Egy szempillantásnyi idő

Verőfényes napsütésben becsukom a szemem, és megszűnik a világ. Sötétség borul rám. Arcomon érzem csupán a nap erejét. Az egyik ablak, melyen keresztül belém árad a világ, zárva van. Az emberek közötti kapcsolatok ablakokon keresztül, nyitott csatornákon át jönnek létre.

Sokan kérdezik tőlem, mire jó ez a Hirdesd az Igét! program, mi lesz belőle. A Hirdesd az Igét! egy csatornát nyit, lehetőséget kínál zárt világunk megnyitására. A gyülekezet, amely nem nyit más gyülekezetek felé, zárt ajtók mögött él. Az egyház közösség, nyitott közösség, egymás felé és világunk felé is.

Vannak olyan állatok, például a kígyók, akiknek átlátszó a szemhéjuk. Nem képesek nyitni-zárni, pislantani, mert összenőtt a szemhéjuk - ez riasztó.

A közösséghez tartozás nem azt jelenti, hogy tárva-nyitva van az ember lelke, hanem nyit – zár, a pillanat hívja meg mindkettőre. A gyülekezet is nyitja – zárja ajtaját, van, mikor belső életét éli, Istenével közösségben formálódik, s olyan élethelyzet is teremtődik, amikor közösséget vállal más hozzá hasonló közösségekkel. Sőt, elhagyva templomának védelmező falait, kapcsolatot keres olyanokkal, akik teljesen másként élnek, gondolkoznak, nem ismerik az Isten által alkotott együttélési szabályokat, így nem tartják tiszteletben azokat. Ez a misszió.

A Hirdesd az Igét! programhoz való csatlakozás nincs kívül az úgynevezett komfortzónán. Nagyon is belül van. Megerősíteni kívánja a belső biztonságérzetet, bátorságot kovácsol a közös istentapasztalatokból a missziói feladatokhoz. Éppen annak megerősítése, hogy a református egyház közössége lelki közösség, s ebben a közösségben élni jó. A Hirdesd az Igét! egy találkozási pont. Egy Szempillantásnyi idő az egyházközségek zajló életének áramlásában, egy pillanatkép, mely bátorítást kíván adni hasonló programok, csoportbeszélgetések, találkozók szervezéséhez.

Élettörténetek találkozási pontjává vált a Hajdúvidéki generációk közti találkozó napja 2017. április 22-én Hajdúböszörményben. A Bocskai téri gyülekezet szervezte meg a találkozót a Hirdesd az Igét! programsorozat keretében.

Szabadi Árpád esperes úr lelket ébresztgető nyitó áhítata a böszörményi szószék magasságából is szívhez szólt. Fekete Károly püspök úr előadása az egyháztörténetünk elmúlt évszázadának társadalmi szerepvállalásával és szerepkeresésével foglalkozott. Arra biztatott minket, hogy határozzuk meg református identitásunkból adódóan mi magunk azt a szerepet, melynek betöltésére a minket küldő Szentlélek ma elhív.

A bizonyságtevők sorát dr. Sári Mihály kezdte meg, s élettörténetén keresztül végig utaztuk az elmúlt 65 évet, és keresztbe- kasul Magyarországot.

Az én egyháztörténetem címmel három női életrajzot hallgathattunk meg: Kissné Tardi Gyöngyi, dr. Kövér Sándorné és Gyulai Edit vallomását. Vallomásaik összeértek a női sorsok próbatételeiben, és az őket kegyelmesen hordozó isteni szeretet megtapasztalásában. Isten nem siet, de mindig pontosan érkezik – tanított minket az élettapasztalattal megáldott testvérünk.

A fiatalok megint lenyűgözőek voltak. A „Szívünkben viselt rang” című performance a hajdú őseik lelki örökségének tovább élését jelenítette meg, a fiatalok teljes átéléssel kapcsolódtak a 400 évvel ezelőtti történethez. Úgy éreztem, én is úgy belépnék a hajdúk küszöbén.

A Bárka zenekar tiszta hangjai csengték be a templom ősi időket idéző magasságát.

A finom ebéd után még beszélgettünk kicsit, majd Loment Péter szavaival bezártuk a napot. A helyi lelkipásztor elmondta, hogy át kell lépnünk egymás küszöbét, be kell jutnunk a csengő nélküli házak kapuján, keresnünk kell az egymáshoz vezető utat.

 Tóth-Mihala Veronika

Fotók: Horváth Tamás