nagy Tibor - történész
      • 11:00 - Borvidékek a Vajdaságban - Maurer Oszkár borász
      • 11:30 - Szabó Péter, a Pannon Egyetem oktatója
    • 12:00 - Sárospataktól Bácskossuthfalváig - a BORUM történetének áttekintése - Dr. Kocsis Attila és Zila Gábor
    • 12:30 - rövid séta - templom, faluközpont
    • 13:00 - ebéd (Echo Ifjúsági Központ)
    • 14:00 - határjárás lovaskocsikkal - indulás Szabadkára - városnézés
    • 18:00 - Borvacsora - bemutatkozik a Maurer Pincészet
    • 21:00 - szálláshelyek elfoglalása
       
  • Március 4.- vasárnap
    • 8:00 - reggeli (Echo Ifjúsági Központ)
    • 10:00 - istentisztelet - Igehirdető: Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora
    • 11:00 - a borverseny eredményhirdetése, a BORUM következő helyszínének megbeszélése (Echo Ifjúsági Központ)
    • 12:00 - ebéd (Echo Ifjúsági Központ)
    • 13:00 - a BORUM bezárása (Echo Ifjúsági Központ)
       

Bácskossuthfalva, eredeti nevén Ómorovica, 1786-ban népesült be a Nagykunságról: Karcagról, Kunmadarasról és Jászkisérről összesen 334 református család érkezett, és ők építették fel a falut a "tejjel és mézzel folyó" Bácskában. Néhány évig még lelkipásztoruk sem volt, azonban nyakas kálvinistákként már előre gondoskodtak közösségük lelki vezetőjéről. Útközben megfogadták Daru Istvánt “oskolai tanítónak”, aki néhány évig lelkipásztori feladatokat is ellátott, az első pap érkezéséig.

 alt 

A helyiek büszkék arra, hogy Bácskossuthfalva a Délvidék legnépesebb gyülekezete: a településen máig meghatározó felekezet a református, más vallású, helyben lakó pap nincs. Visszaszerezték az elvett földeket és az iskolaépületeteket telkestül, ráadásul még két ingatlant is kaptak ajándékba a faluban. 2005-ben református óvodát alapítottak, de tervezik, hogy mind oktatási, mind pedig szociális téren bővítik majd a szolgálatot.

A gyülekezet vezérigéje a Jelenések 2,10: “Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.”

Hozzájárulási díj a programhoz: 7500 Ft/25€/fő

Szombati részvétel díja (tartalmazza előadásokon, ebéden és délutáni kocsizáson való részvételt): 3000 Ft/10€/fő

Borverseny nevezési díja: 1500 Ft/ 5€/ bor (tételenként 2-2 palackot kell a zsűri rendelkezésére bocsátani)

A részvételi hozzájárulást és a nevezési díjat az alábbi számlaszámra kérjük átutalni: Magyarországi Református Egyház; 11100104-19024048-36000001 (IBAN: HU19-1110-0104-1902-4048-3600-0001; SWIFT kód: CIBHHUHB) FONTOS: A közlemény rovatban tüntessétek fel: BORUM_saját név (BORUM_Példa_Béla)

szervezők: Zila Gábor +36-30/851-7825 és Dr. Kocsis Attila

borum.reformatus.hu; borum@reformatus.hu

Érdekesség a tavalyi versenyről

Részletes tájékoztatás