A hit és a tudomány szolgálatában

A püspök számára természetes, hogy az élet, a világmindenség egy része túl van az emberi észen. A teológiai tudományok mely ágával foglalkozik?

FEKETE KÁROLY: Diákkoromban azt tanultam, hogy a teológia egy nagy egész, de minden része fontos. Igyekeztem mindent hűségesen tanulni, de három terület különösen érdekelt. Az egyik az Újszövetség, abból írtam a szakdolgozatomat, és közelebbi kutatási területem a Jakab apostol levelének magyarázata volt. Ebből könyv is lett, ez volt az első nyomtatásban megjelent nagyobb munkám. A másik terület a hitvallások története. A hitvallásokban találhatók a dogmatikai alapfogalmak és az a szókészlet, amivel az egyes felekezetek a maguk hitét ki tudják fejezni. A harmadik pedig az igehirdetés területe. Édesapám is ezzel foglakozott. Teológus koromban még nem gondoltam, hogy belőlem teológiai tanár lesz. Parókiára készültem, gyülekezetbe, ahol rendszeresen fel kell állni a szószékre, és prédikálni kell. Ezért az egyszerű gyülekezeti tagoknak meg kell fogalmazni azt, amit a Szentírás tanít, meg amit a dogmatikai alapelveink diktálnak. Ebben az időben azonban szerettem volna más lenni, mint az édesapám. Egy többgenerációs lelkész családban, ahol még a névazonosság is fennáll, az ember szeretne rátalálni a saját hangjára. Végül a rendszeres teológiával kacérkodtam, és elkezdtem ezen a területen munkálkodni. Amikor a Nagytemplomban voltam beosztott lelkész, párhuzamosan a teológián órákat kaptam, hogy a rendszeres teológiai tanszéken hitvallásismeretet és teológia-történetet tanítsak. Örültem, hogy az igehirdetőként jól ismert édesapámtól eltérően egy más tudományterülettel foglalkozhatok. Ekkor nagyon közel került a szívemhez Makkai Sándor volt erdélyi püspök, majd debreceni teológiai a tanár. Amikor elkezdtem vele foglalkozni, rájöttem, hogy Kolozsváron Makkai első tanári korszaka a rendszeres teológiához kötődött, ám a debreceniben a gyakorlati teológiával foglalkozott. Kolozsváron ebből doktoráltam a Protestáns Teológiai Egyetemen. Nagyon örültek a témának, mert Erdélyben akkor még nem mertek vagy nem tudtak vele foglalkozni, annál kevésbé, mert a Makkai hagyatékot Sárospatakon őrzik.

Előírás a püspökválasztásnál, hogy a jelölt tudós is legyen?

FEKETE KÁROLY: Ez a választási kiírásnak nem feltétele, és a doktorátus sem az. De már a 16. században is úgy voltak vele, hogy a püspöknek olyan teológiai ismeretek birtokában kell lennie, hogy az ember tudja segíteni a híveit, a lelkipásztori kart, és ha a felekezetek között valamire választ kell adnia, akkor meg tudja fogalmazni karakteresen azt a református hangú választ, amelyik vállalható és eligazító. A felkészültség nem feltétlenül függ a doktorátustól. De ha a lelkipásztorokra valamikor azt mondták, hogy „tudós és tiszteletes” urak, akkor ennek a jellemvonásnak még fokozottabban kell vonatkoznia a püspökre.

Jól gondolom, hogy a nagy püspökök közül Makkai Sándor volt a példaképe?

FEKETE KÁROLY: Nehezen tudnék egyetlen példaképet megnevezni, mert Makkai Sándor mellett Ravasz Lászlót, Baltazár Dezsőt vagy Révész Imrét is említhetném, akiknek a neve itt Debrecenben is sokaknak ismerős. Mindnyájan nagyszerű kvalitásokkal bírtak. Ismerve mindegyikük sorsát, mentalitását, tudását, álláspontját, mindnyájukra érdemes figyelni, mert akkor adódik össze az, amiből az ember invenciót kap a maga feladatainak ellátására. Egy éve szenteltek fel, s most látom, hogy milyen összetett szolgálat az egyházvezetés, amivel manapság egy püspöknek foglalkoznia kell.

A laikus ember fülében a dogmatika szónak különös hangzása van. Úgy értelmezi, hogy a több évezredes tudományok be vannak betonozva, nincs, nem lehet változás, fejlődés.

