A ló és a lovász

  „Egy gazdag ember felbérelt egy lovászt, hogy tartsa rendben a lovát. A fiú nap mint nap hosszasan, órákon át ápolta, kefélgette a ló szőrét és sörényét, de az etetését elhanyagolta, gondolván, úgysem fog feltűnni: mindig ellopott valamicskét az állat zabadagjából, és azt eladta.
  Eltelt fél év, és a ló állapota fokozatosan romlott. Fogyott, már nem viháncolt a karámban, ha gazdáját meglátta; egyre kisebb terheket bírt elviselni, és már a gyermekeket sem tűrte a hátán – pedig azt nagyon szerette…
  Végül, amikor már érezte, hogy a végét járja, az állat felkiáltott gondozója felé fájdalmában: „Ha jót akarsz nekem, ne csak a külsőmmel törődj, ne csak a szőrömet ápold, nap, mint nap adj többet ennem!”
  Mennyi kérdést vet fel ez a kis történet, és talán tanulsággal is szolgálhat számunkra, segítők, és talán mindenki számára. A tél nemcsak az ősz vége, hanem a csendes esték, a visszatekintés, a számvetés és tervezés, a töltődés és „bölcsülés” ideje is… De aztán évezredek óta jön a tavasz…
  Hát kezdjük! Nem lesz könnyű, hiszen a nyomás, a lelki, személyes és alkalmasint egzisztenciális terhek több életet is rákényszerítenek arra, hogy megtagadja, megvonja magától a napi „zab” egy kis részét. De sajnálatos módon ennek több következménye is van, illetve lehet.
  A táplálék, a „mindennapi kenyér” azért mindennapi, mert nem tegnapi és nem holnapi. Ma van rá szükség! A mai energiánkra ma, a holnapira holnap. Az élethez, az egészséghez, az egyensúlyhoz, a mosolyhoz, az erőhöz, a szeretethez, az adni tudáshoz és a türelemhez. Ezek csak egy részét képezik a konvertált „kenyér” energiájának, de nélkülözhetetlenek.
  A segítésnek, a gyógyításnak vannak szabályai, és persze protokolljai. (Na meg olykor-olykor költségei… – „az idő pénz” aspektus ugye el is csépelt már?) Az élet törvényszerűségeinek nem ismerete nem mentesít a felelősség alól – minket sem.
  Az egészség, mint tudjuk a bio-pszicho-szocio-spirituális harmónia megléte! Tudjuk. Tényleg tudjuk? Esetleg értjük is? Mert fontos értenünk! Sőt alkalmaznunk! 
  "Adni üres tenyérből csak keveseknek sikerült! Nekünk, hitben élő, „átlagos” segítőknek fontos figyelnünk, hogy erősítsük, tápláljuk adni tudásunkat! Akár együtt, közösen, megosztva egymással töltődési, „stressz-menedzselési”, megélési technikáinkat. Megmutatva és tudatosan használva minden tápláló, energiát adó erő lehetőségét.
  A hit, az ima, a zene, a mozgás, a táplálék, a fény, az érintés, emberi kapcsolataink és viszonyaink, mint a levegő, mind-mind hatnak ránk és körbeölelnek minket. Lehetnek akár gyógyszerré is…, gyógy-szerré!
  A gyógyító egy összetett fogalom. Mondhatnám a mai világban: élni – és nem-csak túlélni – tanító. Csak tanuljunk meg élni! Okkal és értelemmel… Nemcsak a segítettek, hanem valamennyiünk, a leendő segítettek miatt is!
  Itt, a Kárpát-medencében, Európában a 21. század elején különösen nagyon kellenek a „jó lovászok”, a pásztorok, akik gondját viselik a rájuk bízottaknak, a bizonytalanoknak, a kisajtoltaknak, a meggyötörteknek.
  Ezzel a céllal indult egyházkerületünkben 2015 novemberében az Egyházkerületi Pasztorációs Intézet. Sikerül-e teljesíteni, sikerül-e a segítő élet súlyát, terheit, csodáit és emberi dimenzióit megfogalmazni, megtalálni, tudatosabbá tenni? Bízom benne, hogy igen! Ha csak pillanatokra is, de vissza tudjuk adni a gyakorlatot magas szinten végzők, a mindennapokat alázattal megharcoló lelki gyógyítók erejét... – már megérte.
  Az Olvasó első kiadványunkat tartja a kezében. A reformáció lényegéből fakadóan szellemiségünkben, hitünkben megújulva, egészség-nevelő szervezetként.
  Alázattal igyekszünk együtt tanulni, tanítani, segíteni, felismerni és megismerni a jövőben magunkat, életünket, egészségünk négy pillérét – mint szorzatokat –, a megélni kívánt és szeretetre alapozott életünk oszlopait. Összefogva mindazokkal,­ akik értéknek ismerik el, egyik legfőbb értékként kezelik a segítő egész-ségét.
  Munkatársaimmal együtt ezekkel a sorokkal köszönöm meg előre is leendő figyelmüket, biztató, értő és felhívó szavaikat, gondolataikat, hálát adva, hogy jövőbeni visszajelzéseikkel segítenek a mai viszonyok között is jobb „lovászokká” válni, válnunk, és a mindennapok terhein átlépve – az ismereteket mint habarcsot simítva a bizalom kövei közé – hagyni megélni azt, hogy egészségben élő gyógyítóként zavartalanul vezethessen bennünket az egyetlen igazi cél: segíteni a rászorulókon.

Dr. Móré E. Csaba

- Részlet az Egyházkerületi Pasztorációs Intézet kiadványából -