Laudáció Szabó Dénes karnagy Tőkés László díjához

A nyíregyházi kóruscsalád elnevezése  –  CANTEMUS  –  innen származik. Szabó Dénes Nyíregyházán történelmet írt. Egy olyan énekes műhelyt épített fel, amelynek csodájára járnak akik meglátogatják itthonról és a világ különböző részeiből. Különösen ha  kórusait hallgatják a koncerteken, vagy a versenyeken. Mi lehet ennek a csodának a titka? Először:  a XX. századi magyar zene két géniusza – Illyés Gyulával szólva - a „példamutató, nagy ikerpár” Bartók és Kodály, életműveikkel, akikről Szabó Dezső a következőket mondta: „egy mennyei jóvátételi bizottság ajándékozta őket századunknak”. Másodszor: az iskolai énektanításnak, a zenei nevelésnek Kodály Zoltán által megálmodott és kibontakoztatott rendszere, módszerében Ádám Jenő által kidolgozott szisztémája. Harmadszor: egy fanatikus, nagy terveket szövő, teljes erővel mindig a jobbra törekvő, fáradhatatlan, igazi pedagógus, aki addig nem nyugszik, amíg fel nem építi a mintaiskolát, amely Kodály Zoltán szellemében végzi messze sugárzó misszióját. Ahol a tanári kart az egymást segítő csapatmunka jellemzi, ahol a különböző korosztályok diák énekesei partnerei, társelőadói lesznek a karnagynak.

Egy ősi keleti tanítás úgy tartja, hogy a tervezésnek három dimenziója létezik. „Ha egy évre tervezel, magot szórj, ha tízre, fát ültess, ha embert nevelsz, a jövőt az örökkévalóságot építed”. Ezt a harmadik dimenziót valósította meg Nyíregyházán a Kodály Zoltán általános iskolával Szabó Dénes.

1947-ben Makón született református lelkészi családból. 1969-ben fuvola – szolfézs – általános iskolai ének tanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán. 1977 és ’81 között Budapesten Párkai István irányításával a karvezetői kurzust végezte el. 1969-ben került Nyíregyházára, az akkori 4-es  számú  –  később Kodály Zoltán nevét felvevő   –  ének-zenetagozatos általános iskolába énektanárnak. Saját bevallása szerint  –  látva tanítónő édesanyjának keserves küszködését  –  kezdettől idegenkedett az énektanári munkától. Ő maga így vall erről egy interjújában: „Magam nem találkoztam Kodállyal, hivatalosan még a módszert sem tanultam. Véletlenül csöppentem bele és egy elképzelhetetlen világ nyílt ki előttem. Ezért önzetlenül szeretném ezt a csodát másoknak is megmutatni, hogy erőt kapjon belőle, és a maga tehetségével, a maga helyén próbálja ugyanezt megcsinálni. Hiszünk abban, hogy az éneklő ember boldog ember, és azt szeretnénk, hogy a mi példánkból tanulva mások is úgy gondolják, érdemes azért dolgozni, hogy minél több boldog embert neveljünk föl.”

1975-ben Szabó Dénes megalapította a Cantemus gyermekkórust, majd 1986-tól a Pro Musica leánykórust, amelyekkel számtalan nemzetközi versenyen vettek részt sikerrel, melyet a közel harminc első díj, a különdíjak, a karnagyi díjak, nagydíjak sora és az 1996-ban megnyert Európa Nagydíj bizonyít. 2002-ben Dél-Koreában, Busanban a második kórusolimpián kórusommal, a Debreceni Kántussal magam is tanúja lehettem hatalmas sikerüknek. Hat kategóriában indultak, mindegyikben arany minősítést kaptak. Ebből négy kategóriában, mint a legmagasabb pontot megszerzők olimpiai bajnokok lettek. Ez azt jelentette, hogy a busani sportcsarnokban ezen az estén a magyar zászlót tiszteletükre  négyszer vonták fel a legmagasabbra és négyszer hangzott fel a magyar himnusz. Ezen az estén kifejezetten felemelő érzés volt magyarnak lenni.

Szinte lehetetlen felsorolni a Szabó Dénes vezette kórusok koncertjeit szerte a nagyvilágban, a bemutató kóruspróbákat, kurzusokat, zsűrizéseket, rádió- és tv felvételeket, CD-ket. Művészi munkája elismeréséül megkapta egyebek mellett a Liszt Ferenc-, a Bartók Béla-Pásztory Ditta-, a Kossuth- és a Magyar Örökség-díjakat.