FEKETE KÁROLY: Lehet, hogy a dogmatika, mint tantárgyat jelölő szó, a laikus ember számára úgy hangzik, mint valami megrögzött stabilitás. Miközben minden dogmatikai alapelvnek vagy hittételnek van fejlődési folyamata, históriája, amit külön lehet kutatni. A dogmák kialakulásának a története olykor évszázadokat vett igénybe, s éppen nem az olvasható ki belőlük, hogy megcsontosodott igazságokról van szó. A dogmák nagyon sok átalakulási folyamaton mentek keresztül. Mire egy definíció, egy alapelv (például az áteredő vagy eredendő bűn; a szabad akarat; a Szentháromság) megfogalmazódott, legalább öt-hatszáz évig formálgatták. De akár a keresztségnek a folyamata, az úrvacsora (eukarisztia) kérdése, ezek mind olyan izgalmas dolgok, hogy egy-egy nagy formátumú hittudós, teológus akár egy életen át gondolkodott rajtuk. Ismeretesek a katolikus egyház nagy zsinatai, amelyek sok-sok előmunkálat után érleltek ki változásokat. Ha én azt hallom, hogy dogmatika, akkor nem csupán definíció-sorok jutnak eszembe, hanem egy izgalmas világ nyílik meg előttem a hit alapvető igazságairól, és egy nagy-nagy gondolkodási folyamat, amelynek vannak komoly bibliai gyökerei és filozófiai vonulatai.

Ön használta ezt a szót: hittudomány. Hegel azt írja A szellem filozófiája című művében: „itt és egyáltalán hit és tudás nem ellentétesek egymással, hanem ellenkezőleg: a hit a tudás egy különös fajtája”.

FEKETE KÁROLY: Úgy gondolom, hit és tudás jól megférnek egymás mellett. Szinte minden nagy tudósnak az életrajza arról árulkodik, hogy amikor eljutott egy magas tudományos fokra, megalkotott egy törvényt, felfedezett egy összefüggés-rendszert, titkokat tárt fel, és többet látott, mint az átlagember, akkor rájött, hogy még mindig hatalmas halmaza van annak, amit nem tud, amit nem tudunk. Mert valamit tudunk, és valamit el kell hinnünk, ami nem kisebbíti a ráció tekintélyét, hanem egy más távlatot nyit meg. Heisenberg, Bohr és Einstein is eljutott oda, hogy van egy olyan része az életnek, a világmindenségnek, ami túl van az emberi észen. Ez nekem természetes, mert hívő ember vagyok. Én sose tartottam a két kategóriát ellentétesnek. Olyan tanáraim voltak, akik föl is tudták mutatni mindkettőnek a szépségét, akár együtt is. Hit és tudás egy komplementer valóságot tükröznek. Van, amit lát az ember és lexikálisan meg tud fogalmazni, képletekbe tud foglalni, de van, amit nem lehet beleszuszakolni szabályokba. Miközben azok is léteznek, mert érzem, hogy vannak. Az egyiket az eszemmel, a másikat a hitemmel fogadom be.

Van- e valami lényeges újdonság az egyetemes teológia-tudományban? Gondolok például arra, hogy nemrég megtalálták Júdás evangéliumát, amely más beállításban mutatja őt.

FEKETE KÁROLY: A biblikus tudományban az ún. apokrif levelek evangéliumi kutatása nagyot haladt előre. S ezekben az álnevek alatt vagy névtelenül írt, de valamelyik apostoli tekintély alá helyezett gondolatok legtöbbször nem abban újak, hogy valami újdonságot mondanak, hanem kiszélesítik a kánonban a mindnyájunk által ismert bibliai szövegek igazságait. Színesebb, inkább kommentáló fogalmazással gazdagítják az alapirodalmat, a korábbi szövegállományokat. Néha olyan hagyomány-anyag kerül elő, ami már nem a bibliai kornak az eredménye, hanem sokkal későbbi korok hitvilágát is magába foglalja. De ezek már nem kijelentések, nem olyan rangú szövegek, mint amik bekerültek a Bibliába. A kutatás mégis hasznos, mert gazdagít azáltal, hogy jelzi, hogy abban a szituációban, abban a környezetben, amelyben született, miként csapódott le ugyanaz az üzenet. Ismétlem, hasznos a kutatás, de alapvetően nem mond újat. S ez engem abban erősít meg, hogy sokkal több adalékunk van ahhoz, hogy az eredetit jobban becsüljük. A II. Helvét Hitvallás nem véletlenül mondja azt az apokrif iratokról: „ezeket is olvassák a gyülekezetekben, anélkül azonban, hogy tekintélyként vennék figyelembe a hit megerősítéséhez”.

Hogyan jellemezné a mai magyar teológiai tudományok helyzetét? Kijött a defenzívából?

