Mit jelentett a lelkipásztorom az életemben?

A találkozó célja a református lelkészi identitás erősítése volt, a lelkipásztorok összetartozásának megélése, a lelkészi szolgálatok segítése kerületi szolgálati ágak által. A délelőtti programban három gyülekezeti tag számolt be arról, hogy mit jelent lelkipásztora az életében, mintegy tükröt tartva a jelenlévő lelkészek elé. Ezeket a beszámolókat itt olvashatják:

Dr. Fazakas Gergely (Debreceni Egyházmegye): Mit jelentett a lelkipásztorom az életemben?

Egy kétlovas szekér poroszkált a Cserehát dimbes-dombos útjain, valahol Pusztaradvány és Szemere között, idestova 25 éve, 1993 júliusában. Tikkasztó déli nap volt. A kocsin ücsörgő kéttucatnyi ifis, akkoriban 15-16 éves református kamasz, egyre fáradtabban dúdolta a Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben kezdetű éneket, mert inkább a nap tüze szítta a tarkójukat. Egyre többször kortyoltak a kulacsukba, legyezgették magukat, az izzadság patakzott a hátukon. Amikor már kókadozott a fejük, egyszer csak, néhányan, elkezdtek izegni-mozogni, előrepislogni a bakra, a kocsis mellett ülő ifivezető-lelkészükre sandítva. S ekkor az egyik leányzó suttogva-kuncogva kimondta: „nézzétek, Lajos bácsi félmeztelen!”

Nagytiszteletű Asszonyok és Urak, de sokkal inkább: Kedves Testvéreim!

Az a félmeztelen Lajos bácsi, közel negyedszázaddal ezelőtt, nem volt más, mint a Debrecen-Nagyerdői lelkész, most a kerületi Missziói Bizottság elnöke, Püski Lajos. Az ifisek között pedig ott ültem én is. És ha nem is a kamaszlányok vihogásával, de azért mi, fiúk is örömmel vettük tudomásul, hogy lelkipásztorunk (akit azért leggyakrabban mégiscsak palástban láttunk a szószéken, vagy legalábbis öltönyben-nyakkendőben az ifiórákon, 1), szóval lelkészünk korántsem viselkedik mesterkélten, nem hord maszkot vagy mázt, sőt, olykor akár még pólót sem.

Hiteles volt nekünk a nyári csendeshéten a félmeztelen lelkipásztor.

De számunkra – még a szekéren legjobban kuncogó ifis társunknak, Bettinek is – hiteles maradt akkor is, amikor Lajos bácsi két héttel később újra palástban ment fel a szószékre.

Tudott disztingválni.

Kedves Testvérek!

Mit jelent nekem, mit kell jelentsen nekünk, gyülekezeti tagoknak a lelkipásztorunk az életünkben? S tarthatunk-e tükröt elétek, mi, gyülekezeti tagok? Másképp megfogalmazva: milyen tükröt tartunk mi elétek?

Egyebek mellett azért szeretek református lenni, kedves Testvérek, mert a protestáns egyházakban a lelkészek mindenképpen, hogy úgy mondjam, definíció szerint a gyülekezetek, a világi hívek tükrei. Nem is lehetnének mások.

Hiszen mi, gyülekezeti tagok választhatunk meg titeket. Ez a mi személyes felelősségünk. Nem mismásolhatjuk el. Nem bújhatunk önbecsapó módon az „Úr rendelése, az Úr rendelése” mantrája mögé. Ez a tudatosság ugyanis korántsem ugyanaz a nézőpont, mint ahonnan ti, lelkészek kell gondolkodjatok, akiket Isten:elhívott.

Ám a mi döntésünket, a mi kiérlelt, nagyon is emberi döntésünket (amelyhez persze felülről kell bölcsességet kérnünk, 1), e döntési szabadság felelősségét nem háríthatjuk át senki másra.

Megválasztott lelkészünket tehát éppen úgy tükrözzük vissza, ahogyan ő tükröz minket.

