Presbiteri találkozó Karcagon

Textus:APCSEL 13,14-23.    Karcag, 2017. május 28. 14 óra

Kedves Presbiter Testvéreim a Krisztusban!
1) A hallott igeszakaszban arról van szó, hogy Barnabás és Pál, a Szentlélek indítására missziói útra kel. Ez az első missziói, tehát térítői, gyülekezetplántáló út. Jó, ha megértjük az Isten tervét: gyülekezetet építeni. A hívők közösségét. Isten az Ő Lelkét elsőként ehhez a misszióhoz adja. A Szentlélek missziói lelkületet teremt. Szokott-e a lelkünk sírni, hogy nem járnak a gyülekezetbe? Szokott-e a lelkünk izgatott örömben lenni, amikor egy új arcot, egy keresőt meglátunk? Az az érzés a Szentlélektől van. Szokott-e zavarni a gyermekek zajongása az istentiszteleten? Vagy közönyösek vagyunk, ha a szomszédunk, családtagunk nem érdeklődik az Isten dolgai iránt? Nos, az lelkület biztosan nem a Szentlélektől van. Szóval az Úr Isten gyülekezetben is, és egyházban is gondolkodik. A gyülekezet, az egyház Isten akarata. A mai individuális, egyénieskedő, szeparált és izolált társadalomban, amikor a cél, a tendencia, hogy otthonról is elintézhető legyen minden, hogy minden konyhaablak, kormányablak is legyen, azt halljuk mindenfelől, hogy otthon ugyanúgy lehet keresztyénnek lenni, mint a gyülekezeti közösségben. Ezzel a nézettel megy szembe a történetünk és az egész Szentírás. Az Egyház, a Gyülekezet, az Isten akarata. Avagy megfordítva, Isten akarata az Egyház és a Gyülekezet. Isten Szentlelke gyülekezeti közösséget életre hívó lélek. A gyülekezeti munkás, a presbiter pedig Isten munkatársa és nem az egyházi szervezeté.

2) Barnabás és Pál a Lélek indítására gyülekezeti misszióra, egyházplántálásra kelnek útra.

Az igeszakasz szerint a pizídiai Antikhiába érkeztek. Amikor szombat lett, akkor szokás szerint elmentek a zsinagógába. Ott szokás szerint leültek a gyülekezetbe, azaz a férfiak közé. Majd szokás szerint következett a törvény és a prófétai igék felolvasása. És szokás szerint az újak is bekapcsolódhattak az istentiszteletbe. Két gondolat született meg bennem. Egyfelől az a figyelmesség, az a vendégszeretet, amivel egy idegent fogadnak a gyülekezetben. Jó dolog az, amikor mi is figyelmes gesztusként szeretettel köszöntjük az új arcokat, amikor odaadjuk az énekeskönyvünket, egyáltalán van a gyülekezetnek, ahogyan itt is a padokon látjuk, közös énekeskönyve, hogy a vendég, minél hamarabb otthon érezze magát. Lehet a presbiteri szolgálat része, hogy odavinni az énekeskönyvet, a gyülekezeti újságot az újaknak. Főleg nyáron lesz erre alkalmunk.„Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” Róma 15,7

