Generációk közti találkozó a Mátészalka-Kertvárosi Református Egyházközségben

Gyülekezeti nyári táborunkban az egyik téma a születés volt. Születésem története címmel ki-ki elmesélhette, amit a születése történetéről tud. Az, ahogyan világra jövünk, bár nem emlékszünk rá, csak mesélik nekünk, része az életünk történetének. Sőt, meghatározó része – állapítottuk meg a beszélgetések után.

A lelki születésünket megéljük, és el tudjuk mesélni. A megtérésünk, újjászületésünk története meghatározza lelki életünket, lelki önismeretünket. Érdemes újra és újra elmesélni, miként ismertük meg Istent, léptünk át az ajtón, ami a lelki élet világába vezet, és ismertük fel Jézusban lelki vezetőnket. Az elmesélés intenzív élmény a mesélőnek, a hallgatónak egyaránt. Érzelmi erőforrás, lelkiismereti tapasztalat (honnan indultam, hol tartok, 1), tanító beszéd a megtérésről szóló vallomás, példa az elakadásban szenvedőknek, támogatás a megfáradtaknak. Vissza a forráshoz. Ezt éltük meg a mátészalkai találkozón a bizonyságtételek hallgatása alatt.

A találkozó Szalay Kont esperes szolgálatával kezdődött, aki Máté evangéliuma kezdő soraiból olvasta fel előttünk Jézus nemzetségtáblázatát.  A Megváltó származásának elbeszélése, Krisztus betagozódása a nemzedékek sorába, maga a felsorolás nagyon lényeges. A megőrzése annak, hogy ki kinek a fia a jövő záloga. Ismernünk kell őseink sorát. A névsor nem „hibátlan” még Jézus esetében sem, nincsenek kiváló családfák, csak hűen megőrzött történetek.

Nagy György helyi lelkipásztor a nosztalgia erejével idézte fel a gyermekkora óta eltelt időben bekövetkezett változásokat – a nagycsalád, a többgenerációs együttélés felbomlását társadalmunkban. Hogyan szeretnénk mi többgenerációs gyülekezetet, amikor a többgenerációs modell eltűnt a kultúránkból – tette fel megnyitó szavaiban az égető kérdést.

Fekete Károly püspök előadásában az elmúlt 100-80 esztendő egyháztörténetét mesélte el az egyházunk társadalmi szerepének, és mai szerepkeresésének szempontjából. Nekünk kell megtalálnunk azt a történelmi szerepet, amelynek betöltésével azt a szent küldetést folytathatjuk, melyet elődeink nyomán ebben a világi értékrendtől átitatott kultúrában is képviselnünk kell.

A bizonyságtevők lenyűgöző pontossággal, magával ragadó őszinteséggel beszéltek megtérésükről, s a vallomások között megszólaló énekek a 90-es évek ébredési éveinek hangulatát teremtették meg a meghitt, bensőséges templomtérbe.

A csoportos beszélgetésekben megtudtuk, ki hogyan próbálja megérteni unokái, gyermekei nyelvét, vagy éppen miként zárkózik el az elől, hogy megtanulja a facebook kezelését, pedig ott megnézhetné, s talán jobban meg is ismerhetné a fiatal nemzedéket.

A zárszóban Nagy György beszélt a Mátészalka- Kertvárosi gyülekezet sikeres próbálkozásairól, miként élték meg a többgenerációs modellt a gyülekezetben, de nem hallgatta el a kudarcokat sem – az egyetemista korosztály már nagyvárosokban, nem az őket felnevelő gyülekezetben folytatja útját, mivel a településre sem valószínű, hogy visszatérnek.

Tanultunk egymástól, de nyitva is maradtak kérdések, inkább a helyzet elemzéséhez kerültünk közelebb, nem a megoldáshoz. A megoldást imádságban kértük, kérhetjük el.

A házigazdák biztos és otthonos hátteret biztosítottak a találkozónak, mindenki tette és tudta a dolgát, de a legfontosabb háttér, ami egész idő alatt érezhető volt, az az imádságos háttér. Ez a gyülekezet imádkozó közösség, ahol ennek a napnak az áldásait is elkérték. Köszönjük a testvéri együttműködést.

Tóth-Mihala Veronika

A teljes galéria az eseményről itt tekinthető meg.

Tiszántúli Református Egyházkerület

Fotók: Barcza János