Ne féljetek tehát, kedves lelkészeink. Éppen olyanok vagytok (éppen olyannak látjátok magatokat, 1), amilyenek mi, gyülekezeti tagok vagyunk.

Mert ha irreális elvárásokat, kivitelezhetetlen mennyiségű és sokféleségű feladatot támasztotok magatoknak, akkor azokat mi állítottuk fel számotokra. Vagy, legalábbis, hagytuk, hogy ezt gondoljátok rólunk.

Mert időnként mi tesszük olyan bonyolulttá a lelkészi identitást, hogy már az elemei is szinte szétszálazhatatlanok, nemhogy beteljesíthető lenne ez a komplex szerepelvárás.

Gyülekezeti tagokként meg kell értsük, hogy lelkészeink is olyanok, mint mi. Mert még ha a legbuzgóbb hívek is vagyunk, csupán egy-két területen tudunk tényleg hatékonyan segíteni, vagy legalább helytállni egyházközségünkben – ahogy egyébként munkahelyünkön vagy a családunkban is.

Mégis, sokszor elvárjuk lelkészünktől, hogy egyszerre prédikáljon okosan, de röviden. Legyen határozott koncepcióval rendelkező gyülekezetvezető, de finom érzékkel lelkigondozzon minket. Egyszerre legyen reggel friss a hivatali órán, de azért empatikus portásként este 11-kor engedje ki az addig ott pingpongozó ifiseket. Tudjon bölcs tájékozottsággal beszélgetni a kifinomult értelmiségiekkel, de értsen a kevéssé iskolázottak nyelvén, találja meg a közös hangot a kiskamaszokkal és bábozzon az ovisokkal. Egyszerre orgonáljon, de tudjon gitáron is játszani. Saját kezével renoválja a templomot, de szakértőként tárgyaljon a műemlékvédelmisekkel is. Cseréljen izzót és nyílászárót, de legyen képes etikai kérdésekben is irányt mutatni. Legyen jó hermeneuta, aki aktív héber és görög tudását mozgósítva bontja ki a Szentírás szövegének rétegeit, de azért képes a textus tökéletes mai applikációjára: egy érdektelen kényszerhittanos tinédzser számára is inspiratív módon. Ismerje jól és élje meg a református tradíciót, de egyszerre kritikus módon is viszonyuljon hozzá, az igazi ökumenét állítva a középpontba. Határozottan szólaljon fel fontos társadalmi-közéleti ügyekben, ám semmiképpen se törleszkedjen a hatalomhoz. Irányítsa rentábilisan a gyülekezet fenntartásában lévő öregotthont, iskolát vagy családi napközit, de tegye mindezt a világi kritériumoknak is teljesen megfelelő, valóban átlátható költségvetéssel, sőt: makulátlan kézzel. Legyen képes hatékonyan menedzselni a – mindenképpen pozitív mérleggel záruló – költségvetési ciklust, de ezzel együtt teljesítse be a missziói parancsot is: előbb evangelizáljon, majd lépésről-lépésre tanítva vezesse a híveket a megszentelődés útján.

Aztán:

Isten igéjét ne csupán munkaköri kötelességből olvassa nap mint nap.

Imádkozzon feletteseiért és legyen lojális hozzájuk, még ha néha úgy is haragszik rájuk a balga döntések miatt, mint a Krónikák könyvében lévő füstölős Uzziás a papokra (2Krón 26,19).

Ne legyen képmutató, de sose égjen ki.

Ja, és mindeközben éljen példás házasságban, a gyülekezet számára is minden tekintetben látható módon. Ha férfi lelkész, akkor legyen jó (azaz: kellően szigorú, de kamasz gyermekei által mégis rajongásig szeretett) családapa. Ha meg lelkésznő, akkor legyen képes helytállni a háztartásban és a gyermeknevelésben, szüljön sokat, de azért a gyülekezetet se merje elhanyagolni.

És persze, mindezt végezze – hogy máshogy – hitelesen. Önazonos módon. Mert mindez, nyilván, csakis együtt tartozik a lelkészi identitáshoz.

Nem, kedves testvéreim.

