Prédikáló viráginstalláció a Debreceni Virágkarneválon - hanganyaggal

Kedves Ünneplő Testvéreim!

A Tiszántúli Református Egyházkerület a reformáció félévezredes jubileuma alkalmából virágba öltöztetett zsoltár-üzenetet hozott ajándékba a debreceni virágkarnevál résztvevőinek. A Biblia tiszta forrásából a 90. zsoltár mellett legismertebb 42. zsoltárnak a viráginstallációját készíttettük el a Nagytemplom elé:

„Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez,

úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!

Könnyem lett a kenyerem…

mert egész nap ezt mondogatják nekem:

Hol van a te Istened? …

Miért csüggedsz el lelkem,

miért háborogsz bennem?

Bízzál Istenben,

mert még hálát adok neki,

szabadító Istenemnek.”

(Zsolt 42,2.4.12.)

Ebben a képben együtt szerepel az életben maradáshoz alapvetően szükséges két dolog: a kenyér és a víz. A valósághoz hűen „a könnyek kenyeré”-ről és a „felüdítő folyóvíz”-ről beszél.

Mély belső hiányérzettel, tele élet-szomjjal és élet-éhséggel kiált, ami csak Isten-közelben tud enyhülni. Ösztönös vágy hajtja az élni akarásra, az életerő megújulására.

Ez a mélységes vágyódás magával ragadja, és ellenállhatatlan erővel vonzza a lényét oda, ahol Istennel találkozhat.

Az Istenhez visszakívánkozás zsoltára ez, mert megnőtt a távolság közötte és a Mindenható között. Visszavágyik az élhető, normális, egészséges, békességben és közösségben zajló élethez.

Ebben az elementáris képben egymásra talál az epekedve siető szarvas, a valóságos folyóvíz és az Isten háza-motívum. Vagyis most a Nagytemplom nem díszlet, nem csupán háttér, nem a háromdimenziós képfestés-kőparavánja, hanem a kompozíció szerves és központi eleme, mert az Isten után szomjazó lélek célja, otthona, lélek-tápláló találkozási pontja az Isten háza, az Isten köztünk-létének szimbóluma.Az Istenhez kívánkozó lélek számára a templom mindig több, mint falak, mint templomház és torony, mint harang, orgona és padok. Sűrített jel: hitről, reménységről, szeretetről és mindenről, ami fontos és lényeges.

Az igazi szellemi-lelki szomjúság mindig Istenhez hajt vissza. A zsoltár jelszava ennyi: VISSZA A FORRÁSHOZ! Vissza Krisztushoz és a Szentíráshoz! Vissza a hithez és a kegyelmes Istenhez! Vissza a dicsőség egyetlen Urához!

Emiatt az eredetihez való visszatérés miatt reformációt vágyakozó zsoltár ez, ami visszaidézi az alapvetőt, a mindennapit, amelyben felismerjük az Istenre, Krisztusra, lelki táplálékra szomjazás vivőerejét és a lelki-szellemi megelégíttetés örömét.

Ötszáz évvel ezelőtt Európa-szerte ez a belső hiányérzet hajtotta az Élet kenyeréhez és az Élet Vizéhez, magához Krisztushoz reformátorainkat, 450 éve pedig itt Debrecenben a mi protestáló őseinket. Rájöttek: az ember könnye csak a hiányérzet keserű kenyerét képes összehozni. De az Isten könnye, a Krisztus áldozatos szeretete a megelégítés eledelét teremtette.

Ez a Krisztus mondta magáról: „én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha.”  (Jn 6,35)

Legyen ez az üzenet szent útravaló, élet-eledel és élet-víz a számunkra ma, és életünk minden napján!

A Szentháromság Isten áldja meg kenyerünket, mindennapjainkat, aki asztalt terített ebben az esztendőben is magyar népünknek! Legyen az Ő áldása rajtunk és mindennapjainkon, és „az Isten békessége meg fogja őrizni a ti szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

Ámen. 

Fotók: Barcza János

Az installációról IDE kattintva olvashat bővebben.

Az ünnepi alkalomról Szopkó Dóra készített összeállítást az Európa Rádióban. 

Forrás: Európa Rádió