Rendszerüzenet
2017. szeptember 19.

Elpróbáltuk - Generációs találkozó Nyírlövőn

Generációs találkozót tartottak 2017. szeptember 9-én a Hirdesd az Igét! programsorozat részeként Nyírlövőn a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében. A rendezvényen 210 gyülekezeti tag és lelkipásztor vett részt.

alt

A rendezvény helyszíne a Gyülekezeti ház volt, itt zajlott az előadás, majd az ebéd, majd a csoportbeszélgetés. Kétszer át kellett rendezni a termet. Összecsukható asztalok, asztalterítők, teríték, poharak, tálalás, majd vissza a helyükre a székek. Lenyűgözően gyorsan ment. Mondom a tiszteletes asszonynak – „Nagyon profin csináljátok.” – „Elpróbáltuk.” – mosolyog. Igen, várták a testvéreket, szívük-lelkük benne volt a készülődésben, legalább harmincan segítettek, főztek – sütöttek.

alt

alt

A találkozót Csegei István esperes nyitóáhítata után Fekete Károly püspök előadása követte. 

alt

A nap témája az elmúlt 100-80 esztendő megértése, elbeszélése, a generációk közti távolság csökkentése volt az elbeszélt történetek, a megérlelt egyháztörténeti kép megrajzolása által.

alt

alt alt

alt alt alt

A különböző korosztályt képviselő bizonyságtevők élettörténetei egytől-egyig megmutatták a 90-es évek evangelizációinak máig tartó áldásait – a ma elkötelezett egyháztagok egy része a 90-es évek ébredésének gyümölcse.

alt

A fiatalokat Bogáti Attila zenés csapata képviselte Nagylónyáról, akik versek és énekek bizonyságtételével erősítettek meg abban minket, hogy Isten minden nemzedékből hív elő olyanokat, akik egyházába tartoznak.

alt

A nagyon finom és bőséges ebéd után a csoportbeszélgetésekben 8 csoportban mondhatták el a testvérek, hogy ki hogyan találkozott az egyházával, és miért szereti a gyülekezetét.

alt

A napot Bogya Kis Áron helyi lelkipásztor szava zárta, aki kántori szolgálata, házigazdai feladatai után még a nap végén is a találkozás öröméről szólt közöttünk.

alt

Csodálatos volt a találkozó helyszíne, aranylón sütött a nyárvégi nap, és régi időkre emlékeztetett a vendégszeretet – ilyen kedvező adottságok mellett nem csoda, ha otthon éreztük magunkat.

Tóth-Mihala Veronika

A teljes galéria az eseményről itt tekinthető meg.

Fotók: Barcza János