Gyülekezeti tagokként néha olyan tükröt tartunk lelkészeink elé, amelyben torznak látják arcukat. De nem a ti arcotok torz, hanem a tükör az. Vagy, legalábbis, néhányan megszoktátok, hogy sokáig ilyen torz volt a tükör, s ehhez próbáltok most is igazodni. Ne csodálkozzunk tehát, ha ebben a „folyékony torztükör”-ben néha már nem látszik más, mint „szilánkos mennyország”. (Quimby: Most múlik pontosan...)

Jakab a következőt írja levele első részében:

„Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette úgy, hogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jak 1,23–25)

Nem biztos tehát, kedves Testvérek, hogy csak az a tükör lényeges, amelyben kissé torz módon, irreális elvárásokkal látjuk meg egymás arcát: mi a lelkészeink tükrében a sajátunkat, ti pedig a miénkben a magatokét. Sokkal inkább a szabadság tökéletes törvénye az, amelybe érdemes beletekinteni, megmaradni mellette és tevékenyen megvalósítani: hiszen ennek cselekedete tesz boldoggá minket.

Mert azt hiszem, a lelkészi szolgálatot is – úgy, mint bármelyikünkét, akik nem egyszerűen pénzért dolgozunk, akiknek küldetésünk van, akik hiszünk abban, hogy valamiért, akár valami kicsi dolog miatt is fontos lesz távlatosan az, amit csinálunk –, szóval a lelkészi szolgálatot akkor tudjátok jól megélni, akkor lehettek boldogok benne, hogyha sikerül megtalálni az irreálisan sokféle terület közül azt, ami felszabadít.

Ha nem kell minden szolgálatot elvégezni.

Ha legalább némi szabadságod van választani, egy kicsit szelektálni.

A többit engedd át nekünk, gyülekezeti tagoknak, presbitereknek, munkatársaknak. Ha neked úgysem megy olyan jól, akkor inkább rontsuk el mi.

Vagy néha, Isten segítségével, hátha mégis jobban csináljuk. Így legalább több időd jut arra, amihez – éppen te, a mi lelkészünk – a legjobban értesz.

Amire – a sok feladat közül – ténylegesen elhívattál. Nőként vagy férfiként. Amiben ténylegesen hiteles vagy.

A munkamegosztás e szabadsága, az identitáselemek szelektálása mindenképpen felszabadító.

És merjetek szabadok lenni! Csakis közösen a gyülekezettel, a mi erőnkkel (akár a mi gyengeségünkkel, 1), a mi támogatásukkal (és néha a mi hanyagságunkkal, 1), a mi hitelességünkkel (időnként a mi hiteltelenségünkkel) együtt.

Mi, gyülekezeti tagok, akkor vagyunk őszinte tükrök, ha azt mutatjuk meg, hogy: lelkészeink is merjenek önmaguk lenni!

A tökéletesség látszatának folyamatos fenntartása nagyon fárasztó és persze könnyen leleplezhető.

Merjetek időnként kitárulkozni, akár sírni is előttünk.

Merjenek baráti tanácsot kérni a hozzátok hasonló presbitertől, a munkatárstól, a bölcsen gondolkodó asszonyoktól a gyülekezetben.

De merjetek lelkigondozói, pszichológusi, pszichiáteri segítséget is kérni. Hiszen a tükreitek, mi, gyülekezeti tagok is ezt tesszük időnként.

Pedig nincs is annyi teher a vállainkon.

Erre a hitelességre van szüksége a gyülekezeteknek. A lelkipásztorokra, akik, ha kell, kosztümöt-öltönyt-palástot viselnek, ha meg a helyzet úgy hozza, akkor – nekünk is példát adva ezzel – álarc nélkül merik megmutatni önmagukat.

Legalább félig-meddig.

Tudnak például fél-meztelenül, de teljesen fesztelenül beszélgetni az ifisekkel, vagy akár az idősebbekkel is. Ilyenkor a lelkésznőkre és a lelkészfeleségekre természetesen a könnyű nyári viselet vonatkozik...

Kölcsönösen szükségünk van erre a póz nélküli természetességre.

