A mi adventünk Sarkad-belvárosban

Ebben az esztendőben már egy héttel hamarabb díszbe borult a nagyvilág, hogy még jobban elkápráztassa az embereket az adventi fények szépségével. Vajon ez advent? Díszkivilágítás? Kültéri installációk? Illatos és színes vásárok? Ha ez mind kész, akkor advent van? Nem. S, ha késik a kültéri dekoráció, akkor már azt érezzük: ez nem advent. Valakik „elrontották” a mi adventünket, mert ahhoz ez is, meg az is hozzátartozik, s már mindennek kész kellene lennie. Advent nem ez. Rossz helyen keressük a lényegét, ha azt gondoljuk, hogy az adventi érzés a díszkivilágításban, vagy a vásárok forgatagában található meg...

Advent Istennél van elrejtve. Adventet igazán Isten közelében lehet megélni. Az adventi békességet az Ige fényében lehet megtalálni. Nem kint kell eszeveszetten keresni, hanem a templom belső békéjében, ahol az Úr asztalán lévő adventi koszorún hétről hétre fellobban az advent láng. Isten házában otthon vagyunk. Miénk az Ige, ez a mi közösségünk, ahol egy-egy gyülekezetünket jellemző csoport vasárnapról vasárnapra énekszó és felolvasás keretében meggyújtotta az adventi koszorú gyertyáit. Intézményünk munkatársai lelkesen énekeltek, míg az ifjúsági csoport, a nőszövetség és a presbitérium tagjai egy-egy vers, vagy néhány gondolat felolvasása által hozták közelebb advent lényegét.

Advent első vasárnapjának délutánján együtt imádkoztunk a Kárpát-medenecei Imanap keretében nemzeti megmaradásunkért határainkon innen és túl. Az imanap anyagát a Tiszáninneni Református Nőszövetség állította össze: szavaikban önmagunkra és környezetünkre is ráismerhettünk. Összetartozunk. Hagyományteremtő céllal tartottuk meg ezt a könyörgést az újteleki testvérekkel közösen, hogy ezzel is kifejezzük református identitásunkat településünkön.

Advent második vasárnapjának délutánján nem várt ajándékot kaptunk: egy különleges alkalmat, kölönleges helyszínen és egy különleges közvetítő által. Kovács Ákos ugyanis Nagyszalontára is elhozta az Arany című nemrég megjelent Hangoskönyvének színpadi változatát. A bemutatóra 2017. szeptember 29-én, a kiadvány megjelenésének kapján került sor a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében. Ákos 2017-re koncertszünetet hirdetett, hogy elkészíthesse ezt a felvételt és turnéra indulhasson azzal a Kárpát-medencei iskolák, művelődési házak és templomok pódiumaira. Így láthattuk és hallhattuk mi is december 10-én, a szalontai református templomban.

Elsőre furcsán hangozhatott, hogy a magyar szintipop királya, a rock zene egyik meghatározó alakja, a Kossuth-díjas énekes most nem egy óriási koncert-színpadon áll, hanem egy templomban verseket fog mondani. Egyszerű természetességgel sétált be a padok között, majd leült egy régi fotelba, mellette kis körasztal zöld vászonterítővel, újságokkal, kártyával és egy stampó „tüzes vízzel”... mintha csak Arany János szobájában lettünk volna. S ekkor megszólalt „maga” Arany János is Blaskó Péter színművész hangján egyszerű természetsséggel, de oly csodálatosan és hátborzongatóan, mintha tényleg visszautaztunk volna az időben mintegy 150 évet.

„Több eréllyel, szilárdsággal, kitartással tán lett volna belőlem valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem (amit elvitázni nem lehet, különben nem volnék ott, hol most vagyok) mindig előre tolt, erényem hiánya mindig hátravetett, s így lettem, mint munkáim nagyobb része, töredék. Csinálj te belőle egészet!” (Arany János)

Az egy óra alatt 10 művet hallottunk, mert nem pusztán versek voltak ezek, hanem történetek: megindító, drámai vagy épp nevetséges emberi sorsokról. Az előadó szubjektív Arany-portréja rajzolódott ki – a nagy balladáktól a kevésbé ismert versekig – előttünk. Ákos szavaival, mimikájával, megjelenített érzelmeivel és minden mozdulatával tökéletesen érthetővé tette Arany gondolatvilágát. Meglátszott az a többhónapos komoly munka, melyet Ákos és a rendező Szigethy Gábor (színháztörténész, rendező, egyetemi tanár) együtt vittek véghez, hogy a verseket megfelelő módon és pontosan értelmezzék (irodalmi, történelmi, életrajzi kontextusában): a mondanivaló érthető és világos volt mindannyiunk számára. A verseket kísérő zongoradarabokat Ákos kifejezetten a Hangoskönyvhöz írta, és az élő előadások során Szekeres László zongoraművész szólaltatta meg a szerzeményeit.

