Rendszerüzenet
2011. december 23.

Karácsony Isten válságkezelése

Kedves Testvéreink!

A karácsonyi ünnep évszázadok óta gazdagítja az emberiség életét. Méltósága, meghittsége, az ekkor átélhető békesség és nyugalom olyan élmény, ami nélkül az ember élete szegényebb lenne. Lelkileg és testileg is szükségünk van a karácsonyra. Azonban ezeken túl számunkra, keresztyén emberek számára ez az ünnep nem csak a szükségleteinkről szól. Karácsony többlete az a hatalmas ajándék és megkönnyebbülés, hogy Isten megjelenik ebben a világban. Isten üdvözítő kegyelme megjelent köztünk, megszületett nekünk, visszavonhatatlanul és győzedelmesen velünk van ma is!

A bibliai beszámolóból megismerhető karácsonyi történet a világ félreeső szegletébe vezet minket, egy sötét istállóba. A betlehemi helyszínt szeretjük mesés, romantikus környezetnek beállítani, de talán a mostani válságos időket látva, illetve a magunk életében is megtapasztalva azt hangsúlyossá válik: Isten a sötétségbe, a válságban élő emberhez érkezett. Karácsony nem más, mint Isten válságkezelése. Nem olyan válságmegoldás ez, mint amit a világ hatalmasságaitól a mai napokban is látunk, ahogy a politikusok, államfők futnak az események után. Talán tudják, mit kellene tenniük, de ha tudják is, nem tehetik meg, mert az emberi hatalom rendszere, az egymást kioltó érdekek megkötik kezüket, megakadályozzák a valódi és hatékony cselekvést. Isten karácsonykor megjelenő kegyelme pontosan ezt a válságot oldja meg. Isten az egyetlen, akinek megvan a hatalma és szabadsága arra, hogy ne mások érdekei szerint cselekedjen, sőt arra is, hogy ne a maga érdeke és igazsága szerint. Csak Isten tud ebbe a világba változást, gyógyulást hozni, mert csak az ő számra egyedüli szempont az ember felemelése, csak ő tud tisztán szeretetből cselekedni, félretéve minden más érdeket.

Igénk arra nevel és szabadít fel, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget, tagadjuk meg, hogy az emberi élet csak a szükségletekről, a válságról, a sötétségről, az egyéni érdekek és örömök hajszolásáról szól. Isten arra neveli szíveinket, hogy a megszülető és felnövekvő hit erejébe kapaszkodva olyan világban éljünk, amelyik otthona tud lenni egy igazságos, józan és megbékélt életnek, otthona tud lenni a megszülető Jézusnak. Arra nevel, hogy éljétek meg a legnagyobb ajándékot és csodát; Isten gyermekeiként ti is tudjatok szeretetből cselekedni, tisztán és szabadon odafordulni egymáshoz, ellenségeitekhez, megfordítván ezzel a világ folyását.

Mindezek után igénk szavával kívánunk mindannyiunknak boldog, békés, Istentől megáldott karácsonyi ünnepet. Ő adjon nekünk erőt és hitet, hogy a következő embert és közösséget próbáló esztendőben megtagadhassuk a sötétséget és a kilátástalanságot, és az ő nevét segítségül hívva józanul, igazságosan és kegyesen éljünk ebben a világban.

2011 karácsonyán


Testvéri köszöntéssel:

Dr. Huszár Pál, főgondnok
a Zsinat világi elnöke

Dr. Bölcskei Gusztáv, püspök
a Zsinat lelkészi elnöke