Kedves Testvérek, ne feledjétek!

A félmeztelen lelkipásztor.

Számunkra, gyülekezeti tagoknak, ma ez az igazi. Ez a hiteles lelkészi dress code.

Isten adjon Nektek a mai napra őszinte, inspiráló dolgokkal foglalkozó és felszabadult tanácskozást!

Dr. Fazakas Gergely Tamás

Dr. Vonza Andrásné (Nyírségi Egyházmegye): Mit jelentett a lelkipásztorom az életemben?

Nagyon köszönöm, hogy meghívtak tanácskozásukra, mint egyszerű gyülekezeti tagot, és kíváncsiak arra, hogy mit jelent számomra az Önök áldozatos munkája.

Dr. Vonza Andrásné vagyok Nagykállóból. Férjemmel – aki a nagykállói gyülekezet főgondnoka – két lányunkat neveltük fel, és két kisfiú boldog nagyszülei vagyunk. A Vásárosnamény közelében lévő Gyürében nőttem fel református családban. Gimnáziumba Kisvárdára jártam, egyetemi tanulmányaimat pedig Debrecenben a természettudományi karon, és Miskolcon okleveles közgazdászként végeztem.

Középiskolai tanárként két évtizeden át tanítottam matematikára, fizikára és környezettudatos magatartásra diákjaimat Nagykállóban, az utóbbi 14 évet pedig az adóhivatalnál töltöttem, jelenleg is az Észak-alföldi Régió képzési főreferense vagyok.

A lelkészek számomra mindig az igazi elhívatás megtestesítői voltak. Lelkésznek lenni nem egy foglalkozás, amit az ember a személyes érdeklődését figyelembe véve választ, mérlegeli, hogy mely szakmával milyen egyéni és anyagi sikereket érhet el, hol milyen személyes boldogulás várja. Ezzel szemben a lelkészt az Úr hívja az evangélium fáradhatatlan hirdetésére.

Munkája generációkon átívelve formálja a közösség és az egyén tulajdonságait, viszonyát egymáshoz, a nemzethez és a világhoz.

Egy református család gyermekére több generáció lelkészeinek munkája hat azáltal, hogy milyen keresztyén erkölcsi tanításokat kaptak a szülei és a nagyszülei az akkor szolgáló lelkészektől.

A lelkészek egyéniségükben különbözők, más-más képességük kimagasló, talentumaik, gazdag eszköztáruk alkalmazásával – miként a művészek az alapanyagból – mindig egyéni alkotásokat hoznak létre, személyre és élethelyzetre szabottan.

A lelkész bármilyen korosztályhoz tartozzon, legyen családos, vagy egyedülálló, saját életével is példaként szolgál a gyülekezetnek. A templomon kívüli szolgálatok, a különböző célcsoportoknak szervezett alkalmak szintén jelentősen befolyásolják híveik életét és a közösség formálását. A lelkészünk osztozik örömeinkben, de segít a nehéz élethelyzetekben is helytállni, újra megerősödni.

Sok kiváló lelkészegyéniséggel találkoztam eddigi életemben.

Közülük elsőként arról a lelkészről szólok, aki majdnem 40 éve része életünk meghatározó eseményeinek. Aki minden igehirdetésével magával ragad, sugárzik belőle a biztonság és a harmónia. Hangjával, orgánumával egyedülállóan betölti a templomot.

A rendszerváltás előtt, amikor még nem nézték jó szemmel a lelkészek templomon kívüli szolgálatát, ő a helyi orvosok bevonásával indította el Nagykállóban az „iszákosmentő szolgálatot”. Amint az általános és a középiskolákban is megjelenhettek a lelkészek, ő elsők között élt a lehetőséggel és azóta folyamatosan jelen van az iskolákban a hit és erkölcstan órákon. Én is, akkori középiskolai tanárként többször elhívtam az osztályfőnöki órákra. Ő, aki négy gyermeket nevelt fel, az ifjúság minden korosztályával gyümölcsöző kapcsolatot tud kialakítani. Önmagával szemben is nagyon következetes, rendszeresen sportol, ugyanakkor jó humorával, közvetlenségével a város valamennyi lakójával kiváló kapcsolatban van. Hagyománnyá lett a gyülekezetünk nyári kirándulása, mely egyre több érdeklődőt vonz. Jártunk együtt az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban, a Vereckei Hágónál, a Sárospataki Várban, valamint meglátogattuk a Tiszántúl középkori templomait.