Mindannyiunkban megelevenedett Arany János életéből és szerzeményeiből valami: régi emlékek, megtanult versek, vagy épp megszületett az a gondolat, hogy hazamenve levesszük az „Arany-összest” a polcról. Ez volt az előadó célja is: olvassunk újra Arany Jánost! Elérte. Köszönjük.

„Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.” (Lukács 2,10−12.15−16)

Az adventi négy hét és az ünnep felülmúlhatatlansága abban van, hogy a lényegi dolgok Istennél fogalmazódtak meg: Nála eldőlt minden: emberként jött el közénk. A karácsony lényege, eredeti tartalma nem befolyásolható, és nem rontható el általunk, emberek által. Sok mindent képesek vagyunk akarva-akaratlanul elrontani, de a karácsony nem ilyen, hiszen Isten cselekedett.

A pásztorokban - az angyalok által kinyilvánított hír hallatán - ez fogalmazódott meg: „Menjünk el egészen Betlehemig.” (Lk 2,15) Vagyis járjunk utána, nézzük meg, győződjünk meg róla. Ebben ott van, hogy ne csak induljunk el, hanem menjünk egészen odáig! Érjünk oda, legyünk ott.

Induljunk el és érkezzünk meg. Épp úgy, ahogyan az V. Adventi Koncertünkre is elindultunk és megérkeztünk advent harmadik vasárnapján. Meghallottuk a hívó, az invitáló testvéri szót, vagy olvastuk a hirdetést. Mindegy, de elhatároztuk, hogy itt leszünk, mert ez már hozzánk tartozik, a mi adventi készülődésünk része. Épp úgy, mint a vasárnaponkénti templomi gyertyagyújtás, vagy a cipősdobozok és szeretet-dobozok gyűjtése. Ugyan nekünk sincs sok, de amíg annyink van, ami elég, addig abból jut annak is, aki nélkülöz, akinek nem adatott meg az elég.

Ezzel a lelkülettel érkezett meg hozzánk előadónk is: adjon abból, amely neki Istentől adatott, hogy mi gazdagodjunk általa. Ő azért indult és és érkezett meg hozzánk, hogy adjon nekünk a lelkében, szívében és hangszálaiban rejtőző szépségekből. Együtt indultunk el azon az úton, mely elvezet bennünket egészen Betlehemig, a valósággá lett Isten jelenlétéig.

A „Menjünk el egészen Betlehemig” tehát azt jelenti, hogy addig, ameddig Isten kijelentette. A pásztorok nem azt mondták, hogy jó, akkor most vegyük az útirányt Betlehem felé, és majd meglátjuk. Ők egészen Betlehemig mentek, ahogyan maga Isten is. Egészen Betlehemig jött miattunk. És micsoda nagyszerű találkozás lett ebből, hiszen Isten már ott volt. Várta őket. Ők pedig rátaláltak. Célba értek. Nem maradt félbe az igyekezetük: egészen ünnepeltek, egészen megtapasztalták, mindazt, amit az angyalok hirdettek nekik, s egészen boldogok és elégedettek voltak.

Mi is megtaláltuk a hirdetések valóságát. A templomban célba értünk. Engedjük át magunkat az ének és a zene vezetésének, hogy ezek is előre vigyenek bennünket karácsony ünnepéig, egészen Betlehemig. Isten ott van, ahol lennie kell, és bizony ott lehetünk mi is.

Andelic Jonathan kisgyermekkora óta foglalkozik zenéléssel, és hivatásának is ezt választotta. Egyszerre tanítja és megéli a zene szeretetét. 2014-ben jelentkezett az X-Faktor című tehetségkutató műsorba, ahol bejutott a legjobb 12 döntős közé. Egyetlen percig sem titkolta, hogy keresztyén, és a pünkösdi gyülekezet tagja. Tudta és tudja, hogy a keresztyéneknek világítaniuk kell a sötétségben.

„Sokkal magasztosabb formája az éneklésnek az, amikor a cél nem csupán a zene, nemcsak a szórakoztatás, hanem a kiindulópont és az érkezés is Isten. Ez egy sokkal magasabb szintre emeli az egészet. Fő célom, hogy Jézussal találkozzanak az emberek. Legyen az egy ateista, vagy egy évek óta megtért, vagy keresztyén közegben felnőtt ember. Olyan kell legyen az, mint amikor találkozik a szerelmével, onnantól kezdve semmi mással nem foglalkozik. Ha megtörténik ez a találkozás, annak hosszútávú kihatása van.”

