Rendszerüzenet
2016. december 19.

A reformáció 500 éve: Debrecenben elkészült a díszkötésű "vándorbiblia"

A debreceni Alföldi Nyomdában elkészült az az egyedi kötésű biblia, amely 2017 január elsején vándorútra kel, és az év végéig eljut a Tiszántúli Református Egyházkerület valamennyi, összesen 414 gyülekezetébe - jelentette be a nyomdában rendezett átadási ünnepségen Fekete Károly tiszántúli református püspök hétfőn.

    A reformáció 500. évfordulójára egy példányban készült szentírásból először az újévi istentiszteleten olvasnak fel a debreceni Nagytemplomban, majd Záhonytól Szegedig minden tiszántúli református gyülekezetben továbbolvassák az Ószövetséget és az Újszövetséget is magába foglaló szentírást. A felolvasás 2017. december 31-én, a debreceni Református Nagytemplomban ér véget, majd a különleges biblia a református kollégium nagykönyvtárába kerül - tájékoztatott Fekete Károly.

alt

Dr. Pósán László országgyűlési képviselő, Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, György Géza, az Alföldi Nyomda igazgatója és Dr. Galsi Árpád, a Kálvin Könyvkiadó igazgatója

    "Kézből kézbe és gyülekezetről gyülekezetre jár majd a díszkötéses Szentírás, amelyet vinni és fogadni kell, amelyre vigyázni és figyelni kell, amelyet érdemes felnyitni és elolvasni belőle az aznapra kijelölt verseket" - mondta a püspök jelezve, hogy az első felolvasás után ő maga viszi át a bibliát a debreceni Nagytemplomból a helyi református Kistemplomba.

 alt 

    Az egyedi megjelenésű biblia megjelentetése méltó vállalkozás a reformáció 500. évfordulójára, az ige olvasása megtartó erő - tette hozzá Fekete Károly utalva az 1567. évi Helvét Hitvallásra, miszerint a reformáció népének teljes Szentírásra van szüksége. Ezért került a vaskos díszkiadásba az Ószövetség és az Újszövetség Legújabb protestáns fordítása.

    Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő, a parlament kulturális bizottságának alelnöke kiemelte: a katolicizmus állammá tette Magyarországot, a reformáció pedig nemzetté formálta.

 alt 

Dr. Pósán László országgyűlési képviselő

    A protestantizmus teremtette meg a nemzeti nyelvű oktatást, igehirdetést, a nemzeti nyelvű bibliát. Ha valami képes megőrizni a magyarságot, a protestantizmus bizonyosan az - jelezte a politikus.

 alt 

Dr. Galsi Árpád, a Kálvin Könyvkiadó igazgatója

    Az egyetlen példányban megjelent díszkötésű "vándorbibliát" a Kálvin Kiadó gondozásában a debreceni Alföldi Nyomdában készítették el.

 alt 

György Géza, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója

    A csaknem négy kilogrammot nyomó, 1400 oldalas díszkötésű bibliát György Géza, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója adta át Fekete Károlynak.

 alt 

 alt 

 alt 

Pásztor Gyula, a Folkem Kft. ügyvezetője, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és  György Géza, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója 

Forrás: btár \ bti \ bdó
MTI
Fotók: Barcza János