Szolgálatának évei alatt templomunk különleges ólmozott színes üvegablakokat kapott, csodálatos bibliai képekkel, címerekkel. Az ősi templom felújítása mellett a Rákóczi toronyba új harang költözhetett, új parókia és egy új kistemplom épült a város északi részén. Nagytiszteletű Úr munkásságának elismeréséül elnyerte a város díszpolgára címet.

Esperes Urunk is meghatározója a bennem élő lelkész fogalomnak. Új dinamizmust hozott a Nyírségi Református Egyházmegye életébe fiatal tudós emberként. Szolgálatát naponta az egyetemi katedra, az esperesi hivatal és a szószék háromszögében végzi. Stratégiai megfontolásokkal építi egyházunkat, igyekszik minél hatékonyabban alkalmazni a humán erőforrásokat, egységesíteni a gazdálkodási folyamatokat és az adminisztrációt az egyházközségekben, segítve ezzel az egyházi és a világi előírásoknak való minél teljesebb megfelelést. Gyülekezetét pedig rövid idő alatt elmélyült, új spirituális szövetséggé tette.

Lelkészként és magánemberként egyaránt közel került a családunkhoz, vele is meg tudjuk osztani örömeinket és gondjainkat.

Kérésére néhány éve részt veszek a számvevői vizsgálatokban, így több kiváló lelkésszel és lelkésznővel volt szerencsém megismerkedni, megtapasztalni azt az állhatatos munkát, amivel az egyházközségek emberi és anyagi javaival való jó sáfárkodással szolgálják népünket. Gyönyörűen felújított templomokat, igényes parókiákat és egyéb egyházi épületeket láttam, és bepillantást nyerhetek a gyülekezetek életébe is.

Van egy erdélyi lelkész barátunk, vele és családjával a testvérgyülekezeti kapcsolat létrehozásától ismerjük egymást, a ’90-es évek elejétől. Ő szintén több évtizede szolgál ugyanabban a kis székely faluban feleségével együtt, aki a kántori szolgálatot végzi.

Nagy élmény volt megismerni a gyülekezetét, azt a szeretettel teli kis közösséget, akik a napi megélhetésért való küzdelem és a társadalmi-politikai nehézségek mellett, magyarságukba kapaszkodva, egyenes derékkal, bátorsággal, hittel élik mindennapjaikat. Mesebeli szépségű kis templomuk a kék bútorzattal, a piros úri hímzéses kézimunkákkal minden alkalommal elbűvöl, a gyülekezet szívből jövő éneke pedig semmi kétséget nem hagy a közösség Istenbe vetett hitének erejét illetően.

Lelkészképem következő ékköve az a háromgyermekes lelkész házaspár, akikhez a lányom családját vezette az Úr. Példamutató szolgálataikkal, munkájukkal sokszínű gyülekezeti életet hoztak létre. A templomi szolgálaton túl különböző célcsoportoknak szerveznek rendszeres bibliaórákat (úgy, mint női, férfi, ifjúsági bibliaóra, 1), imaórákat, baba-mama kört. Tartanak tematikus csendes napokat, csendes heteket, kétféle énekkart működtetnek, nyaranta pedig gyülekezeti táborozást szerveznek a Balatonnál.

Az általuk fenntartott „Száz juhocska” nevű óvodába járnak az unokáink. Félévente rendeznek úgynevezett „óvoda vasárnapokat”, amikor az istentisztelet keretében tesznek bizonyságot a gyermekek a hitbéli fejlődésükről, ügyességükről, melyre nagy izgalommal készülnek az óvónénik segítségével.

