Beszámolók a kerületi, debreceni lelkésztalálkozóról

„Református lelkipásztor vagyok.” Ezzel a címmel hirdette meg a Tisztántúli Református Egyházkerület vezetősége azt a találkozót, melyre a magába foglalt kilenc Egyházmegye lelkipásztorait várta. Az eseményre 2016. február 20-án szombaton került sor. A nap során, a résztvevő 350 lelkészt, először Dr. Fekete Károly püspök úr köszöntötte Isten igéjével, majd Püski Lajos nagyerdei lelkipásztor, az Egyházkerület Missziói Bizottságának elnöke vezetésével három előadást hallhattak arról, hogy milyen is egy-egy gyülekezet számára a lelkipásztor személye. A közös éneklések mellett, -melyre külön lelkészzenekar alakult-, huszonnégy kiscsoportban arról is beszélgethettek a résztvevők, hogy kinek mi volt az indíttatás, az elhívás a lelkipásztori szolgálatra, valamit ezen belül milyen örömöket és nehézségeket él meg? Az ebéd elfogyasztása után az Egyházkerület különböző intézményei mutatkoztak be, melyet a csoportbeszélgetések közös kiértékelése követett. Mindezeket püspöki beszámoló zárt, melyben a meglévő, vagy újonnan indult örömteli szolgálati területekért való hálaadás mellett, egy-egy nehezebb kérdést felvető helyzetről való együttgondolkodás is elkezdődött. Késő délután egy közös úrvacsorás istentisztelettel zárult a nap, melyen hisszük, hogy Isten áldása volt. A kötött programok mellett azért lehetőség nyílt a személyes beszélgetésekre, találkozásokra is. Adja az Úr, hogy sok ilyen hasznos együttlétben lehessen részünk.

Bogáti Attila

Isten kegyelmes ajándékának tarom, hogy jelen lehettem a 2016. február 20-án tartott kerületi lelkészgyűlésen. Nekem, aki tulajdonképpen szentelésem óta (öt és fél esztendeje) nem jártam Debrecenben, ahol teológiai tanulmányaimat végeztem, ez a gyűlés sokszorosan túlmutatott önmagán. A déli végeken, Szegeden (!) élve és szolgálatot végezve igen messze kerültem azoktól, akik korábban évekig a közvetlen környezetemben voltak az ősi falak között. Így, február 20-ára várva a találkozás lehetősége érlelődött a számomra azokkal, akikkel csak telefonon vagy interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ezt a lehetőséget azonban 19-én nehéz szívvel vissza kellett adnom az Úrnak, beleegyezve, hogy belázasodott kis kétévesemmel itthon töltöm a hétvégét. Miután javult kisbetegünk állapota, az én drága férjem volt az Istentől kapott segítség, aki elvállalta a feladatot arra a napra. Lelkészférj. A több órás utazást követően megérkeztünk a Nagytemplomba (Esperes urunknak köszönet a kisbusz vezetéséért) ahol percről percre felpattantam a helyemről, újabb és újabb ismerőst üdvözölve. Rövid időn belül elmélyülhettem a lelkipásztori identitásról, valamint a lelkészek összetartozásáról való gondolkodásban. A délelőtti előadásokat hallgatva elgondolkodtam, mit jelentett nekem a saját lelkipásztorom, aki szintén jelen volt a Nagytemplomban. Az ő hangja, valamint az abból sugárzó békesség és szeretet soha nem kopik ki lelki füleimből – hogy én is tükröt tartsak. A csoportbeszélgetésen szintén ismerősök vettek körül, de már újak – négyen voltunk jelen a megyénkből. Fiatal lelkésztestvéremmel nagyokat hallgattunk és sokat tanultunk a tapasztaltabb, több évtizedes tapasztalattal rendelkező csoporttársaink élményeit és érzéseit hallgatva. Az új intézmény- és munkatársnevekkel gazdag beszámolók után – már újra a Nagytemplomban – Püspök úr tájékoztatója adott informatív útravalót nekünk, majd megkaphattuk a várva várt lelki útravalót az Úrvacsorai közösségben, lelkésztestvéreinkkel. Hálás, boldog szívvel hagytam magam mögött Debrecent, bízva abban, hogy Püspök úr lezárt kék dobozába elég üzenet került egy hasonló találkozó közeljövőben való megrendezésének igényével.

Matosné Bokor Anikó, Szeged – kórházlelkész

„Tárt kapukkal vártak bennünket”. - Nagyon jól esett ez a visszajelzés a Mezőtúri Reformátusoknak és személy szerint nekem is, amikor a Hirdesd az Igét! szeptemberi programsorozatában az Egyházkerülettől hozzánk látogattak. Örömmel jöttek közénk, és mi örömmel fogadtuk a kezdeményezést. 2016. február 20-án viszonzást nyert vendégszeretetünk az egyházkerület részéről: bennünket, tiszántúli református lelkészeket nagyon kedves fogadtatásban részesítettek, tárt kapukkal vártak a Debreceni Református Nagytemplomban az egy napos lelkésztalálkozón. Jól esett mindannyiunk számára, hogy nem a formalitáson volt a hangsúly (bár nagyon pontosan megszervezett programmal készültek a szervezők, azaz a keretek adottak voltak, 1), mégsem tűnt pusztán a nagy lelkészi létszám demonstrálásának a rendezvény. Sokkal fontosabb volt a rendezvény céljai között a személyes találkozás alkalmának a megteremtése, a közös őszinte beszélgetés örömeinkről és gondjainkról, és az ismerkedés távolabbi lelkésztársainkkal. A találkozó plenáris részében újszerűen hatott a különféle hangszerekkel kísért közös éneklés, majd lelki tükröt tartottak elénk presbiterek. Itt is kiemelném az őszinte hangvételét előadásaiknak, amelyekkel 21. századi élethelyzeteinkre, lelkészi vívódásainkra rámutattak. Ezután a lelkészek 8-10 fős kiscsoportokban beszélgettek. Nem maradt ki ebből Fekete Károly püspök sem, aki lelkészként volt kíváncsi egyszerű, hétköznapi örömeinkre és gondjainkra. A kiscsoportos beszélgetés lehetőséget adott még arra is, hogy számomra addig ismeretlen lelkészkollegákkal találkozhassak és személyesen beszélgethessek velük, (amelyre egyébként nem sok esély lett volna tekintve pl. a Szeged és Záhony közötti hatalmas egyházkerületen belül lévő távolságot). A napnak méltó befejezése volt az egyházkerület lelkészeinek közös úrvacsorás istentisztelete. Jó volt így is egy közösségben lenni egy megújított liturgia keretein belül: sok énekléssel, még több Igével, még több bűnvallással, mint ahogyan megszoktuk. Bízzunk benne, hogy évente az ilyen találkozás lehetősége hagyományossá, de nem megszokottá válik számunkra. Köszönjük ezt a kezdeményezést!

Mihalina László, lelkipásztor Mezőtúri Református Egyházközség