Rendszerüzenet
2017. július 07.

Református Oktatási Program - KONFESZT Közéleti Kollégium

A második világháborút követő bő fél évszázad alatt alapvető változáson ment keresztül a hazai közéletet is formálni képes református elit. A korábbi nemzedékek hitvallásossága és kálvinista öntudata háttérbe szorult. Ezen kíván most változtatni a Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében, a reformáció 500. évfordulójának emlékévében elinduló KONFESZT Közéleti Kollégium. A hét alkalmas közéleti kollégium 2017 szeptemberétől minden hónap egy-egy hétvégéjén, tematikus előadásokkal várja a református fiatalokat.

A Közéleti Kollégium célja

A magyar történelem számos közéleti személyiségéről tudjuk, hogy büszke református volt. Balassi Bálint, Bocskai István, Bethlen Gábor, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Szilády Áron, Tisza István, Ady Endre nem csak koruk legnagyobb tudósai, írói és politikusai voltak. Személyiségük egyik meghatározó jegye volt keresztyén hitük, mely saját területükön vallott nézeteiket és kreatív teljesítményüket is meghatározta. Egy református tudós amellett, hogy vallásos embernek tartotta magát, „református módon” volt tudós. Egy keresztyén politikus számára a reformáció alapelvei az ország kormányzásához nyújtottak megkerülhetetlen értékeket, támpontokat. Napjainkban, bár a közélet területén még mindig sok református vállal szolgálatot, a korábbi korok hitvallásossága és kálvinista öntudata csökkent. Sőt, egyre kevéssé jellemző az, hogy “református módon” váljon valaki saját területe kiemelkedő szakértőjévé. Mindezek okai egyrészt az elmúlt évszázad történetében, másrészt a korszellemben keresendőek.

Ennek a tendenciának a megfordítása érdekében fogott bele a Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) a KONFESZTKözéleti Kollégiummegszervezésébe. Korunk fiatal tehetségeinek tudása nem csak saját, személyes ambícióikat segítheti, hanem hitvallásuk révén az egyház küldetését is. Hiszünk benne, hogy a kálvini örökség önmagában is szilárd vallási és kulturális alapot jelent, mely segít eligazodni a jelenkor kérdéseiben is. A közéleti kollégium célja ezért az olyan öntudatos fiatalok támogatása, akik nem csak reformátusként, hanem református módon kívánják a magyar nemzetet szolgálni.

Ehhez természetesen szükséges egy új, összetartó református elit kialakítása és képzése, mely egy új hálózatot és aktív párbeszédet jelent majd a közélet mostani képviselői és a közeljövő református nemzedékei között.

A Közéleti Kollégium formája

A KONFESZT egy olyan, hét alkalmas közéleti kollégium, mely 2017 szeptemberétől minden hónap egy-egy teljes hétvégéjén várja a református fiatalokat. A programsorozat előadásain szaktekintélyekkel ismerkedhetnek meg a fiatalok, továbbá csoportos beszélgetések és műhelymunka várja őket. Nagy hangsúlyt fordítunk a vezetői kompetenciák kialakítására is, melyet személyiségfejlesztő tréningek során sajátíthatnak el. A hétvégén kötetlen beszélgetésekre, közösségi programokra, igei alkalmakra is sor kerül.

A résztvevőket a program ideje alatt teljes ellátás és közös kulturális programok várják. A képzések helyszínei:

-       SDG Családi Hotel és Konferencia-központ (Balatonszárszó)

-       Megbékélés Háza (Berekfürdő)

-       Mátraháza Konferenciaközpont

A részvételi díj 5000 forint alkalmanként.

A részvételre korlátozott számban ösztöndíjas formában is lehetőség nyílik, melyek a jelentkezést követően kerülnek elbírálásra. Kérjük ez esetben a jelentkezési felületen megjelölni az ösztöndíj igénylését.

