Rendszerüzenet
2017. június 09.

Re:formálj! – a reformáció jegyében zajlik az idei Csillagpont

„Kapcsolatainkban, munkahelyünkön és környezetünkben ma is szükségünk van megújulásra” – hangsúlyozta Mező Misi a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó sajtótájékoztatóján. Július 25. és 29. között Debrecenben rendezik meg a Csillagpontot, mely a reformáció emlékévének legnagyobb református ifjúsági rendezvénye. Csütörtökön este a Dürer-kertben bemutatták a több száz lelki, kulturális és zenei programot kínáló találkozó témáját, előadóit és nagyszínpados fellépőit.

alt

A Csillagpont egy kétévente megrendezett református ifjúsági találkozó, amely alkalmanként több ezer 14-35 éves fiatalt vonz szerte a Kárpát-medencéből. Idén a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa ad neki otthont július 25. és 29. között. Az alkalom előkészületeiről, várható programjairól és témájáról tartottak sajtótájékoztatót a Csillagpont szervezői és fellépői június 8-án este Budapesten.

alt

A programról

Zsadon Zsuzsa Csillagpont-koordinátor arról számolt be, hogy az idei találkozóra 5000 fiatalt várnak tizenhat országból, az eddigi adatok alapján már közel háromezren jelentkeztek. A kedvezményes jelentkezési időszak június 18-ig tart, eddig az időpontig reggeli, ebéd és vacsora is rendelhető. Jelentkezni a csillag.reformatus.hu oldalon lehet.

  

Mint mondta, a Csillagpont minden napja hasonlóan épül fel: reggel áhítatokon, délelőtt a főelőadáson, majd kiscsoportos beszélgetéseken dolgozzák fel a találkozó központi témáját, a reformációt, délután pedig párhuzamosan zajló kulturális, sport és közösségi programok közül választhatnak a résztvevők. Az esti áhítat után három színpadon szólnak a koncertek.

Július 25-én este a Margaret Island, július 26-án a Kelemen Kabátban, július 27-én a holland Hanne de Vries és csapata, július 28-án pedig a NAZA zenél majd a nagyszínpadon – árulta el Zsadon Zsuzsa. A találkozó július 29-én délelőtt úrvacsorás istentisztelettel zárul.

A koordinátor hangsúlyozta, hogy a Csillagpontot – egyedülálló módon – önkéntesek szervezik, közel 800 fiatal dolgozik a találkozó előkészületein és lebonyolításán. További önkéntesek jelentkezését folyamatosan várják.

Re:formálj!

A Csillagpont többet kínál az egyszerű fesztiváloknál: kulturális és zenei programjai mellett lelki alkalom is, ahol feltöltekezhetnek a fiatalok. Erről Szontágh Szabolcs, a találkozót szervező Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője beszélt. Rámutatott, hogy a 8. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó az idén 450 éves magyar reformátusság kiemelt ifjúsági rendezvénye, melynek a reformáció emlékévében maga a reformáció a témája, mottója pedig: „Re:formálj!”

„A reformáció egy nehezen értelmezhető fogalom, amit sokszor használunk, ezért elgondolkoztunk rajta, hogy elővegyük-e egyáltalán” – fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinati ifjúsági tanácsosa, majd hozzátette: „az a célunk, hogy a reformáció jelentését lefordítsuk a mindennapokra, és ezen keresztül vizsgáljuk meg, hogyan tudunk aktívan élni a saját életünkben, hogyan tudunk hozzátenni ahhoz a társadalomhoz, amiben élünk.”

 

 „A Csillagponton nemcsak elméletben szeretnénk beszélni az egységről és közösségről, hanem minél színesebben megmutatni ennek valóságát – mutatott rá Szontágh Szabolcs. – Ezt szeretnénk megjeleníteni a reformáció témáját feldolgozva. Arról beszélünk majd, milyen változást hozott Jézus, nekünk mi a viszonyulásunk az Élet Urához, valamint hogyan tudunk mi változni és változtatni: aktív szereplőjévé válni a saját életünknek és annak a családi, baráti, munkahelyi közösségnek, amiben élünk.”

Az ifjúsági tanácsos bemutatta a találkozó előadóit is: Bella Violetta győrszemerei (dunántúl) lelkipásztor tartja majd a nyitó és záró istentiszteletet, Mike Pál magyarkéci (partiumi) lelkész pedig a főelőadásokat. Az esti áhítatokon magyarországi és határon túli református lelkipásztorok szolgálnak majd.

Az irodavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a találkozóra való jelentkezéskor támogatás igényelhető, a szervezők igyekeznek megtalálni a módját, hogy bárki eljöhessen, aki szeretne részt venni a Csillagponton.

alt

Mai üzenet

A sajtótájékoztatót követően a Margaret Island három tagja, Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint zenélt a Dürer-kert színpadán. „Reméljük, a Csillagponton még több pozitív üzenetet sugallhatunk a hallgatóságnak” – fogalmazott Lábas Viki. Az énekesnő úgy érzi, dalaik beszélnek helyettük és megtalálják azokat az embereket, akiket megcéloznak velük, ezért fontos számukra, hogy a református ifjúsági találkozón is zenélhetnek.

Mező Misi új formációja, a NAZA képviseletében vett részt az eseményen, de azt is hangsúlyozta, hogy a Magna Cum Laude énekese marad továbbra is. Mint mondta, az új formáció másik alapító tagjával, a Heaven Street Sevenből ismert Szűcs Krisztiánnal sokat beszélgetnek Istenről, akivel kapcsolatban szeretnék megmutatni, hogy elérhető és megszólítható – még akkor is, ha sokan csak letűnt alakként gondolnak rá.

   

 „Sokan a reformációról is azt gondolják, hogy az a múlt, pedig üzenete nagyon is mai. Nemcsak teológiai, hanem társadalmi hatása is komoly, mert ma is szükségünk van a megújulásra kapcsolatainkban, munkahelyünkön és környezetünkben” – hangsúlyozta Mező Misi.

Forrás: reformatus.hu