Magával ragadó közvetlenséggel ült le a zongorához előadónk, s minden szava, gesztusa, de leginkább azok a dalok, melyeket nekünk hozott erre a délutánra arról árulkodtak, hogy ki is valójában Andelic Jota, ahogyan nagyon sokan hívják. Nem voltak „allűrjei”, hanem szent egyszerűséggel és tisztasággal szólaltak meg ajkáról a neves magyar és külföldi előadók dalai. Mindig elmondta hallgatóságnak, miért pont azt énekli, és mit jelent számára, a személyes életében egy-egy dal. A mindenki által jól ismert Piramis számmal (Ajándék) kezdte, melynek szövegében a jézusi intés köszön vissza: „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lk 6,31)

Kibontakozni és önfeledten zenélni azonban a saját szerzeményeiben tudott, mind a lassabb, lírabb hangvételű darabokban, mind a pörgősebbekben. Saját dalaiban (pl. Ez van) visszatükröződnek a soul és gospel jellemvonásai, melyek legkedvesebb stílusai előadónknak.

Az egyik legismertebb angol nyelvű dal a világon az Amazing Grace (Csodálatos kegyelem) című szerzemény, melynek szövegét még 1772-ben vetette papírra John Newton (1725–1807, 1), aki egy rabszolga-kereskedő hajó kapitánya volt. 1748. május 10-én, hazatérés közben hatalmas viharba keveredtek, de kiáltásukat: „Uram, könyörülj rajtunk!” Isten meghallgatta és megmenekültek. Később lelkész lett, és csatlakozott a rabszolgaság eltörléséért folytatott küzdelemhez.

„Csodálatos kegyelem, mily édes a hang,

mely megmentett egy olyan nyomorultat, mint én.

Már elvesztem, de most meglettem;

vak voltam, de most már látok.”

A „You raiseme up” (Josh Groban, 1), vagyis a „Felemelsz”  című dal alatt nem csak becsuktam a szemem és úgy élveztem a koncertet, hanem önkéntelenül felemeltem a tekintetem, és ahogy végigpásztáztam templomunkat, a legfelső pontnál belém hasított az Ige: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14) Templomépítő eleink megvallották, és utódaiknak mindörökre elébük adták hitüket, reménységüket, vigasztalásukat és szeretetüket, mely átsegítette őket száz meg száz akadályon, hogy eljuthassanak odáig, hogy a templom mennyezetére feljegyezzék ezt az igeverset. És ez a lényeg. Ezért vagyunk itt. Ezért van advent, és ezért van karácsony. Isten szava felemel bennünket, akik meggörnyedtünk a terhek alatt, akiknek szeme többet néz a földi por felé, mint a mennyei fényesség felé. Emeljük tekintetünket újra és újra Isten hozzánk szóló kijejelentése felé, mert akkor megváltozik az életünk, mert akkor tudunk újra és újra elindulni, mozdulni és megérkezni. Megérkezni a célba, ahol Isten már ott van, mert vár ránk, és nekünk adja a győzelmet. Győzelmet az ideig-óráig tartó bajokon, sértő, bántó szavakon és tetteken, de győzelmet az örökkévalónak tűnő testi-lelki fájdalmak felett is. Győzelmet, mert már nem mi harcolunk, hanem Ő küzd értünk és helyettünk.

„Mikor levert vagyok, és a szívem megviselt;

Mikor bajok jönnek és szívem túlterhelt;

Akkor nyugodt vagyok és csendben várok,

Míg te jössz, és leülsz egy kicsit velem.

Felemelsz, így hegyeket tudok megmászni;

Felemelsz, hogy viharos tengereken sétáljak;

Erős vagyok mikor válladon lehetek;

Felemelsz, hogy több legyek magamnál.”

Előadónk zenei hitvallása elérte célját: a találkozás megtörtént. Találkozás Istennel és emberrel, mind a templom szentségében, mind a klub terem meleg falai között a szeretetvendégségen és a kézműves termékekből összeállított jótékonysági vásáron. Lelkileg felvértezett emberek beszélgettek egymással jó hangulatban azzal a kimondott, vagy kimondatlan érzéssel: adventünk van. Nekünk már nem kell keresni. Megtaláltuk. Tőlünk már nem veheti el ezt senki. Belénk ívódott. Így megyünk el egészen Betlehemig....

Koncz-Vágási Katalin
lelkipásztor