Rendszerüzenet
2016. június 02.

Adomány a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek

A Református Diakóniai Intézmények Egyesülete (REDIE) 2016. május 30-án tartotta meg közgyűlését. Ennek keretében került átadásra a kárpátaljai testvérek részére nyújtott anyagi támogatás.

alt

 A REDIE 2003-ban alakult, 12 intézményfenntartó gyülekezet kezdeményezésére. Az Egyesület elsődleges célja a református diakóniai intézmények által végzett szolgálat segítése, erősítése, kiterjesztése. Többek között pénzügyi segélyalapot képez, amellyel támogatja az erőtlenebb, vagy váratlan helyzet miatt rászoruló intézményeket.

alt

Ennek szellemében határozott úgy a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 2015. március 16-án megtartott közgyűlésén, hogy a jövőben a nehéz helyzetben lévő Kárpátaljai Református Egyházkerületet támogatja. Az Egyesület így 504 000 forinttal segített olyan kárpátaljai diákokat, akik a Debreceni Református Kollégiumban végzik a tanulmányaikat. Az Egyesület elnöke a most megtartott közgyűlésen adta át azt az 5 millió forintos támogatást, amelyet a Kárpátaljai Református Egyházkerület a diakóniai intézményei  felújítására és működtetésére, valamint 6 intézmény 71 dolgozójának segítésére kíván fordítani.  Erről a felek szerződést írtak alá.

 alt 

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Nagy Béla főgondok úr egyaránt hálájukat fejezték ki az adományok kapcsán. „Örülünk annak, hogy ezekkel a problémákkal nem egyedül kell szembenéznünk” – mondta Zán Fábián Sándor.

Fotók: Barcza János