Karban-tartó szeretet

Az egyházkerületi Pasztorációs Intézet indulása jó néhány évvel korábbra tehető, jóllehet csak a múlt év november elsejétől van alapító okirata. Még a kilencvenes években fölvetődött egy lelkipásztorokat érintő lelkigondozói szolgálat létrehívása. Ezt a kezdeményezést az akkori püspök, Bölcskei Gusztáv nemcsak jóváhagyta, hanem szorgalmazta is. Az akkor még egyedül dolgozó Bodó Sára lelkigondozói látogatásokat, beszélgetéseket kezdeményezett a lelkipásztorok számára, az aktív lelkészeknek születésnapi, a nyugdíjas lelkészeknek pedig névnapi üdvözlőlapokat kezdett küldeni.

Bodó Sára mutatja be első kiadványukat

„A kezdeményezést az elején egy kicsit kétkedve fogadta a közösség, több egyházi bizottságot is megjártam vele. Készítettem egy Pásztorok pasztorációja című programot, amivel az egyházmegyei lelkésztestületi közösségekbe is igyekeztem eljutni. Végül is, úgy érzem, a lelkésztársak többsége megértette és elfogadta a segítő szándékot. A segítségnyújtásnak többféle csatornája is megnyílt: személyes lelkigondozói beszélgetésekben, gyászbeszélgetésekben, előadásokkal igyekeztem segítséget nyújtani” – emlékszik vissza a kezdetekre az intézményvezető. Majd hamarosan pedig – az adminisztrációs feladatokat is ellátó – Révész Judit lelkésszel közösen szervezték az úgynevezett spirituális napokat, összejöveteleket, és igyekeztek az egyéni beszélgetéseket is szorgalmazni. Mostanra érett be a gondolat, hogy intézetté váljanak, és így másokat is bevonva többféle munkaterületen szervezzék meg a szolgálatot. „Ekkor adódott, hogy szakmai munkakapcsolatba kerültem dr. Móré E. Csaba pszichiáterrel, aki orvosként jól rálátott gondjainkra. Vele és még néhány segítővel összefogtunk és végül az egyházkerület tavaly novemberben jóváhagyta az intézet működését” – folytatja Bodó Sára.

Munkaterületek

Ötféle szolgálati területen szervezik a közös munkát. Elsősorban most is a lelkészek lelkigondozását tartják szem előtt, hiszen ez egy nagyszámú közösség a kerületen belül is. „Célunk, hogy érezzék kollégáink, hogy ha segítségre van szükségük, akkor eljöhetnek hozzánk” – emeli ki Bodó Sára a szolgálat elsődleges feladatát. A második ág az úgynevezett egészségpasztoráció. Az egészséges életvitel kapcsán szeretnének minél több önsegítés felé mutató programot felkínálni a gyülekezeti tagok számára is. A harmadik terület a családpasztoráció. Korunkban letagadhatatlan, hogy lelkészcsaládok és a gyülekezeti tagok családjai közül is van, amelyik válságban van. Ez egy fontos és megkerülhetetlen terület, de itt is elsősorban a prevencióra törekszenek. „A negyedik munkaág a gyászpasztoráció, amit szeretnék továbbfejleszteni. A tervek szerint ősszel egy lelkészeknek szóló gyásztanácsadó- képzés indul, aminek nem egyszerűen az a célja, hogy újabb szakmai ismereteket kínáljon, hanem sokkal inkább az, hogy kollégáink a saját gyászukkal szembesülve tudjanak további lelkigondozói utakat találni saját szolgálatuk számára.  Ezzel is segíteni szeretnénk, hogy gyásztanácsadóként sokaknak tudjanak vigaszt kínálni” – mondja az intézet vezetője. Az ötödik terület a hivatáspasztoráció: „Az egyházkerületben elég sok intézmény működik, s a tapasztalatok szerint az intézményekben dolgozó munkatársaknak néha szükségük van hivatásgondozó támogatásra. Dr. Kis Médea kollégánk önkéntes alapon jelentkező munkatársi közösségekhez megy el, és végez hivatásgondozást.”

Kinyújtott kéz

„A szolgálatunkkal szeretnénk jelezni: gondolunk lelkésztársainkra, munkatársainkra, s aki igényli és elfogadja, annak igyekszünk segíteni. Senkit nem rohanunk le, nem megyünk el hozzá azzal, hogy »úgy hallottam, veled valami baj van«, hanem rejtettebben próbálunk kapcsolatot keresni. Az a meggyőződésünk, hogy a segítőnek is segítőre, és a pásztornak is pásztorra van szüksége. Mi nem teszünk mást, mint igyekszünk beállni a jó pásztor szolgálatába. Nem alkotunk diagnózisokat, nem folytatunk terápiákat, egyszerűen csak keresztyénként, lelkészként, pásztorként szeretnénk a pásztorok mellett állni” – foglalja össze Bodó Sára a munkatársak küldetésének lényegét.

„Doktor úr, a maga szíve sose fáj?”