Első alkalmaink időpontjai

Szeptember 15-17.; október 13-15.; november 10-12.; a februári, márciusi, áprilisi és májusi időpontok kialakítása ősszel történik meg.

A jelentkezés feltételei

Olyan 18-35 év közötti református fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a nemzetünk életében meghatározó közéleti témák iránt.

-       A jelentkezés feltétele két ajánlás, amelyek közül egy lelkipásztori (ideális esetben saját gyülekezetének lelkésze az ajánló, 1), egy pedig egy neves személy ajánlása (tanár/oktató/közéleti személyiség).

Az ajánlásokhoz felhasználható az RKK által készített két sablon is, de egyéni módon is megírható. Utóbbi esetben az ajánlásnak feltétlenül tartalmaznia kell az ajánlók elérhetőségeit (cím, email, telefonszám is, 1), és az ajánlóknak vállalniuk kell, hogy ezeken néhány kérdés erejéig a szervezők rendelkezésére állnak.

-       A jelentkezőket ezután személyes beszélgetésre hívjuk szeptember elején a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalába.

-       Minden sikeres jelentkező egyedülálló lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen az összes képzésen és hogy részévé válhasson annak a kapcsolati hálózatnak, amelynek az előadó szaktekintélyek is tagjai.

Jelentkezés: 2017. július 6-tól 2017. augusztus 20-ig az alábbi űrlap segítségével.

A közéleti kollégium védnöke Bogárdi Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. A programot szervezi és a megvalósulást támogatja a Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány.

Elérhetőség

web: refop.reformatus.hu

e-mail: refop@reformatus.hu

Melléklet

Alkalmak és tematika

 

1. képzési hétvége: 2017. szeptember 15-17.

            Helyszín: Balatonszárszó

            Tematika: Globális kihívások - migráció

 

2. képzési hétvége: 2017. október 13-15.

            Helyszín: Berekfürdő

            Tematika: Családpolitika ma - és a család a kálvinizmusban

           

3. képzési hétvége: 2017. november 10-12.

            Helyszín: Balatonszárszó

            Tematika: Nemzetpolitika - nemzetstratégia

           

4. képzési hétvége: 2018. február (pontos időpont későbbiekben konkretizálódik)

            Helyszín: későbbiekben megjelölt helyszínen

            Tematika: Az egyház, a civil szféra és az állam kapcsolata

           

5. képzési hétvége: 2018. március (pontos időpont későbbiekben konkretizálódik)

            Helyszín: későbbiekben megjelölt helyszínen

            Tematika: Gazdaság és filozófia - kálvinista gazdaságfilozófia

         

6. képzési hétvége: 2018. április (pontos időpont későbbiekben konkretizálódik)

            Helyszín: későbbiekben megjelölt helyszínen

            Tematika: Közös ügyeink - társadalmi felelősségvállalás, protestáns szociáletika

           

7. képzési hétvége: 2018 május (pontos időpont későbbiekben konkretizálódik)

            Helyszín: későbbiekben megjelölt helyszínen

            Tematika: “Választást követően…” - keresztény nemzet, keresztény politika?

       

Személyiségfejlesztő tréningek átfogó témái

●        Önismereti alapok, érzelmi és társas intelligencia, énkép és jövőkép-alkotás, stratégiaalkotás

●        Kommunikációs elméletek, irányzatok áttekintése, a gyakorlati alkalmazás területei

●        Konfliktuskezelés mesterfogásai, eredményes feedback módszerek

●        Asszertív kommunikáció, személyes hatékonyság, vezetői hatékonyság, motivációs mintázatok

●        Ötlet-és termékkommunikáció; a kreativitás, mint erőforrás

●        Csoportos stratégiaalkotás, döntéshozatali modellek, meeting technikák, tárgyalástechnikák

●        Együttműködési modellek, gyakorlatok

●        Verbális és nonverbális kommunikációs elemek, testbeszéd

●        Prezentációs technikák, retorika, public speech