A Szegedi Ökumenikus Kórus szolgálata Castel Gandolfo-ban
A Szegedi Ökumenikus Kórus énekesei a város különböző felekezeteinek gyülekezeteiből jöttek, hogy a város ökumenikus alkalmain szolgáljanak. Mivel a felkérések egyre sűrűsödtek és az együtt éneklés öröme is nagy hatással volt a kórustagokra, 2015 októbere óta heti rendszerességgel tartunk próbákat, négy karnaggyal, akik három felekezethez tartoznak: Baloghné Kovács Magdolna (baptista, 1), Nagy-Szabó Kornélia (református, 1), Szántó Lajosné (katolikus, 1), dr. Varjasi Gyula (katolikus).
Még valamikor a téli hónapokban a Szegedi Ökumenikus Kórus meghívást kapott a Fokoláre mozgalomtól az itáliai Castel Gandolfo-ba, hogy az ott tartandó kongresszus egyik zenei szolgálattevője legyen. A kongresszus jelmondata ez volt: Együtt haladva - Keresztények az egység útján.
A mozgalom alapítója Chiara Lubich, akit a Fokoláre-tagok mind a mai napig mélyen tisztelnek. A mozgalom célja alapvetően az egység munkálása a keresztyénség sokféleségén belül. A 2017-ben tartott kongresszust május 9-13. között rendezték meg - erre kaptunk meghívást, amit el is fogadtunk, és negyven fővel május 9-én reggel elindultunk…
A repülőtérről a busz Castel Gandolfo-ba vitt minket, azon belül pedig a Centro Mariapoli nevű keresztyén kongresszusi központba. Castel Gandolfo-ról érdemes tudni, hogy egy tó partján épült bűbájos kis olasz város; itt van a pápai nyári rezidencia is. A Centro Mariapoli pedig a rezidencia tőszomszédságában található.
Másnap szerdán, május 10-én az egész napot Rómában, illetve a Vatikánban töltöttük. Délelőtt a Szent Péter téren általános audiencián vettünk részt, majd a Szent Péter bazilikát látogattunk meg, ahol (megkapván az engedélyt) Wesley Feltámadt Hős kezdetű énekét énekelhettük – rögtönözve, kotta nélkül. Felemelő élmény volt. Délután a Szent Pál bazilikában egy román ortodox imának lehettünk a részesei. Ennek a napnak még egy meghatározó része volt: a vacsora utáni közös mosogatás. Ezt azért emelem ki, mert először – természetesen – nem örültünk neki egy hosszú nap után. Később viszont mindenki nagyon élvezte és mosolyogva ért a szállásra; arról nem is beszélve, hogy ez egy remek közösségkovácsoló tevékenység volt.
Első szolgálatunkra csütörtök reggel került sor, a nap legelején, az előadások előtt. Két kíséret nélküli darabot énekeltünk (Halmos L.: Minden földek, Istent dicsérjétek; H. Schütz: 81. Becker-zsoltár, 1), ezeket dr. Varjasi Gyula és Szántó Lajosné vezényelték. Aznap még a Szent Sebestyén katakombák fölé emelt templomban szolgáltunk (Nagy-Szabó Kornélia volt a karnagy, 1), egy ökumenikus istentisztelet programjában. A liturgiában több náció és felekezet képviseltette magát, a Miatyánk-ot mind egyszerre mondtuk, a saját nyelvünkön. A kórustagok nagy részének ez volt a legmeghatóbb mozzanat a kint tartózkodásunk alatt.
Pénteken az ebéd utáni előadásokon (a reformáció 500. évfordulója és az egységre való törekvés témakörében) szólalt meg a kórusunk. Négy mű hangzott el: W.A. Mozart: Laudate Dominum (vez.: Nagy-Szabó Kornélia, szóló: Borzási Boglárka, 1); J.S. Bach – J. Rutter: Erős vár a mi Istenünk (vez.: Nagy-Szabó Kornélia, 1); Benedetto Marcello: A Teremtő dícsérete (vez.: dr. Varjasi Gyula, 1); J.S. Bach: 147. kantáta részlete – Áldva áld az Isten engem (vez.: Szántó Lajosné). Éneklésünk a hallgatóságnak nagyon tetszett. Leginkább az ragadta meg őket, hogy egy ökumenikus kórus vagyunk, akik testvéri szívvel tudunk együttműködni felekezeti különbözőségeink ellenére.
Az utolsó nap lezáró pontja is a kórus szolgálata volt. Nagy-Szabó Kornélia vezényelte J. S. Bach Áldunk, áldunk Téged kezdetű kórusművét, amely a 207. kantáta egy részlete.
Ezután búcsút vettünk a többiektől, a magyar csapat pedig elindult a repülőtérre…
Ottlétünk alatt az a kellemes meglepetés ért minket, hogy találkozhattunk Henri Boulad alexandriai jezsuita szerzetes, egyetemi tanárral, aki nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot is. Kórusunk egyik hölgytagja bemutatkozott neki, mondván: „Én egy magyar nő vagyok.” Erre Henri Boulad megmutatta a zakójára tűzött magyar kokárdáját: „Én meg egy magyar férfi.”
A repülőn és a vonaton kórusunk közös útikönyvét körbeadtuk néhány mondatra. Ebből szeretnék párat megosztani:
„Számomra az ökumenizmus olyan, mint a csodaszép szivárvány: sok szép színe van, de EGY fehér fényben egyesül. Egy rab csodálatos istenhitről tett tanúbizonyságot, mikor falba kaparta imáját egy börtönben: Hiszek a Napban, ha nem is látom fényét; hiszek a szeretetben, ha nem is érzem; hiszek Istenben, akkor is, ha hallgat.”
„Sok szempontból mérföldkő volt ez az út. Azért is, mert Rómában voltunk és életemben először láttam a tengert, de főleg az egységkovácsoló programok, események miatt marad emlékezetes. Azért tényleg bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk egyedül: mind énekes társaimmal, mind Istennel közösen haladunk célunk felé. Nagyon örülök, hogy ezt megtapasztalhattam.”
„Szerettem volna mély élményt nyújtani az utazóknak. Remélem senki sem bánta meg, hogy eljött. Nagy öröm volt szolgálni az egységet a különbözőségben, rácsodálkozni a világban megélt ökumenizmusra. A szövetség, amit megkötöttünk új dimenzióba helyezte kapcsolatomat a kórustársakkal.”
Nagy Fanni kórustag