„Látjuk, hogy kollégáink hogyan küzdenek meg egyéni problémáikkal. Elég nehéz mentálisan ez a pálya. Tudjuk mindannyian, a hit igazi megtartó erő. Ahogy szokták mondani: a létező legjobb prevenció, hogyha valaki az életét nem pusztán önmaga kontrollja alatt tartja, hanem átengedi a mindenható Istennek. Amikor valaki a hitet hivatásként is éli, akkor nagyon sok tényezővel szembesülhet, a közösség gondozása közben nyomorúsággal, magánéleti terhekkel kerül szembe. Emellett a lelkésznek legtöbbször családja is van, ami szintén feladatokkal jár. Egy, a lelkészek lelki egészségéről szóló vizsgálatban láthattuk, hogy a baráti kapcsolatok sokat segítenek, de ezeket is ösztönözni, szorgalmazni kell” – hangsúlyozza az intézetvezető. Mind az öt munkaterületen nyújtott segítséggel azt szeretnék elérni: a lelkészek, segítők érezzék, nincsenek magukra hagyva.

Kerekasztal-beszélgetés a tavaszi pasztorációs konferencián

Bizalom

Kérdés, hogy az intézet munkatársai által kinyújtott kézbe beleteszik a kezüket a lelkészek? Kérnek-e, mernek-e segítséget kérni? Ezzel kapcsolatosan Bodó Sára kiemeli, hogy véleménye szerint a kialakult bizalmatlanságnak mindig hosszú előzményei vannak: „Nem úgy volt, hogy bizalmatlanok akartunk lenni, s eleve nem akartunk bízni egymásban, hanem sokszor kívülről és belülről is olyan hatások érték a lelkipásztori társadalmat, hogy megtanult mindenki nagyon óvatosan viselkedni. Az életünknek mindig van egy nyilvános színtere, meg van egy belső, intim világa. A nyilvános színteret nem tudjuk kikerülni, de mindent, ami belül van, megtanultunk magunkban hordozni. Aminek egyébként megvan a maga méltósága is, hiszen nem kell mindig mindent nyilvánosságra hozni.”

Válaszában elmondja, hogy mostanra több olyan fiatal nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai nem ismerték azt a fajta félelmet, hogy vigyázni kell, ki, hol és mit mond. Ők sokkal inkább érzik, hogy szükségük van egymásra. Tanárként, idősebbként, szolgatársként segíthetünk nekik, hogy megértsék: szabad egymással beszélgetni például a kétségekről, bizonytalanságokról, esetleges félelmekről, hiszen a legtöbb keresztyén ember is átéli ezeket. Az a kérdés, hogy ki mit tud mindezekkel kezdeni, hogyan tud ezekkel megküzdeni. Ha nehéz, érdemes megpróbálni a segítséget kérni, vállalni az egymáshoz fordulás kockázatát. Azt is elmondja: nagyon megtisztelő volt számukra, hogy a spirituális napokon olyan szolgatársak is megjelentek, akik közel álltak a nyugdíjhoz. „Nagyon megható és elgondolkodtató, amikor a bizalom születésének lehetünk tanúi. Nem kell attól félni, hogy ha bizalmat szavazunk a másiknak, az vissza fog élni vele. Kockázatos, de nagyon megéri”– vallja a bizalom megéléséről Bodó Sára.

Zarándokút

Az intézet első kiadványában egy telkibányai lelkipásztori zarándokútról is lehet személyes hangú beszámolót olvasni. A résztvevők egyszerűen együtt vonultak a természetben, közös csendességben hallgatva. Az írásokból is érezhető: a résztvevők számára ennek nagyon sokat adó ereje volt. Ezzel kapcsolatosan Bodó Sára elmondja, hogy a zarándoklatok vezetője Gacsályi Zsolt debrecen-józsai lelkipásztor, aki olyan elkötelezetten végzi ezt a szolgálatot, hogy abban még az egész közösség számára további lehetőségek vannak.

Legközelebbi tervek

A bizalom kérdéskörét körbejáró füzet után most egy ünnepkísérő kiadvány készül, az adventi, karácsonyi időszakra. A rövid írásokat, gondolatokat, imádságokat tartalmazó „kísérő” füzet végére egy „magánliturgiát” is terveznek, segítve ezzel azokat, akiknek nehezebb körülmények között telik az ünnep, akiknek kórházban kell lenniük vagy egyedül vannak. Remélik azonban, hogy a kötetből azok is erőt tudnak majd meríteni, akik nem betegek, nem magányosak és nem elesettek – csak egyszerűen ünnepre készülnek.

„A különböző munkaterületekben dolgozó társaim elhivatottan, elkötelezetten végzik a szolgálatukat, s reméljük, hogy ez a munkatársi kör idővel bővülni fog. Nagyon szeretnénk ezt, hiszen bőven van még tennivalónk. Nem akarunk egyszerre mindent megoldani, mindenbe belefogni. Folyamatosan dolgozunk és szélesítjük az egymás terhét hordozó segítő gondozást”– összegzi végül Bodó Sára, a tiszántúli Pasztorációs Intézet vezetője.

Telepóczki Márta, fotó: Barcza János, Szirák Sára

Forrás: reformatus.hu