Húsz éves a Református Tiszántúl

Ebből az alkalomból közöljük Bölcskei Gusztáv vezércikkét.

Az evangéliumi józanság hangja

Negyvennégy esztendei kényszerű szünet után, 1993 tavaszán indult útjára a Tiszántúli Református Egyházkerület lapja, a Református Tiszántúl. Az első számban megjelent „Beköszöntő”-jében Kocsis Elemér püspök emlékeztetett arra, hogy az újraindított lap tudatosan vállalja azt az örökséget, amelyet a tiszántúli reformátusság életében 1881 és 1949 között a Debreceni Protestáns Lap betöltött. Ennek az örökségnek megfelelően alakult ki az újság szerkezete, a húsz év óta változatlan rovatokkal, tükrözve a református gondolkodás bibliaközpontúságát, az értelmet kereső hit párbeszédre való készségét, a misszió és a diakónia feladhatatlan ismertetőjegyeit, és mindazokat a kérdésköröket, amelyek kifejezésre juttatják, hogy református egyházunk nem csupán saját magával akar foglalkozni.

Ma is változatlanul igaz és érvényes az a megfogalmazás, amellyel a püspök megindokolja a Református Tiszántúl elnevezést: „Vállaljuk, hogy tiszántúli reformátusok vagyunk, annak a Tiszántúlnak népe, amely többségében ma is református. Vállaljuk a helvét hitvallású magyar reformáció nemzeti jellegét és külön hangsúlyait. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy milyen messzire elmaradunk eszményeinktől, és annak az irgalmából élünk, aki a bűnösöket megigazítja.” Isten iránti hálával mondhatjuk el az elmúlt húsz esztendőről, hogy a lap töretlenül megőrizte az evangéliumi józanság mértékét, s tudatosan került minden szélsőséget vagy viszálykodást, mert azt nem tartotta méltónak ahhoz az ügyhöz, amelynek szolgálatában állt és áll a Református Tiszántúl.

A lap újraindításakor meghatározó személyiségek közül már sokan nincsenek közöttünk. Az első szerkesztőbizottság tagjai közül dr. Kocsis Elemér, dr. Barcza József, dr. Bütösi János, dr. Fekete Károly, Papp G. Csaba elmentek a minden élők útján. De a lap állandó szerzői között tudhattuk például dr. Török Istvánt, Szabó Magdát, Czine Mihályt, Dankó Imrét. Hálás szívvel emlékezünk rájuk, mint tiszántúli református örökségünk őrzőire és továbbadóira.

Az elmúlt húsz esztendő nagyon sok és sokszor egymásnak is ellentmondó változást hozott a magyar társadalomban. Nagyon sokféle irányultságú sajtótermék, kiadvány tűnt fel, aztán tűnt el, erre tekintettel is nagyon nagy érték a Református Tiszántúl kiegyensúlyozott és folytonosságot, stabilitást sugárzó húsz esztendeje a sokszor összevissza kapkodó, folytonosan újrakezdeni akaró társadalmi közegben. Hiszem, hogy sokan tekintettek és tekintenek így erre a lapra, és úgy tekinthetünk ma is rá, mint amely a regionalitást nem tekinti provincializmusnak, sem egyházi, sem társadalmi értelemben. Sok ajándékkal gazdagította Isten az elmúlt húsz esztendőben a magyar reformátusságot. Nem túlzás azt állítani, hogy ezeknek a meggazdagító ajándékoknak a sorába tartozik a Református Tiszántúl is. Talán csak tudatalatti sejtése lehetett a „Beköszöntő”-t író püspöknek 1993-ban, amikor arra emlékeztetett, hogy ez a lap az 1881-es magyar református alkotmányozó zsinat után elindított folyóirat utódja. Hisszük, hogy a maga módján a Református Tiszántúl is hozzájárult ahhoz, hogy 2009. május 22-én ugyancsak Debrecenben erősíthettük meg magyar református összetartozásunkat.

Aktuális figyelmeztetést is hordoz magában az újraindított újság. A Heidelbergi Káté jövőre esedékes jubileumi évére tekintve megszívlelendőek számunkra dr. Török István 1993-ban leírt sorai: „A 80. kérdés indulatos toldalékát … mindenképpen túlzásnak tartjuk, és semmi esetre sem vállalhatjuk, csak az a kérdés, mint utólagos betoldást egyszerűen elhagyjuk-e, mint erdélyi testvéreink azt már korábban megtették, vagy pedig zsinati határozatban mondjuk ki az eltörlését. De mindenképpen lépnünk kell, hogy igaztalan bántalmakat és bántalmazásokat elkerüljünk.”

Istené legyen a dicsőség, amiért az újság immár két évtizede betöltheti eredeti küldetését, és illesse köszönet mindazokat, akik kitartóan fáradoznak azért, hogy a Tiszántúlról minél többekhez eljusson a jövőben is az evangéliumi józanság hangja.

Dr. Bölcskei Gusztáv
püspök

A vezércikk mellett a húsvéti lapban olvashatnak még írást „Nádszál és fény” címmel Sepsy Károlytól, Jászai Gyula a böjtről ír, Fekete Károly főszerkesztő pedig a „A visszafordíthatatlan Jézusról”l értekezik. A Gondolkodó és cselekvő hit című rovatban írnak a Magyar Kultúra Napjáról, valamint ugyanitt olvasható P. Szalay Emőke „XVI. századi zsinati határozatok az oltárokról, képekről, edényekről” című cikke. Az Egyházkerületi körkép című rovatunkban többek között beszámolunk csengeri, nyírmeggyesi, téglási és debreceni alkalmakról.