Húsvéti ünnepi istentisztelet a Nagytemplomban

Az istentisztelet Oláh István lelkipásztor apostoli köszöntésével kezdődött, majd a 185. dicséret dallamai zengték be a Nagytemplom falait. „Krisztus feltámadott, Kit halál elragadott,/ Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja!” Oláh István felolvasta a Generális Konvent húsvéti üzenetét, amely arra világított rá, hogy a kereszt nem elhordozhatatlan a hívő léleknek, hanem áldott próbatétel, hiszen mindannyian Krisztus élete vagyunk.

A 356. zsoltár éneklésével, Máté 28, 1-10 meghallgatásával, imádsággal, majd a Gyülekezeti kórus énekével nyitotta ki a szívét a gyülekezet az igehallgatásra. Dr. Fekete Károly püspök-lelkipásztor igehirdetésének elején újra felolvasta a húsvéti evangéliumot, amelyet ő is, és valószínű a gyülekezet is sokszor hallott már, azonban püspök úr, és talán mindannyiunk számára mást jelent ma a feltámadás története.

Püspök úr így fogalmazott: „Az első feltámadás hírvivői, az asszonyok »gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak«. Félelemmel és nagy örömmel. – Az idei nagyhét szalagcímei és tudósításai átvérzik a szavakat, a jól ismert passió-jeleneteket, és átütnek a feltámadás reggelének leírásán is. Az idei nagyhét terrortámadásos nyitányától nem tudjuk, és nem is szabad függetlenítenünk magunkat. Ilyen helyzetben még nagyobb az igehallgatás felelőssége, még fontosabb helyesen hallani a prédikáció üzenetét, mint máskor. Ilyenkor kihegyezett füllel, érzékeny szívvel és a Szentlélektől vezetett értelemmel kell hallani az Isten szavát! Márpedig Isten szól! Emlékeztet, hogy mi még – ki tudja meddig? –, de olvashatunk, tanulhatunk, okulhatunk a nyilvánvaló jelekből! Figyelmeztet ez az ünnep, hogy megrestült szívvel és tompa lélekkel a vesztünkbe rohanunk.”

A gondolatmenetet folytatva elmondta, hogy az első húsvét is „nagypéntekesen kezdődött”, ez az állítás pedig az idei húsvétra is fokozottan igaz. Mi ennek az üzenete? „Az, hogy amikor Jézust elveszítve-letagadva-elárulva névlegessé, kiüresedetté, életszerűtlenné válik a keresztyén hit, mely kiábrándító, ízét vesztett, nélkülözhető és elhalt. Amiben pedig nincs élet, az nélkülözhető, az idejét múlt. Arra az az igaz, amit a Jelenések könyve a szárdisziakról írt: »Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.« Ez  világjelenség – mondhatjuk, de ez nem vigasz, hiszen tragédia, ha egy nép holt lelkek társasága.” Kell tehát a felrázó szó, nem álltathatjuk magunkat látszat vallásossággal. Az angyali szónak felerősítve kell hatnia. Összpontosítanunk kell Krisztusra, hiszen a mennyei erők ma is működésben vannak.

„Indulni mindig nehéz. Az asszonyoknak sem volt könnyű, hiszen amikor az angyali szó elhangzik, akkor még semmi sem látszik a hír megtörténtéből. Ekkor még nem találkoztak Jézussal, még nem beszéltek vele. És ennek ellenére indulnak. Félelemmel és nagy örömmel futottak. Isten pedig út közben győzi meg őket teljesen.
Mi szeretünk úgy indulni, úgy belevágni egy dologba, hogy feltételeket szabunk. Bebiztosítjuk magunkat és garanciákat kérünk a sikerhez. Túl sok a feltétel, a »ha« az életünkben. Nem merünk hittel indulni. Nem merünk az előttünk járó Úrra hagyatkozni, mert inkább hideg fejjel számítgatunk, tervezgetünk, ügyeskedünk, és mégsem érünk célhoz.
Az asszonyok az első húsvét reggelén tudtak hittel indulni, és nem kételkedtek a teljesíthető feladat fontosságában. Az angyal keveset kért: annyit, hogy az asszonyok szóljanak a tanítványoknak, mondják tovább az örömhírt: Krisztus feltámadott, és igazítsák útba őket: menjetek Galileába.” Az üzenet világos: komolyan kell vennünk a saját Galileánkat, hogy találkozhassunk Jézus Krisztussal a mindennapjainkban, a leghétköznapibb szituációkban. Így válhat az életünk a feltámadás helyévé. „Akkor van értelme a húsvétnak, ha már most van feltámadás. A mai feltámadások megtörténéséért van értelme ünnepelnünk.”

Fekete Károly egy idézettel zárta igehirdetését: 

„Legyünk Egyház, ki folyvást tanul, ki odafigyel a kérdező nőre,
ki felismeri a kereső férfit, nem aszott nézeteket ismétel unos-untalan, hanem előre tör.
Legyünk Egyház, ki emberi, ki szívvel ítél, lélekkel tanít, szívósan szolgál,
és nem felsőbbrendűen, hanem odahajolva kérdez.
Legyünk Egyház, ki igazmondó, ki a szükségeset mondja, a helyeset hitelesíti,
nem a világ játszadozásaihoz idomul, hanem Isten országához.
Legyünk Egyház, ki táplál, ki friss kenyeret nyújt, és tiszta bort,
ki remél, nemcsak érvel, és ki nem pusztán oldoz, hanem hevít, melegít.
Legyünk Egyház, ki azon van, hogy jóság, és nagylelkűség legyen.”

Az ünneplő közösség a Gyülekezeti kórus énekét hallgatva „Dicsőség néked Istenünk”, imádsággal és a 435. zsoltár éneklésével készült fel az Úrvacsorára. Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor ágendázott az Úrvacsora alatt, amely áldásos hangulatban, szép rendben zajlott, tiszta, Isten felé forduló szívekkel.

Az ünnepi istentisztelet áldáskívánással, hazánk nemzeti imádságának, a Himnusznak és a 288. dicséretnek éneklésével zárult.

Fotó: Szirák Sára