A másik gondolatom a hallott igerésszel kapcsolatosan, hogy mindenki hozzáadja a maga szolgálatát az istentisztelethez. Nem tudjuk ki olvasta fel a törvényt és a prófétákat. Lehet, hogy a rabbi, a zsinagógai elöljáró, vagy a vének közül valaki, de az istentisztelet, a gyülekezeti élet, a szolgálat nem volt egy-központú.Mindenki részt vehetett benne. Joga és kötelessége is volt. Ennek a harmonikus szolgálatközösségnek két origója, eredője volt. Egyfelől, hogy volt – a rabbi, a zsinagógai elöljáró- aki vissza tudott lépni a szolgálattól. Nem gondolták, hogy csak az ő jussuk, előjoguk a szolgálat. Nem érezték azt, hogy nélkülük semmi nem megy. Nem gondoltak féltékenyen arra, hogy mi lesz, ha kiderül: más is tudja, amit ők és más is lehet olyan jó valamiben. Nem tudok elmenni amellett a kép mellett, amit a Bibliában kapunk András és Barnabás esetében. András is és Barnabás is első volt bizonyos értelemben. Talán emlékszünk arra, hogy András, aki Simon Péter öccse volt, hamarabb került Jézusunk közelébe, sőt körébe, de amikor Pétert is elhívta Jézus, tudott második lenni, sőt sokadik. Vagy itt van Barnabás esete. Éppen ebben a részben történik vele valami nagy fordulat. Az 1 és a 2. versekben, még a szíriai Antiókiában így kezdődik a névsor: Barnabás és Pál. A 7. versben is ezt olvassuk: Barnabás és Saul áll meg Szerigius Paulusz helytartó előtt. Miért? Mert Barnabás előbb volt a Krisztusé, mint Pál. De ekkortól, az Isten Szentlelke a sorrendet megfordítja. Amikor elindulnak a missziói útjukra, akkortól már ezt olvassuk: Pál és kísérői, a 43. verstől pedig majdnem mindvégig Pál és Barnabás lesz a sorrend. És Barnabás ezt elfogadta. Szóval megosztozni a szolgálaton, másokat is odaengedni és engedni felnőni a szolgálathoz. Nagydolog ez, Testvéreim, ha ez egy gyülekezetben, egy presbitériumban megvalósul. De kell hozzá a másik fél is. Az, aki felveszi a szolgálatot. Aki él a lehetőséggel. Aki hozzá akarja adni, tenni a maga szolgálatát az Isten ügyéhez. Sokszor inkább ez a bajunk a gyülekezetben. Szívesen átadnánk, mi szívesen megosztanánk a szolgálatot másokkal a gyülekezetben, de nincs kinek. A régi mondás jut eszembe: Fogjuk meg és vigyétek. Így lesz a gyülekezeti élet gyakran one man show, esztrád műsor helyett. Azaz egyemberes előadás. Kiváló lelkészbarátom mondta, hogy olyan jó lenne néha esztrád műsort rendezni a gyülekezetben, hogy ti. ezt rád bízom, azt meg rád bízom. De nincs esztrád műsor, csak egyéni fellépés. Magam Uram, ha szolgatársam nincs. Most, amikor presbiterválasztásokra kerül sor, akkor érezzük igazán, amit a Betesda tavánál 38 éve fekvő panaszolt Jézusnak: „Uram, nincs emberem”.De van egy szép bíztatás ezzel kapcsolatban az Úr Jézustól, ha úgy érezzük, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba.”(Lukács 10,2)

3) Pál tehát felveszi a szolgálatot és prédikálni kezd. Elkezdi Mózestől, az egyiptomi szabadulástól, a honfoglaláson keresztül, a bírák korán át, egészen Saulig és Dávidig Izráel történetét hirdetni. Eddig mindenki eljutott abban a zsinagógában. Bizonyosan már generációk óta felolvasták a törvényt és a prófétai igéket. De akkortól kezdett ott a pizídiai Antiókhiában is az Anyaszentegyház, a gyülekezet létezni, amikor Pál eljutott az igehirdetésben a Krisztusig. Jézus Krisztusig. Az Úr Jézus csodálatos kettős személyéhez, hogy egyszerre Isten és egyszerre ember. Amikor eljut abba a zsinagógába is Krisztus kereszthalálának és feltámadásának az evangéliuma. A Szentlélek akarata, a mindenkori misszió célja eljutni és eljuttatni a Krisztusig. Bátran hirdessük gyereknek, felnőttnek, egyházi és nem egyházi rendezvényen a Krisztus evangéliumát. Ez a közös dolgunk. Ez az Isten akarata és erre kapjuk a Szentlelket. Áldást kívánok a mi közös szolgálatunkra Atyánktól, a minden kegyelem forrásától, akitől minden jó adomány és tökéletes ajándék származik. Ámen!

A teljes galéria itt tekinthető meg.

Tiszántúli Református Egyházkerület

Az eseményről készült összefoglaló videó ITT megtekinthető.

Koncz Tibor

Fotók: Barcza János

Videó: Szirák Sára és Pálóczi Alexandra