A lelkészi szolgálat sokszínűségét, már-már határtalanságát példázza Balog Zoltán miniszter úr és családjának munkássága, amit Önök bizonnyal valamennyien ismerhetnek. Ő református lelkész, mentálhigiénés szakember, és miniszterként a szó valódi értelmében szolgálja a nemzetet is.

Én 2001-ben találkoztam vele először, akkor a Budapest V. kerületi Németajkú Református Egyházközség lelkészeként szolgált. Azidőben többször részt vettünk az istentiszteletein.

Szüleivel még gimnáziumi osztályfőnökként találkoztam, amikor a ’90-es években drogprevenciós előadásaikkal keresték meg a középiskolákat, illetve a Magyarországi Gedeon Társaság által kiadott Újszövetség példányait hozták ajándékba a fiataloknak. A missziói munkában elévülhetetlen érdemeket szereztek, még saját nyaralójukat is az egyház rendelkezésére bocsátották. Ott kezdhette meg működését a Magyarországi Református Iszákosmentő Misszió, melynek az idősebb Balog Zoltán 1984-től a vezetője lett, és aki 1993-ban újjászervezte a Magyarországi Kékkereszt Mozgalmat, melynek a dömösi kórházában feleségével együtt gyógyító és prevenciós munkát is folytattak.

Miniszter úr nővére, Lakatosné Balog Erzsike pedig az unokám óvodájának vezető óvónője volt, ettől a tanévtől kezdve ismét közvetlenül a gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, ezért újra csoportot vezet.

Szóval, ez egy nagyszerű család, ahol mindenkinek a mások sorsának jobbítása és felemelése tölti ki az életét.

Balog miniszter úr jelenlegi polgári szolgálatát is áthatja lelkipásztori mivolta az ország és a nemzet szolgálatában.

Nagytiszteletű Asszonyok és Urak!

Korunk problémái komoly kihívásokat jelentenek mind családi, mind össztársadalmi szinten. A liberális szemlélet sokak életvitelét könnyelművé teszi. Terjednek a szenvedélybetegségek, tönkremennek házasságok, egyre kevesebb gyerek születik, ugyanakkor egyre többen nőnek fel csonka családban. A szekularizáció európai előretörése pedig a társadalmakat és nemzeteket egyaránt igyekszik Istentől elfordítani, ezáltal gyökértelenné tenni. A bajban lévő embereknek pedig kell valami biztos fogódzó.

A reformátusság komoly helyzeti előnye az, hogy a tradícióink megtartása mellett is közvetlen, modern kifejezéssel élve „sallangmentes” tud lenni. Liturgiánk nem bonyolult, jól követhető, és befogadó egyház tudunk lenni a mai kor embere számára. Hiszen „van mentőbárka az élet viharos tengerén”. „Aki meghallja a hívást, mindenki jöhet az Úr Jézus Krisztushoz.” „Nem állít fel előfeltételeket az ő ajándékai elnyerésére, jöhetünk, ahogy vagyunk - kicsi gyermekként, vagy akár bűnökkel terhelten – Ő megvéd, és felemel.”

Az iszlám látható előretörése miatt várhatóan egyre többen akarnak majd a keresztény - keresztyén gyökereikhez visszanyúlni, valamiféle biztonságot találni, a mi nagy családunkhoz tartozni.

Ezt az igényt fogadni és kellőképpen becsatornázni csak az Önök elkötelezett és áldozatos szolgálata képes. A Szentháromságba vetett hitünket megújítani, az ökumenizmus segítségével pedig szövetségünket erősíteni a társadalom minél szélesebb részével.

Ehhez kívánom mindannyiuk életére és munkájára Isten áldását! 

dr. Vonza Andrásné

Dr. Tóth János (Békési Egyházmegye): Mit jelentett a lelkipásztorom az életemben?

Kedves Lelkipásztor Testvéreim!

Bizonyára nem mindenki változtatná meg, ennek a kérdésnek a formáját, és sokan lennének, akik könnyen ki tudnák választani azt az egyetlen személyt, akinek hatásáról a legszívesebben beszélnének. – Én azonban szeretnék élni az alkotói szabadsággal, és az egyes számú alakból többes számot formálok: Mit jelentettek nekem lelkipásztoraim az életemben?

