Hálaadó istentisztelet Tiszabecsen - hanganyaggal
2017. március 19-én hálaadó istentiszteleti alkalmat tartottak Tiszabecsen, ahol felavatták a templomkertben az 1944 novemberében Tiszabecsről „málenkij robotra” elhurcolt áldozatoknak állított emlékművet.
Az ünnepi alkalmon dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a 2Kor 4,7-10 alapján.
Az igehirdetés után Dajka Csaba, a gyülekezet lelkipásztora ismertette a megvalósult projekt részleteit. Elmondta, hogy az egyik nagy álma vált valóra a község lakóinak akkor, amikor 2016 novemberében a szolyvai emlékparkban - hosszú várakozás után - a sok ezer áldozat neve mellett többek között a tiszabecsi áldozatok neveit tartalmazó tábla is felavatásra került.
Ezzel egy időben az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából, mely által lehetőség nyílt azon településeknek emléktáblát vagy emlékművet állítani, ahonnan málenkij robotra elhurcolták a 18 és 50 év közötti férfi lakosokat.
E felhívásra reagálva 2016 márciusában pályázatot nyújtott be az egyházközség egy emlékmű elkészítésére, melynek keretén belül 1 500 000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott. E pályázati összegből nem csak az emlékhely készülhetett el, hanem a templom régi, korhadt deszkakerítésének jó minőségű, időtálló kerítésre való cseréje is megtörténhetett. A lakatosmunkákat Demjén István kemecsei vállalkozó végezte.
Az emlékmű alapját és vázát egy körülbelül 3,5 tonnás mészkőtömb adja, amire egy 120x80-as gránittáblára vésve találjuk az elhunytak névsorát. A gránittáblán egy kép is látható, amelyet egy helyi fiatal képzőművész-tanuló, Pál Noémi tervezett és készített. Azok a bibliai igék, - Zsolt 25,5b és Ézs 12,2 - amelyek a táblán szerepelnek, magukban hordozzák a testi szabadságon túl a lelki szabadság vágyát, és az örök életbe vetett reménységet. Az emlékmű telepítési és megmunkálási fázisait Danka Gábor mátészalkai kőfaragómester végezte.
E tények ismertetése után a gyülekezet közösen kivonult a templomkertben található emlékműhöz, ahol Lőrincz Gusztáv polgármester úr, a gyülekezet gondnoka köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese és dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő úr tartott ünnepi beszédet. Az ünnepség alatt a helyi általános iskola diákjainak szavalatait hallhatták az egybegyűltek. A köszöntések után valamennyi jelenlévőt szeretetvendégségre hívtak a szervezők.
Az elkészült emlékmű álljon intő és figyelmeztető jelként a jelen és utókor számára, hogy milyen fájdalmas és embertelen tragédiák történhetnek egy hit és Isten nélküli világban.
„Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/:
Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll.
Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy!
Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!”
394. dicséret 5. vers
Fotók: Barcza János
![](/_projects/ttre/templates/default/img/logo_full_black.png)
Tiszántúli Református Egyházkerület
A kommunizmus áldozataira való emlékezés a magyar-ukrán határ közelében egészen más értelmet nyer, mint az ország nyugati felében, hiszen az embereket a „málenkij robotra” innen vitték el legnagyobb számban. Sőt, a Szovjetunió azt akarta, hogy Bereg és három szatmári falu a nemzetközi megegyezés ellenére oda tartozzon. Tiszabecsen az emlékműnél ezekre, és még a megfogalmazhatatlan érzésekre is gondoltak a hétvégén. Zsoldos Barnabás összeállítása.
A hálaadó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A püspök a múltat felidézve a jelennek és a jövőnek szóló tanulságokról is beszélt. Oláh Ilona összeállítása.
Forrás: Európa Rádió