Rendszerüzenet
2016. december 16.

Jónak lenni jó - december 18-án a közmédia csatornáin

Az idén 10 éves Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatja a közmédia ötödik Jónak lenni jó programja. December 18-án az MTVA valamennyi csatornája bemutatja a Református Szeretetszolgálat szerteágazó tevékenységét, valamint adományokat gyűjt, hogy a szervezet bővíthesse támogatottainak körét. 

Advent negyedik vasárnapján a közmédia is megünnepli a Magyarországi Református Egyház Zsinata által alapított segélyszervezet jubileumát. Élő kapcsolásokkal jelentkezik a műsorfolyam az ország számos pontjáról, illetve Kárpátaljáról.

Debrecen kiemelt helyszínként szerepel a napi programban, kilenc alkalommal jelentkezik az itteni kihelyezett stúdió. Az események sorában élelmiszerosztásról, meleg ételosztásról, debreceni sportolók adományainak átadásáról, gyermekfoglalkozásról, adománygyűjtésről és számos más eseményről láthatnak, hallhatnak majd tudósításokat a nézők és a rádióhallgatók. 

A Szeretetszolgálat december 15-ig gyűjti a Nyilas Misi cipősdobozos karácsonyi ajándékokat, hogy minél több rászoruló gyermeket ajándékozhasson meg az ünnepek előtt. Ezzel egy időben ér véget a Szeretetdobozok gyűjtése is, mely program során tartós élelmiszert gyűjt a szervezet. Az új adománygyűjtési módot nem csak az ünnepek idejére indítottuk el, hanem 2017-ben az év során folyamatosan igényelhetőek a Szeretetdobozok, köszönjük, ha az Egyházközség vállalja egy vagy több doboz megtöltését!

December 18-án a Magyar Református Szeretetszolgálat programjainak bemutatása mellett egész nap adakozásra buzdít a közmédia. 

Hogyan támogatható a Szeretetszolgálat tevékenysége?

-          Egy hívás is segít! A 1358-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal támogatják a Szeretetszolgálat munkáját.

-          Online adományozás: www.jobbadni.hu oldalon keresztül

-          Átutalással a 10702019-85008898-51100005-ös számlaszámra

-          Csekk igényelhető az mrsz@jobbadni.hu címen vagy a 06 1 273-0449-es telefonszámon

-          Az adománygyűjtő program során lehetőség van belföldi és külföldi hírességek által felajánlott tárgyak megvásárlására. A jótékony cél érdekében például Jean Paul Belmondo felajánlotta egyik kabátját, melyet több forgatáson viselt. További tárgyak listája megtalálható: www.mediaklikk.hu/jonaklennijo

-          Jelentkezés önkéntesnek: www.onkentes.jobbadni.hu