FEKETE KÁROLY: A hazai protestáns teológia a rendszerváltozás után kinyílt, és amíg korábban egyrészt befogadó volt, másrészt próbálta a szocialista időszakban a „szolgáló egyház” teológiájával megfogalmazni a gondolatait főként az egyházvezetésnek, addig a rendszerváltás után sem a doktoranduszaink, sem a tehetséges lelkipásztorok vagy a teológiával foglalkozók előtt nincs semmiféle akadály. Mehetnek Amerikába és Nyugat-Európa bármelyik országába, vagy ha más felekezetet, más világvallást szeretnének kutatni, akkor azt is megtehetik. A régi külföldi ösztöndíjakkal meg az Erasmus-programmal kinyílt a világ, kiszélesedett a kutatás palettája. Izgalmas kutatások folynak a szociáletika területén. Szükség is van rájuk, mert sokunkat érdekelnek az olyan kérdések, mint az abortusz, az eutanázia, az életvédelem, a teremtés-védelem, az ökológiai kérdések, a halálbüntetés stb. Ezekről az izgalmas témákról a keresztény etikának határozott véleménye van. Ökumenikus szinten nagyon sokat közeledett a bibliakutatás, hiszen a bibliai szöveg annak idején nem felekezeti alapon fogalmazódott meg. Van olyan rangos nemzetközi kommentár sorozat is, amit protestáns és katolikus teológusok közösen írnak. A dogmatikai kérdésekben az együttműködés nehezebb, mert ott hittételek vannak. A korábbi évtizedekhez képest lelassultak az ökumenikus közeledések. Izgalmas terület a pasztorál-pszichológia, amely a Freud és Jung utáni lélektudományok keresztény szempontból is figyelemre méltó eredményeit is igyekszik figyelembe venni, beépíteni és alkalmazni. A tudomány is felismerte, hogy az ember egy pszichoszomatikus egység, ha a lelkem beteg az kihat a testemre, ha a testem beteg, megnyomorítja a lelkemet. Ma nem az ókori gondolkodásban lévő dichotomikus vagy trichotomikus szemlélet hat, mert az ember egy osztatlan egész. A pasztorálpszichológia támaszkodik a mentálhigiéné és a pszichológia eredményeire, de ezt keresztény szempontból teszi. A gyakorlati lelkipásztorkodásban is felértékelődött ez a része a tudásnak. Sokféle képzést indítanak ezen a területen az egyházi intézmények. Egy következő terület az egyházi szervezet-fejlesztés, amelyik új utakra indult. Nyugaton és keleten az egyházak szociális felelőssége megnőtt, sőt az egyes országok politikai berendezkedésüktől vagy lehetőségeiktől függően számítanak az egyházakra a szociális szférában és átadnak ilyen jellegű tevékenységeket az egyházaknak. Ezért szükségessé vált olyan egyházi szakemberek képzése, akik a vezetéselméletet elsajátítva, tudományos alapon végzik a diakóniai és karitatív munkát.

Jövőre nagy ünnepe lesz a reformációnak. Gondolom, tudományos vonalon is folyik a készülődés.

FEKETE KÁROLY: A 2017-es év nálunk, a Tiszántúlon dupla súllyal jelentkezik. Nemcsak ötszáz éves lesz a reformáció, hanem 1567-ben volt a debreceni alkotmányozó zsinat is. Ettől számítjuk a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Magyarországi Református Egyház létét. Ebből az alkalomból természetesen ünnepi, kárpát-medencei szintű zsinatot fogunk összehívni Debrecenbe. Ez azt is jelenti, hogy a Lutherhez kötődő 1517-es esztendő egy a tiszántúli reformárokhoz kötődő 450 éves évfordulóval párosul. Ezen az 1567-es zsinaton fogadta el alapvető hitvallásának a lelkipásztorok közössége, itt az András templom oldalában az ún. Második Helvét Hitvallást, amelyet először a svájci kantonok írtak alá 1566-ban. Ez egy másik évfordulót is maga után vonz, s ez már ebben az előkészítő évben is fontos nekünk, mert idén 450 éves a Második Helvét Hitvallás. Ebben az évben gyülekezeti, egyházkerületi szinten és a Doktorok Kollégiumában is konferenciával ünnepeljük a jubiláló hitvallást. A hitvallás egy rövid, frappáns alapirat, amely harminc fejezetből áll, és szépen kiegészíti, megerősíti a másik hitvallásos iratunk üzenetét, a Heidelbergi Kátéét.

Az alapkérdésre visszatérve, az előkészületek már elindultak, szeretnénk több kiadványt is készíteni, például az említett debreceni zsinatnak és megalakulásának a dokumentumait kívánjuk közreadni, mert kevesen ismerik azokat. Ezekben természetesen nagy szerepe volt Méliusz Juhász Péter debreceni reformátornak. Lesznek diákversenyek, például egy középiskolás verseny a reformáció története tárgyában, házigazdája a debreceni „Refi” lesz. 2017. január 30-31-én vándorkamion érkezik Debrecenbe, amely bekapcsol bennünket az európai ünnepségsorozatba. Ehhez kötődik majd a Magyarországi Református Egyház jubileumi évét megnyitó esemény. Ebből az alkalomból a debreceni nagy múzeumokkal összefogva szeretnénk kiállítást rendezni. Tervezünk idegen nyelvű ismertető kiadványokat, turisztikai programokat, és szeretnénk emlékművet állítani, amely megörökíti a reformáció hatástörténetét, azt a gondolatot, amit a reformáció jelentett a Tiszántúlon.

Bakó Endre

Fotó: Matey István

Forrás: naplo.hu

Megjelent a Hajdú-bihari Naplóban 2016. március 10-én.