Valahányszor hallhattam Szabó Dénes kórusait koncerteken, elgyönyörködtem, megcsodálva rendkívüli kisugárzásukat. Amikor fehér koncertruhában vonulnak fel a színpadra, mintha Donatello énekes angyalai elevenednének meg. Ilyenkor magam is karnagy lévén elgondolkodom, ezek az énekes leánygyermekek mekkora életre szóló érzelmi-lelki-művészi muníciót kapnak az iskolától és a kórustól. Ha csupán Bartókon, Kodályon és a magyar népzenén szocializálódnának – márpedig mennyi minden egyebet énekelnek még -, mi mindent tanulhatnak meg a leghitelesebb „tiszta forrásból”. Az önfeledt játékot, a bájos tréfát, a nép humort, a felszabadult örömöt, az Úristen teremtett világának, a természetnek a tiszteletét, az önmagát kijelentő Jézus megismerését, a népi imádság  őszinteségét, a magyar táj szépségét, történelmünk tanulságait, a tiszta szerelmet, a hűséget,  párválasztásnál az egészségesen  tiszta néplélek jótanácsait, a magány elviselését, a szülői szeretetet, az igaz hazaszeretetet. Meg vagyok győződve, hogy ezek a gyerekek, mint majdani édesanyák mindezt továbbadják gyermekeiknek, unokáiknak.

Statisztikák egyértelműen bizonyítják, hogy az ének-zene tagozatos iskolák közismereti tantárgyaik átlagai magasabbak a normál típusúakhoz képest. A mindennapos énekórák nemhogy elvennének, hozzáadnak az eredményhez, nem beszélve a lelki – érzelmi élményekről. Érthetetlen, hogy Kodály hazájában a Hivatal miért csak a mindennapos testnevelést preferálja. Az ép testben az ép lélek gondozása miért nem fontos? Iskolarendszerünkben az ének tantárgy miért van méltatlanul hátrányos helyzetben?

A Cantemus kóruscsalád egyre növekvő fájának lombkoronája évről évre láthatóan dúsul, a magvetés gazdagon termi gyümölcseit. Az egykori énekesek közül a legjobbak diplomát szerezvén szerte az országban énektanárként, karnagyként viszik tovább a missziót. Komolyan veszik Kodály testamentumát: „A tűznek nem szabad kialudnia!” A helybeliek pedig együtt maradván 1998-ban megalakították a Cantemus vegyeskart, amely immár a Liszt Ferenc-díjas Szabó Soma vezetésével az ország egyik legszínvonalasabb kórusaként működik.

A Tőkés László Alapítvány itt Kisvárdán a rendszerváltással egy időben született. Eredeti célja volt, hogy akkor az üldözött lelkipásztor védelmére keljen a nyilvánosság segítségével. A kuratóriumot rangos, hiteles személyiségek alkotják kezdettől fogva. Javaslatukra évenként egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó személy kapja meg a Tőkés László-díjat. S vele az elköteleződést: legyen a díj névadójának történelmi tette, a félelmet nem ismerő bátor helytállás követendő példa. „Hosszan tartó szembenézés oroszlánt is meghátráltat!” –tanultuk Illyés Gyulától.  1989 adventjében a temesvári lelkipásztor családjával bizonyította ennek  igazát. A szikra lángra lobbant és elűzte  a zsarnokot.

Hogyan kötődik Debrecen az 1989-es temesvári eseményekhez? Annak az évnek  novemberében tartottuk kórusomnak az akkor 250 éves Kollégiumi Kántusnak jubileumi koncertjét, amelyet interjúkkal kiegészítve rögzített a Kossuth-rádió. Az összeállítás karácsony első ünnepén került adásba. Ültünk szorongva a rádió mellett, a karácsonyfán égtek a fények, a határ túloldalán már ropogtak a fegyverek. Bennünk az aggódás, vajon mi lehet Tőkés László családjával? Ezen közben zeng az éter hullámain keresztül  bátorító üzenetünk, Birtalan Józsefnek az évfordulóra  nekünk írt és dedikált kórusműve Reményik Sándor versére: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!” S aztán az éjféli hírek első szavai: a népharag elsöpörte a diktátort. Ezekben a pillanatokban megszentelődtek Kodály Psalmus Hungaricusának mondatai:

„Igaz vagy, Uram ítéletedben

A vérszopókat ő idejükben

Te meg nem áldod szerencséjükben

Hosszú életük nem lészen a Földön!”

Tőkés László Nagyváradon is történelmet írt, létrehozta a Partiumi Keresztény Egyetemet, mint az erdélyi magyar értelmiség utánpótlását biztosító szellemi műhelyt. Illesse tisztelet mindazokat, akik felfedezvén, hogy ezeréves múltunkban hatalmas kincstár kulcsának őrizői vagyunk, életüket a jövőépítésnek szentelik.

Végezetül mai kitüntetettünknek a Kossuth-díjas Szabó Dénesnek, a Nemzet Művészének, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának kerek hetvenedik születésnapjának évében megköszönve Kodály Zoltán szellemében végzett iskolaépítő misszióját , azt kívánom, hogy a Tőkés László-díj adjon erőt, bátorítást, kitartást további nemzedékeket nevelő példamutató munkálkodásához. Éltesse, szeresse Isten sokáig! Jókívánságaimat Arany János szavaival foglalom össze: „Nép, mely dicsőt, s magasztost így magasztal, van élni abban hit, jog és erő!”

Berkesi Sándor
Liszt Ferenc-díjas karnagy

A kép forrása: mma.hu