Rendszerüzenet
2016. január 07.

Folytatódik az MRSZ akadálymentesítési programja

A Magyar Református Szeretetszolgálat pályázatot hirdet gyülekezeti akadálymentesítési programra további bekapcsolódni vágyó gyülekezetek részére.

„Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.” (Efézus 4:16)

„Egy gyülekezet sem lehet meg fogyatékosok nélkül, ahol a fogyatékosok hiányoznak a gyülekezetből, ott a gyülekezet fogyatékos.” Juhász Zsófia, református lelkész, diakónus

A Magyarországi Református Egyház és a HEKS svájci segélyszervezet között létrejött megállapodás értelmében 2013. óta a szervezet támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat gyülekezeti akadálymentesítésben végzett munkáját. Ezen a területen korábban nem tevékenykedő magyar gyülekezetekben indulhat – és már indult el - az érzékenyítés és akadálymentesítés a program keretében. Olyan gyülekezetek jelentkezését várjuk, amelyek készek arra, hogy megtalálják környezetükben a fogyatékos testvéreket, és nyitottá váljanak feléjük, bevonják őket a gyülekezeti életbe. Akik gyakorlatban is szeretnék megtapasztalni Pál apostol szavait: „Mert ahogy egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róma 12:4-5).

2014-ben elindult a program, melynek keretében 10 gyülekezetben kezdték meg a mentorok a munkát, közös gondolkozást a gyülekezetek tagjaival, vezetőivel, majd 2015. év elején újabb öt gyülekezet csatlakozott a programhoz. A pályázat harmadik körében szeretnénk újabb öt gyülekezetnek lehetőséget adni a programba való bekapcsolódásra.

A pályázaton kiválasztott gyülekezetek a következő két évben szakképzett mentorok segítségével indíthatják el közösségükben a munkát, érzékenyítés, képzés, cselekvési terv kidolgozása alapján indulhatnak el az akadálymentesítés útján.

Jelentkezési feltételek:

- a gyülekezet vállalja, hogy együttműködve a Szeretetszolgálat által kijelölt mentorral, a gyülekezetben végzett felmérések után közreműködik egy cselekvési terv kidolgozásában, melyet a program ideje alatt megvalósít

- a gyülekezethez nem tartozik fogyatékos személyeket ellátó intézmény

- a gyülekezetben semmiféle szolgálat nem működik fogyatékos testvérek bevonására

- a gyülekezet kijelöl egy önkéntest/diakónust, aki a mentorral együttműködve segíti a program megvalósulását, ő lesz a programgazda a gyülekezet részéről

Amit kínálunk:

- mentor biztosítása a program ideje alatt

- felmérés a gyülekezet helyzetéről

- cselekvési terv kidolgozása a mentor segítségével

- érzékenyítés, képzés

- felhívjuk a figyelmet arra, hogy az akadálymentesítés nem rámpák és korlátok építését jelenti, és nem jár anyagi szolgáltatással a gyülekezet részére

A kiválasztott gyülekezetekkel szerződést fog kötni a Magyar Református Szeretetszolgálat, melyben lefektetik a vállalásokat és a feltételeket.

Jelentkezési határidő: 2016. január 10.

Beadási címek: Magyar Református Szeretetszolgálat, 1146 Budapest, Hungária krt. 200. ill. vad.lilla@jobbadni.hu

További felvilágosítás és pályázati adatlap kérhető:  Vad Lilla, Telefon: 06-1-460-0747 Mobil: 06-30-678-7355  Fax: 06-1-460-0747, e-mail: vad.lilla@jobbadni.hu