Azért szeretném ezt a módosítást alkalmazni, mert úgy gondolom, nem vagyok egyedül azzal a keresztyén életúttal és azzal a gyülekezeti múlttal, hogy évtizedek során több lelkipásztorral is kapcsolatban lehettem, s ezeknek a kapcsolatoknak mind más és más, nagyon értékes tartalma, tapasztalata, tanulsága és hatása volt az életemre.

Másrészt úgy gondolom, hogy a lelkipásztori életpályának is több szakasza van, melyek a lelkipásztor különböző élethelyzetei, családi és szolgálati körülményei között valósulnak meg, melyekben más és más feladatok, tulajdonságok válnak hangsúlyossá.

Éppen ezért talán hasznos lehet, ha ez a vallomásos „tükör tartás”, melyet mint műfaji formát javasolt Püspök Úr, azzal a valósággal is szembesítené a jelenlévőket, hogy a lelkipásztori bizonyságtevő szolgálat ezekben a különböző szakaszokban különböző lehetőségek és felelősségek ajándékát rejti.

Saját életemben az első szakasz a szülői ház melege, a gyermekkor volt. Különleges ajándéka Istennek, ha valaki lelkészcsaládba születik, s én is ebben részesültem. Így átélhettem, hogy az első lelkipásztorom az Édesapám volt. Az Ő közelségében kaphattam meg nemcsak az apa-gyermek kapcsolat szeretet-dömpingjének a soha nem felejthető élményét a dél-pesti egyházmegyéhez tartozó egyik kis falu parókiáján és templomában, hanem Jézusról is Tőle hallottam először. Ennek az időszaknak a szülői-lelkipásztori módszertanában az élmény és a tanulság az volt, hogy a hitre nevelésben nemcsak a direkt tanítás a hatékony alap, hanem legalább annyira hangsúlyosan a szelíd példamutatás. Soha nem érzékeltem a legcsekélyebb külső kényszert, elvárást a gyülekezeti programok látogatására, de szüleim életének kisugárzása szinte észrevétlenül vonzott a gyülekezet közösségébe. És ami ebből a legkorábbi időszakból hangsúlyos üzenetként bennem megmaradt: az örömmel végzett szolgálat példája. Soha nem tapasztaltam elégedetlenséget, türelmetlenséget sem a külső körülmények, sem a feladatok nehézsége vagy mennyisége miatt.

Azt kívánom, hogy a fiatal lelkész korosztály kérjen és kapjon Istentől bölcsességet arra, hogy gyermekeik nevelésében érezzék meg ezt a lehetőséget: ők gyermekeik első lelkipásztorai! És érezzék meg a felelősséget: csak a személyes példa, az örömmel végzett szolgálat alapozhatja meg a keresztyén életforma vonzóvá tételét a gyermek számára.  

A következő, említésre méltó időszak az életemben az ifjúkor, amely az egyik legérzékenyebb, legsérülékenyebb életszakasz biológiailag és lelkileg is. Egyetemista koromban részesülhettem olyan empátiával rendelkező, a fiatalok nyelvén értő és beszélő lelkipásztorok barátságában, akik közül volt, aki evangelizáció utáni levelező kapcsolat lehetőségét kínálta fel, mások az igény szerinti személyes beszélgetések baráti szeretetével segítették lelki kérdéseim megválaszolását. Ezek a példák az idő-áldozat fontosságára irányítják a figyelmet. Serdülőkkel, fiatalokkal foglalkozó lelkipásztorok! Nem szabad sajnálni az időt és a fáradságot! Máig visszaemlékezem a konkrét helyzetekre és tanácsokra, útbaigazításokra. Máig is szinte ereklyeként őrzöm egyik ifis lelkipásztorom esküvői áldáskívánását! Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek az időszaknak a jelentőségét! Gyülekezeteink élete, jövője szempontjából égetően fontos a 20-as, 30-as évjáratú fiatalok hitre segítése, közösség iránti igényének felébresztése. Presbitériumaink megújulásának emberi záloga lehet ez a folyamat, s szabad reménykedni, hogy Isten megáldja a fiatal korosztállyal elhivatottan és értőn foglalkozó lelkészek fáradozását!

