Rendszerüzenet
2017. szeptember 21.

Szabó Magda emlékére nyílt kiállítás Debrecenben

Szabó Magda születésének közelgő századik évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitottak meg szeptember 20-án Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter megyei könyvtárban. Az emlékkiállítással megkezdődött az a több hetes programsorozat, amellyel a város köszönti híres szülöttjét, díszpolgárát, a Tiszántúli Református Egyházkerület egykori főgondnokát.

Ebből az alkalomból hagyományteremtő szándékkal színházi fesztivált rendeznek, a város főterén pedig felavatják Szabó Magda egész alakos szobrát –közölte Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere megjegyezve, hogy az író „Debrecen meghatározó értéke, kapocs Magyarország és Európa irodalmához".

Jablonczay Tímea, a kiállítás kurátora, a Zsigmond Király Egyetem főiskolai docense szakmai megnyitójában köszönetet mondott az ötletgazda Móra kiadónak a vándorkiállítás összeállításáért, amely az elkövetkező hónapokban egész Magyarországot, sőt a határon túli területeket is bejárja.

alt

Az emlékkiállítás Szabó Magda életművének gyermek- és ifjúsági regényeit jeleníti meg fotók, szöveges tájékoztatók és könyvborítók segítségével, de láthatóak például a Tündér Lala bábfigurái, amelyeket a debreceni Vojtina bábszínház adott kölcsön, de az Abigél televíziós feldolgozásából is kaphatnak ízelítőt a látogatók az október 14-ig megtekinthető tárlaton.

Forrás: MTI