A következő életszakasz, az aktív felnőttkor elérése egy új korszakot jelent: ez az időszak pedig a nagy kapacitások kihasználásának lehetőségét kínálja mind a lelkipásztor, mind segítői életében. Ha a lelkipásztor nyitott szemmel és szívvel él a gyülekezetben, és felismeri munkatársaiban az együttműködésre alkalmas talentumokat, akkor legyen bátor a szolgálati feladatok delegálásával.
40-es éveimben az aktuális nagy gyülekezet vezető lelkészeinek lehettem közvetlen munkatársa, és a sokféle feladat teljesítésében az egyik legfontosabb segítség az ő bátor kiválasztásuk és bizalmuk volt.

Kedves Lelkipásztor Testvérek!

A szolgálat megosztása akkor terem sok gyümölcsöt, ha a szolgatársi megbecsülés, a partnerség éreztetése a presbiterekkel és a gyülekezeti munkatársakkal a keresztyén testvéri szeretetből táplálkozik. Számomra ez a megbecsülő bizalom tette lehetővé sokrétű szolgálati köröm eredményes betöltését. Máig is Isten iránti hálával gondolok vissza erre a lehetőségre és erre a bizalomra.

És végül néhány gondolat az érett felnőttkorról. A legutóbbi időszakban azzal a jó érzéssel szolgálhatok együtt jelen gyülekezetem lelkipásztorával, hogy ebben a kapcsolatban hangsúlyosan megjelent a tanácsadói szolgálat. Lelkipásztorom igénybe veszi ezt a lehetőséget, igényli véleményemet. Minden döntés felelőssége természetesen nem ruházható át, de a közös gondolkodás és imádság előkészítő szakasza több esélyt ad a rossz döntések elkerülésére. Soha nem csökken a lelkipásztor tekintélye azzal, ha megfelelő időben, módon, helyzetben kéri, és figyelembe veszi a korban, vagy bizonyos területeken tapasztalatban talán előtte járó presbiterek véleményét. Ezzel is erősödhet a bizalom és a szeretet-kapcsolat az ilyen típusú közös szolgálatban. Erősödhet a közösség-érzés és könnyebbé válhat a terhek hordozása. Sok presbiter társamnak kívánok ilyen, tanácsadást igénylő és elfogadó lelkipásztorral való közös szolgálatot.

Kedves Testvérek!

A látható egyház megmaradásának és jövőjének feltétele Isten kegyelmének kiáradása mellett a lelkipásztori hivatás hatékony és hiteles gyakorlása. Ehhez aktív, gyümölcstermő szolgálatra van szükség. Négy életszakasznak, négyféle szolgálati területnek a lehetőségeit, felelősségét és feladatait próbáltam néhány gondolattal megvilágítani. Bíztatásul Péter apostolnak - akire Jézus az Ő egyházának szervezését bízta - a szavait szeretném felidézni a Szentírásból. Az elhívatás megerősítésének programja legyen a követendő cél nemcsak a lelkipásztorok, de minden, egyházáért felelősséget érző hívó keresztyén életében:

2Pt 1,3-8

Isten gazdag áldását, és az Ő segítségét kérve a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkipásztorai életére és minden szolgálatára, azt kívánom, hogy gyermekeik első lelkipásztoraiként, sok fiatal lelki barátjaként és tanácsadójaként, a tettre kész, elhívatásukban bizonyítani kívánó munkatársak részére a feladatokat bizalommal átadni tudó, a tapasztalt szolgatársak véleményét igénylő és meghallgató, minden helyzetben valódi „lelki-pásztorként” legeltessék a rájuk bízottakat. Az ilyen szolgálatból kizáratik mind a tétlenség, mind a terméketlenség.

Dr. Tóth János
békéscsabai presbiter, a Magyar Református Presbiteri Szövetség Békés Megyei Területi Szervezetének elnöke

Fotók: Barcza János